A médiavilág erkölcséről

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.02.06. 18:04

Orbán Viktor miniszterelnök a francia Le Pointnak adott terjedelmes interjút
Szerkesztő: Kövér Tamás

A miniszterelnök nézete szerint „először is nem tudjuk, mi lesz a következő három-négy hónapban Ukrajnában”, másodrészt nem tudjuk, hogy „az amerikaiak részt vesznek-e a játékban, akár most, akár a novemberi amerikai választások után”, harmadrészt nem világos a számára, milyen számítások alapján jött ki épp ötvenmilliárd euró. Negyedrészt pedig öt hónap múlva választ Európa, s teljesen figyelmen kívül hagyná az európaiak döntését, ha ma négy évre előre egy óriási összeget különítene el Ukrajna számára az EU. Ez utóbbi „a fő érv, legalábbis egy demokrata számára” – hangsúlyozta Orbán, aki szerint nem lehet ilyen döntést hozni, ha az európai unió jogállamon alapuló demokratikus közösségként kíván viselkedni.

Márai Sándor Naplójából 1984-ből felidézzük a Regan - Mondale elnökjelölti vitát, és az Amnesty International egykori kiadványáról írottakat...

Wesley Clark tábornoktól, az Action for Democracy kuratóriumi tagjától egy eltorzított hangú kérdező arról érdeklődik, sok olyan amerikai van-e, akik támogatják a magyarországi ellenzéket, és hogy ez bevett gyakorlat-e. „Nem annyian, mint szeretném. Úgy mint George, senki” – mondja Wesley Clark, Sorosra utalva. Az Action for Democracy vezetése bevallotta: Soros György adta a dollármilliókat a magyar baloldalnak – idézi a Mandiner.



Legutóbbi adások:

2024. április 16.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A jövő héten Brüsszelben megrendezendő nemzeti konzervatív konferencia jövője kétségessé vált, miután a házigazda helyszín visszalépett a rendezvénytől.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. április 02.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Veesenmayer 1944. március 19-én, éppen 76 éve a megszálló német csapatokkal tért vissza Magyarországra teljhatalmú birodalmi megbízottként. Ezen a napon, mint azt Alaptörvényünk is megállapítja, Magyarország elvesztette állami önrendelkezését.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. március 19.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Orbán Viktor élesen fogalmazott egy éles helyzetben - mondta Kiszelly Zoltán a miniszterelnök ünnepi beszédéről. A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint, ha nyugati országok választói is úgy akarják, akkor elkövetkezhet a szuverenista fordulat.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. március 05.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Önmagában a szólásszabadság jogi védelme nem képes megteremteni a színvonalas közbeszédet, de az is igaz, hogy a mai nyilvánosság környezetében egyértelművé vált, hogy a társadalmi normák nem közmegegyezésen alapulnak, hanem azon múlik, ki hangosabb.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. február 20.
kedd
18:04
ANTIFA.jpgA médiavilág erkölcséről
A kommunizmus nemcsak a múlt része, ma is fel-felbukkan, ezt kell nekünk megakadályoznunk – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. február 06.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Orbán Viktor miniszterelnök a francia Le Pointnak adott terjedelmes interjút
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. január 23.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Egyértelmű, hogy erőszakos Soros-hatalomátvétel történt Lengyelországban
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. január 09.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Kinek az érdeke a globális ember általánossá tétele, a belőlük álló kozmopolita világtársadalom létrehozása?
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2023. december 26.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A nyugati hatalmak fegyverként használják a szexuális jogok kérdését a kelet-közép-európai országokkal szemben, amely államokat ezáltal normasértőknek bélyegezhetnek.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2023. december 12.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A pártállami "államszocializmus" minden demokrácia-felfogással szemben álló "terror-államot" hozott létre, amelynek hatalmi intézményei /bíróság, ügyészség, kormány/ sem voltak függetlenek a Montesquieu-i elvek értelmében sem.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2024. április 30.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2024. április 30.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás
2024. május 14.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2024. május 14.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: