Akvarell

Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.

Elhangzott: 2023.12.11. 15:04

Adás információk:

kulturális paletta
Omega, egy csődör emlékiratai - Moravetz Levente zenés darabja a Belvárosi Színházban;
A középkori rock'n'roll újabb fejezete - megjelent a Bordó Sárkány zenekar ötödik albuma;
Új szólólemezén dolgozik Lukács Miklós cimbalomművész

Archívum: hallgassa meg!

Moravetz Levente számos történelmi musical szerzőjeként és rendezőjeként aratott már nagy sikert, Szolnoki Pétert pedig mint énekest ismerhette meg korábban a nagyközönség. A két tehetség egyesítette erejét a Sárkányszív című musical megírásával, az előadás sikerén felbuzdulva pedig most ismét egy új zenés produkció látható a szerzőpárostól. Az Omega – egy csődör emlékiratai című darab egy versenyzésből „kiöregedett” ló történetét meséli el, akit a Jászai Mari-díjas Sasvári Sándor alakít. A díjugratóként is ismert színművészt, valamint Moravetz Levente rendezőt nemcsak a darabról, hanem a lovaglás iránti szenvedélyükről is kérdezte Szentimrei Kristóf.

A Bordó Sárkány zenekar saját meghatározása szerint "középkori világzenét" játszik. Az autentikus, magyar és európai középkori dalokat és táncokat bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel. A zenekar két tagját, Szlama Lászlót és Fábi Jánost Fülöp Tamás kérdezte.

Lukács Miklós a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművésze. A kortárs zene, a jazz és a különböző népek zenéi tökéletes szimbiózisban állnak művészetében. A zeneszerzéssel is foglalkozó Erkel Ferenc-díjas művész az ősz folyamán kezdett el dolgozni új szólólemezén, ennek apropóján beszélgetett vele Szentimrei Kristóf.

Legutóbbi adások:

2024. március 01.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb beszélgetéseiből válogatunk
2024. február 29.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. február 28.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Vecsei H. Miklós és a QJÚB: A kocka kibontása, Kulturmorzsák
» bővebben...
2024. február 27.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A tartalomból:
A múlt szerdán elhunyt Czakó Gáborról.barátja, a Kossuth-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész és egykori miniszterelnökségi államtitkár, Kodolányi Gyula;
Kultúrmorzsa rovat;
A Hagyományok Háza programjai, kötetei
» bővebben...
2024. február 26.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Altamira barlangrajzai a Nemzeti Múzeumban;
Az Immerzív Élmény - Van Gogh kiállítás a BOK Csarnokban;
Dalköltő képzés indul az ELTE bölcsészkarán
» bővebben...
2024. február 23.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. február 22.
csütörtök
15:04
Katalin_2024.02.20._2.jpgAkvarell
kulturális paletta
Közel vinni az emberekhez az operát- avagy egy lelke ösztöndíjas a művészeti akadémiáról
Eltűnő romok?! – avagy egy prépostság múltja és jelene
Ezt a cirkuszt – avagy múzeum egy élő művészeti ágnak

» bővebben...
2024. február 21.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Februári Huszárakadémia, Petőfi megmondja (Corvina kiadó), Kulturmorzsa
» bővebben...
2024. február 20.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
A Mátyás templom, azaz a Nagyboldogasszony templom előtt álló Szentháromság-oszlop történetéről;
Az ART-RAVALÓ projekt színházművészeti képzésében részt vett fiatalok A kaukázusi krétakör című előadása a Jurányi Házban;
A Balassi-emlékkard idei díjazottjai

» bővebben...
2024. február 19.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Aki máshogy látja Budapestet - Szakály Roland grafikusművésszel beszélgetünk;
Művészet és szakralitás - a Magyar Képzőművészeti Egyetem előadássorozata;
Józan részegség - Szilvay Gergely népzenés interjúkötete
» bővebben...


Következő adások:

2024. március 04.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. március 05.
kedd
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
2024. március 05.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. március 06.
szerda
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
2024. március 06.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Partnereink: