Művészbejáró

Elhangzott: 2023.11.25. 15:04

Adás információk:

Beszélgetés Bakota Árpád színművésszel, a Fedák Sári díj 2023-as egyik kitüntetettjével

Archívum: hallgassa meg!

Több mint negyven éve van a színészi pályán a 2023-as Fedák Sári-díj egyik kitüntetettje, Bakota Árpád Jászai Mari-díjas színművész, aki pályájából 30 évet töltött a debreceni Csokonai Színházban. Kalandos úton került a debreceni teátrumba, hiszen a Délvidék szülötte, és pályája kezdetén meg sem fordult a fejében, hogy elszerződjön ebből a régióból, de aztán az élet más körülményeket teremtett. Az elmúlt harminc év alatt azonban jelentős szerepeket játszhatott el a debreceni deszkákon, és különleges feladatra most is akad példa: a Csokonai Vitéz Mihály 250. születésnapján, 2023. november 17-én bemutatott Dorottyában a címszerepet alakítja. A művészbejáró mai adásában vele ismerkedhetnek meg, szó esik majd a legutóbbi szoknyaszerepről éppúgy, mint a színész különleges hobbijáról, a vitorlázórepülésről, és arról is beszélünk, hogyan került a színművészi pályára.

Kapcsolódó képek:

1700738109123.jpg

Legutóbbi adások:

2024. február 17.
szombat
15:04
Művészbejáró
Vendég: Bognár Zsolt, a Munkácsy, a festőfejedelem c. musical társszerzője
Szerkesztő: Ungváry Judit
» bővebben...
2024. február 03.
szombat
15:04
pindroch-urhatnam-gms-4943-1920x1378.jpgMűvészbejáró
Szerkesztő: Ungváry Judit
» bővebben...
2024. január 20.
szombat
15:04
net_Kzrazsi_eorifoto-3243.jpgMűvészbejáró
Szűcs Nellivel, a Nemzeti Színház művészével beszélgetünk
Szerkesztő: Ungváry Judit
» bővebben...
2024. január 06.
szombat
15:04
Művészbejáró
Szerkesztő: Ungváry Judit
» bővebben...
2023. december 23.
szombat
15:04
Művészbejáró
Szerkesztő: Ungváry Judit
2023. december 09.
szombat
15:04
Művészbejáró
Beszélgetés Wischer Johann vajdasági színész-rendezővel
Szerkesztő: Ungváry Judit
» bővebben...
2023. november 25.
szombat
15:04
1700738109123.jpgMűvészbejáró
Beszélgetés Bakota Árpád színművésszel, a Fedák Sári díj 2023-as egyik kitüntetettjével
» bővebben...
2023. november 11.
szombat
15:04
Művészbejáró
Szerkesztő: Ungváry Judit


Következő adások:

2024. március 02.
szombat
15:04
Művészbejáró
Szerkesztő: Ungváry Judit
2024. március 03.
vasárnap
2:00
Művészbejáró (ism.)
Szerkesztő: Ungváry Judit
2024. március 16.
szombat
15:04
Művészbejáró
Szerkesztő: Ungváry Judit
2024. március 17.
vasárnap
2:00
Művészbejáró (ism.)
Szerkesztő: Ungváry Judit
2024. március 30.
szombat
15:04
Művészbejáró
Szerkesztő: Ungváry Judit

Partnereink: