A héten történt

A közéleti magazin célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás, a szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A műsor az elmúlt hét eseményeit, megnyilatkozásait összegezi és értékeli, az ügyek szempontjából illetékes személyiséggel készített interjúkkal, a hallgatók széles körének érdeklődésére számítva. Ezzel szolgálva a fővárosban élő, dolgozó emberek, s a családok tájékoztatási igényeit.

A műsor az NMHH Médiatanácsának támogatásával készül.

Elhangzott: 2023.11.18. 20:04

Adás információk:

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

A Szent Erzsébet rózsája díj átadása után készült összeállításunk.
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspökkel kitüntetése, a Bethlen Gábor-díj átvételét követően Sallai Éva beszélgetett.
Lehet szavazni az idei Önként Jöttem díj jelöltjeire. Szavazatával hozzásegítheti a szervezeteket a Családbarát Magyarország Központ által életre hívott Önként Jöttem díj elnyeréséhez. Az elmúlt adásban bemutattuk a jelölteket. Most Szuromi-Kovács Ágnes ügyvezetővel beszélgetünk.
November 20-án ünnepli a világ a Gyermekjogi Egyezmény elfogadását. Baracsi Katalin család-és nternetjogásszal beszélgetünk.
Nemzetközi konferenciát rendez az ELTE Eötvös Kollégiuma. A több napos programról Horváth László igazgató számol be.
A háború öt alapelve című könyvéről Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal, a Magyar Honvédség volt parancsnokával beszélgetünk.
1958. november 15-én hajnalban a Kisfogház vesztőhelyén kivégezték Mecséri Jánost és hat bajtársát. Rájuk emlékezünk Marossy Endre hadtörténésszel.


Legutóbbi adások:

2024. március 02.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. február 24.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. február 17.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. február 10.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. február 03.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. január 27.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. január 20.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. január 13.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. január 06.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. december 30.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2024. március 09.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2024. március 11.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2024. március 16.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2024. március 18.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2024. március 23.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: