Akvarell
Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.
Adás információk:
kulturális paletta
Zenés színházi bemutató az esélyegyenlőség jegyében - a Mozdulj! Egyesület és Dóka Attila közös produkciója;
Egy régi budapesti lakóház történelmi, építészeti és egyéb érdekességei;
Barokk freskófestészet Magyarországon - a sorozat legújabb kötete
Archívum: hallgassa meg!
A Mozdulj! Közhasznú Egyesület olyan programokat szervez, ahol a fogyatékkal élő emberek is meg tudják mutatni, hogy ők is tudnak komoly értéket létrehozni. A szervezet november 19-én az Aranytíz Kultúrházban mutatja be Juhász Melinda Visszatér című zenés-táncos darabját, mely során a látás-, hallás- és mozgássérült művészek együtt szerepelhetnek ép művésztársaikkal. Az előadás kapcsán Dr. Tálos Mariannát, a Mozdulj! Egyesület elnökét, valamint Dóka Attilát, a darab zeneszerzőjét Szentimrei Kristóf kérte mikrofon elé.
Régi budapesti lakóházak történeteit kezdte el kutatni Fülöp Tamás, aki a Vöröskő utcába látogatott el, ahol Fekete Mihály mesélt a ház történetéről és egyéb érdekességekről.
A barokk korszakának falképeiből egyedülálló katalógussorozat készül a Barokk freskófestészet Magyarországon címmel, melynek legutóbb a 3. kötete jelent meg. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Kiadója együttműködésében készült kötet létrejöttét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatócsoportjának munkája alapozta meg. A két művészettörténész szerkesztővel, Dr. Jernyei Kiss Jánossal, a kutatócsoport vezetőjével, és Gaylhoffer Kovács Gáborral, a Veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény főmuzeológusával Tóth Zsófia beszélget.



Legutóbbi adások:
2023. december 06. szerda 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Mai műsorunkban a Katolikus Karitász adventi munkájára hívjuk fel figyelmüket. » bővebben... |
2023. december 05. kedd 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Kiadták Kertész Imre műhelynaplóját / Megjelent a Napfonat karácsonyi albuma / Már látogatható Európa legnagyobb templomban épített beltéri betleheme Vörsön |
2023. december 04. hétfő 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Fényből és sárból - Csender Levente életrajzi könyve Böjte Csaba ferences rendi szerzetesről; Bitang nyarak - a kamaszkor regénye Száraz Miklós György tollából; Jelenések könyve: Valóságból az irrealitásba - Jávor Béla novelláját ajánljuk Rádiós regénytár című irodalmi folyamunkból |
2023. december 01. péntek 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta A magyar rádiózás napját ünnepeljük december 1-én, ez alkalomból egy rendhagyó beszélgetést követően Szép Ernő Vallomás c. írását hallhatják, melyben saját korabeli rádiós élményeiről vall a szerző |
2023. november 30. csütörtök 15:04 |
![]() |
![]() kulturális paletta Irodalmi édességek közéleti fűszerrel – avagy egy író, egy cukrászda és a politika Megtisztulás, szeretet, lélek – avagy egy újabb igaz mese A sokszínű klezmer magyar hangszereléssel - koncertelőzetes » bővebben... |
2023. november 29. szerda 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta |
2023. november 28. kedd 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Kokas Katalin az immár 9 éve létrejött Fesztivál Akadémiáról; Firas Lutfi damaszkuszi ferences a budai Szent Angéla Gimnáziumban tartott előadásáról; Kultúrmorzsa rovat » bővebben... |
2023. november 27. hétfő 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Benső emigráció - 11 képzőművész kiállítása a MAMŰ Galériában; 50 éves a Tisza-tó - kiállítás a poroszlói Ökocentrumban; A Kecskeméti Nemzeti Színház adventi programkínálata - ajánló Cseke Péter színművésszel, a színház igazgatójával » bővebben... |
2023. november 24. péntek 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta A hét legérdekesebb témáiból válogatunk |
2023. november 23. csütörtök 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta |
Következő adások:
2023. december 07. csütörtök 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta Mai műsorunkban a Katolikus Karitász adventi munkájára hívjuk fel figyelmüket. » bővebben... |
2023. december 07. csütörtök 15:04 | Akvarell kulturális paletta |
2023. december 08. péntek 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta |
2023. december 08. péntek 15:04 | Akvarell kulturális paletta |
2023. december 09. szombat 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta |