Őrtüzek

Elhangzott: 2023.11.11. 09:04

Adás információk:

Törekvések a magyar ifjúság nyomorának enyhítésére az 1920-as években
A Centrum keresztény diákszövetkezet története
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

Archívum: hallgassa meg!

A Szent Imre Kör kolozsvári és szegedi működésének történetébe illeszti a Keresztény Főiskolai Hallgatók Centrum Fogyasztási Szövetkezetének történetét Vajda Tamás történész, levéltár-igazgató tanulmányában, amely a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség által létrehozott Trianon és a magyar felsőoktatás Kutatócsoport hatodik kötetében lát majd napvilágot 2024 tavaszán. A hadviselt, keresztény egyetemi és főiskolai hallgatók zsoldjából összegyűjtött, kezdetben 370 ezer, majd alig egy hónap múlva már 500 ezer korona törzstőkéből alapított szervezet 1920. május 15-e és 1945 között működött. Egy Szegeden 1924-ben megjelent hirdetés szerint „A »Centrum« fogyasztási szövetkezet a keresztény egyetemi hallgatók hatalmas táborának nehezen nélkülözhető filléreiből alapíttatott azon célból, hogy a szegényebb ifjúság anyagi támasza, a keresztény gazdasági élet megerősödésének elősegítője legyen, és olcsó, megbízható áruval lássa el az ifjúságot és az ifjúságot támogató magyar társadalmat.”
Az 1920-ban alapított Centrum keresztény diákszövetkezet működéséről Vajda Tamás történésszel, a Szegedi Tudományegyetem Levéltárának igazgatójával beszélgettünk.

Legutóbbi adások:

2024. március 02.
szombat
9:04
Őrtüzek
A böjt, a mértékletesség erényének cselekedete
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2024. február 17.
szombat
9:04
Őrtüzek
A Fehérkőlápa Turistaház története
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2024. február 03.
szombat
9:04
Őrtüzek
A farsangi időszak népi hagyományairól – Szűz Mária és Szent József eljegyzésének ünnepe, talalajvasárnap, farsangi regölés, bőgőtemetés, balázsjárás, dúsgazdagolás vagy lázárjáték

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2024. január 20.
szombat
9:04
Őrtüzek
Vízkereszt, a nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdete – A szerep és az igazság, a rejtettség és a feltárulás problémái a reneszánszban és a modern korban
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2024. január 06.
szombat
9:04
Őrtüzek
Vízkereszt ünnepe és kultúrtörténeti jelentősége
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. december 23.
szombat
9:04
Őrtüzek
A Közel-Kelet keresztény közösségei
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. december 09.
szombat
9:04
Őrtüzek
Betlehemezés a XVII. századtól napjainkig
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. november 25.
szombat
9:04
Őrtüzek
A visegrádi együttműködés története
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. november 11.
szombat
9:04
Őrtüzek
Törekvések a magyar ifjúság nyomorának enyhítésére az 1920-as években
A Centrum keresztény diákszövetkezet története
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. október 28.
szombat
9:04
Őrtüzek
Az izraeli–palesztin konfliktus előzményei és okai
A béke lehetősége
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...


Következő adások:

2024. március 16.
szombat
9:04
Őrtüzek
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
2024. március 17.
vasárnap
1:00
Őrtüzek (ism.)
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
2024. március 30.
szombat
9:04
Őrtüzek
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
2024. március 31.
vasárnap
1:00
Őrtüzek (ism.)
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

Partnereink: