Akvarell

Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.

Elhangzott: 2023.10.25. 15:04

Adás információk:

kulturális paletta
Wekerle 175: ünnepi programok Móron, A Takler család történetét feldolgozó kötet, Kulturmorzsák

Archívum: hallgassa meg!

Wekerle Sándor születésének 175. évfordulójára a nevét viselő alapítvány a szülővárosban, Móron 6 rendezvényt szervez. Ebből már kettő le is zajlott: Wekerle Sándor halálának 102. évfordulójára megemlékezést tartottak, valamint Wekerle-emlékversenyt szerveztek a Móri Bornapokon. Október 27-én, pénteken tudományos konferencia zajlik Móron, amelynek keretében átadják a Wekerle-díjakat a tudomány kiválóságainak. Majd október 28-án a Wekerle-Kupa kispályás labdarúgótorna, a móri amatőrcsapatok és a Wekerle-telepi csapatok találkozója. Ezt követően november 11-én, a „Wekerle 175” című rendezvény zárja az ünnepségek sorát, melynek keretében „Wekerle Sándor és a dualizmus kora” témakörben történész konferenciát rendeznek a Veritas Történetkutató Intézettel együttműködve. Végül november 14-én, Wekerle Sándor születésének napján megemlékezéssel és ünnepi műsorral zárul az emlékév rendezvénysorozata. A riporter: Kövesdy Zsuzsa.

A legerősebb kötelességünk napvilágra hozni azt, amit titokban tettek az elmúlt rendszer működtetői és kiszolgálói. Az áldozatok sokszor maguk is rabjai lesznek a ki nem mondott titoknak, s főként a mit sem tudó utókor lesz igazán vesztese az elhallgatott múltnak. Fontos és erős hangon szólal meg egy 2020-ban kiadott könyvben egy jól ismert borászcsalád története, 1945 utáni meghurcoltságuk és a ’89-es fordulat után talpra álló borászat sikere. Takler Andrással és Tallián Hedviggel, a kötet szerzőjével Fazekas Gyöngyvér beszélget.

Végül, Kulturmorzsák című rovatunkban Fazekas Gyöngyvér válogat a következő napok eseményeiből.


    

Legutóbbi adások:

2023. november 27.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Benső emigráció - 11 képzőművész kiállítása a MAMŰ Galériában;
50 éves a Tisza-tó - kiállítás a poroszlói Ökocentrumban;
A Kecskeméti Nemzeti Színház adventi programkínálata - ajánló Cseke Péter színművésszel, a színház igazgatójával
» bővebben...
2023. november 24.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
2023. november 23.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2023. november 22.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2023. november 21.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
A Városmajori Plébánia Társulata a Valahol Európában című musicalt adja elő a MOM Kulturális Központ színháztermében;
Baska Balázs AnimAll címmel nyílt új időszaki kiállítása az Aranytíz Kultúrházban,
Illényi Katica hegedűművész új programsorozatot indít: Illényi Szalon a Hubay teremben
» bővebben...
2023. november 20.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Klasszikus zeneművek a "Grandioso" jegyében - világsztárokkal lép fel az Anima Musicae Kamarazenekar;
Ahol a lelkünket is ünneplőbe öltöztethetjük - idén is Gospel Karácsony több vidéki nagyvárosban;
Régi budapesti lakóházak történetei - a sorozat a Szilágyi Dezső téren folytatódik
» bővebben...
2023. november 17.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2023. november 16.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2023. november 15.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
A hortobágyi zárt táborok felszabadításának 70. évfordulója, Móser Zoltán fotóművész önéletrajzi albuma, A Várkert Bazár adventi programjai
» bővebben...
2023. november 14.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
15 éves a Háló Jazz Klub;
Kolta Galéria: Makovecz Benjamin fotói a 80-as évekből;
Balázs János és a Pannon Filharmonikusok Háromszor három című koncertje


Következő adások:

2023. november 28.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Kokas Katalin az immár 9 éve létrejött Fesztivál Akadémiáról;
Firas Lutfi damaszkuszi ferences a budai Szent Angéla Gimnáziumban tartott előadásáról;
Kultúrmorzsa rovat

» bővebben...
2023. november 29.
szerda
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Kokas Katalin az immár 9 éve létrejött Fesztivál Akadémiáról;
Firas Lutfi damaszkuszi ferences a budai Szent Angéla Gimnáziumban tartott előadásáról;
Kultúrmorzsa rovat

» bővebben...
2023. november 29.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2023. november 30.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
2023. november 30.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Partnereink: