Őrtüzek

Elhangzott: 2023.10.15. 01:00

Adás információk:

Büntetés-végrehajtás és reintegráció
„Ha erősebb a remény, mint a kételyek” – A Szabadító című egész estés dokumentumfilmről Hajnal Gergely filmrendezővel beszélgetünk.
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

Archívum: hallgassa meg!

A Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Budapest Film Produkció gyártásában készült
Szabadító című dokumentumfilm. A Magyar Mozgókép Fesztivál legjobb egész estés dokumentumfilm díját nyerte el az alkotás, mely ezen kívül egy francia, egy német és egy amerikai filmfesztiválon is elismerést kapott, valamint további 12 filmfesztivál versenyprogramjában szerepel.

A 84 perces film főszereplője egy nehéz sorsú családból származó, kábítószerfüggő férfi, Lólé Attila, aki hat és fél éves börtönbüntetése után megtért keresztényként szabadult. „Az egykori drogos bűnözőt egy kérdés foglalkoztatja: szerzetes legyen vagy párkapcsolatban éljen? Ahhoz, hogy erre választ találjon, meg kell küzdenie múltja démonaival. Útja során visszatér a börtönbe is. Attilát 18 alkalommal ítélte el a bíróság, több mint 6 évet töltött börtönben. Mikor utoljára szabadult, eldöntötte, leteszi a drogokat, felhagy a bűnözéssel. A legfontosabb kérdés az életében, hogy szerzetes legyen vagy családot alapítson. Eközben kitanulja az asztalos szakmát, és belecsöppen a hétköznapi élet gondjaiba. Vajon visszacsúszik? Szabadidejében veszélyeztetett fiataloknak és a börtönben lévőknek mondja el, lehetséges új életet kezdeni. Hiszi, hogy élete egyre jobban kiteljesedhet, ha megteszi azt, ami rajta múlik.”

Október 10-én a Lelki Egészség Világnapja alkalmából a Csongrád–Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya Szegeden szervezett mozivetítést 150 diáknak. A film a napokban Magyarkanizsán, a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiváljának kínálatában is szerepelt.

Az alkotást október 15-én, vasárnap 16 órakor Szentendrén, a P’Art Moziban láthatják az érdeklődők. Hajnal Gergellyel, a Szabadító című film rendezőjével beszélgettünk.

Szabadító
2022 | Egész estés dokumentumfilm | 84 perc
Rendező: Hajnal Gergely
Producer: Csortos Szabó Sándor
Forgatókönyvíró: Hajnal Gergely, Petrik András
Operatőr: Petrik András
Zeneszerző: Mezei Szilárd
Szereplő: Lólé Attila


Elismerés:
Magyar Mozgókép Díj – Legjobb egész estés dokumentumfilm

A film trailere itt megtekinthető.

A filmről további információk a Facebookon és az Instagramon találhatóak.

Legutóbbi adások:

2023. november 25.
szombat
9:04
Őrtüzek
A visegrádi együttműködés története
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. november 11.
szombat
9:04
Őrtüzek
Törekvések a magyar ifjúság nyomorának enyhítésére az 1920-as években
A Centrum keresztény diákszövetkezet története
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. október 28.
szombat
9:04
Őrtüzek
Az izraeli–palesztin konfliktus előzményei és okai
A béke lehetősége
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. október 14.
szombat
9:04
Őrtüzek
Büntetés-végrehajtás és reintegráció
„Ha erősebb a remény, mint a kételyek” – A Szabadító című egész estés dokumentumfilmről Hajnal Gergely filmrendezővel beszélgetünk.
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. szeptember 30.
szombat
9:04
Őrtüzek
Az európai iszlám radikalizmus
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. szeptember 16.
szombat
9:04
Őrtüzek
Integráció és asszimiláció
Az iszlám európai jelenléte, az európai iszlám és a muszlim identitás sokszínűsége
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. szeptember 02.
szombat
9:04
Őrtüzek
Migráció Európában – A kibocsátó országok diaszpórapolitikája
Identitásmegőrzés és radikalizmus
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. augusztus 19.
szombat
9:04
Őrtüzek
A bevándorlás és az integráció mintázatai Európában
Külvárosi hibrid kultúrák Franciaországban – Kultúra- és vallásvesztés
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. augusztus 05.
szombat
9:04
Őrtüzek
Andok Mónika: Digitális vallás – Az új információs technológiák hatása a vallásokra, vallási közösségekre Magyarországon
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
2023. július 22.
szombat
9:04
Őrtüzek
Franciaországi zavargások – Párhuzamos társadalmak Franciaországban
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...


Következő adások:

2023. december 09.
szombat
9:04
Őrtüzek
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
2023. december 10.
vasárnap
1:00
Őrtüzek (ism.)
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
2023. december 23.
szombat
9:04
Őrtüzek
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
2023. december 24.
vasárnap
1:00
Őrtüzek (ism.)
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

Partnereink: