A héten történt

A közéleti magazin célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás, a szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A műsor az elmúlt hét eseményeit, megnyilatkozásait összegezi és értékeli, az ügyek szempontjából illetékes személyiséggel készített interjúkkal, a hallgatók széles körének érdeklődésére számítva. Ezzel szolgálva a fővárosban élő, dolgozó emberek, s a családok tájékoztatási igényeit.

A műsor az NMHH Médiatanácsának támogatásával készül.

Elhangzott: 2023.10.07. 20:04

Adás információk:

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

A Katolikus Társadalmi Napok veszprémi programjai szentmisével zárultak vasárnap este. Ezt megelőzően az érdeklődők találkozhattak Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel is „Meztelen Isten” című verses kötete kapcsán. Az érseki palota előtt nyilatkozott rádiónknak.
A menekültek magyar nyelvre tanításának tapasztalatairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a Jezsuita Menekültszolgálat. Az esemény apropója a magyar nyelvtanulást segítő munkafüzet második kötetének megjelenése. Lázár Helena oktatási programkoordinátor nyilatkozik.
Egy időben, egy helyszínen három versenyt rendezett a Magyar Lovasterápia Szövetség Fóton. Bozori Gabriella, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának vezetője számol be a több napos rendezvényről.
Ukrajna várható EU-tagságáról, az ukrán náci kollaboráns ünneplése által keltett kanadai politikai, diplomáciai viharról és a kubai zsoldosokról Somkuti Bálint hadtörténésszel, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének kutatójával beszélgetünk.
A hegyi-karabahi örmény lakosság tömeges elvándorlásáról továbbra is Somkuti Bálintot kérdezzük.
Az “Oltári Múlt 1.0 – Az Európai örökséggé nyilvánított gömöri falkép-együttesek helye Európában” című konferencia október 10-én kerül megrendezésre. Ennek kapcsán Krizsán Andrással, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökével beszélgetünk.
Az ELTE Informatikai Kar nyílt napot tart október 27-én. Kozsik Tamás dékán nyilatkozik.

Legutóbbi adások:

2023. november 25.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. november 18.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. november 11.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. november 04.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. október 28.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. október 21.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. október 14.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. október 07.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 30.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 23.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2023. december 02.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. december 04.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. december 09.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. december 11.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. december 16.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: