A héten történt

A közéleti magazin célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás, a szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A műsor az elmúlt hét eseményeit, megnyilatkozásait összegezi és értékeli, az ügyek szempontjából illetékes személyiséggel készített interjúkkal, a hallgatók széles körének érdeklődésére számítva. Ezzel szolgálva a fővárosban élő, dolgozó emberek, s a családok tájékoztatási igényeit.

A műsor az NMHH Médiatanácsának támogatásával készül.

Elhangzott: 2023.08.05. 20:04

Adás információk:

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

Szeptember 2-án a győri Püspökvár udvarában kerül sor a Jubiláns házaspárok hálaadására. Elsőként erről szól Veres András győri megyéspüspök.
A katolikus karitász híreiről Écsy Gábor országos igazgató számol be.
.Ebben az évben 975 éves a Budapest-Belvárosi Főplébánia. Elsőként Osztie Zoltán plébánossal beszélgetünk. Ezt követően az augusztus 12-e és15-e közötti eseményeket Aranyossy Mihály turisztikai munkatárs mondja el.
.Idén is felvételt hirdet az Eötvös József Collegium. Szeretettel várja az ELTE-re felvételt nyert hallgatók jelentkezését. Horváth László igazgató nyilatkozik.
.Elkezdődtek az úgynevezett résfalazási munkák a Paks II. Atomerőmű területén. Erről kérdezzük Petz Ernőt, az atomerőmű nyugdíjas vezérigazgatóját.
Idén ismét megrendezésre kerül a Csángó Fesztivál Jászberényben.
A részleteket Szűcs Gábor fesztiváligazgatótól hallják:

Legutóbbi adások:

2023. november 25.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. november 18.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. november 11.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. november 04.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. október 28.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. október 21.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. október 14.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. október 07.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 30.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 23.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2023. december 02.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. december 04.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. december 09.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. december 11.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. december 16.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: