Akvarell

Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.

Elhangzott: 2023.07.03. 15:04

Adás információk:

kulturális paletta
Petőfi utcák népe című kiállítás a Capa Központban;
Az idei Versünnep egyéni amatőr Seregszemléje;
Néptáncosok a Kőfeszten;
Megjelent a Konok zenekar első videóklipje

Archívum: hallgassa meg!

Június 17-én rendezték meg az idei Versünnep egyéni amatőr versenyének nemzetközi Seregszemléjét. A Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában 55 hazai és határon túli versenyző mérte össze tudását szinte minden korosztályban, melyet követően négy kategóriában hirdették ki a győzteseket, valamint a különdíjasokat. Az esemény kapcsán Kolti Helgával, a Versünnep Alapítvány elnökével Szentimrei Kristóf beszélgetett.

Nyár elején a kővágóörsi Kőfesztet a „Tititások” örömtánca nyitotta meg. Ekkor néhány résztvevő, Fehér Zalán, Török Viktor, Berkecz Mátyás, Rácz Kitti és Lenk Gyopárka meséltek Fülöp Tamásnak különböző néptáncos és népzenei élményeikről, illetve arról, hogy mit jelent nekik a tánc, és hogy mitől is különleges a Kőfeszt.

2203 utca, 389 út valamint 84 tér viseli ma Petőfi Sándor nevét, ha pedig ezeket egymás mellé tennénk, egészen az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk. Talán ez is jól mutatja, milyen töretlen volt a Petőfi-kultusz az elmúlt két évszázad során, a Pictorial Collective tagjai pedig arra voltak kíváncsiak, mit látna ma a magyar költő, ha ismét vándorútra kelne. A dokumentarista fotós kollektíva a Petőfi utcák több mint 260 ezer lakóját fotózta az elmúlt másfél évben, a Capa Központban kiállított közel 200 kép pedig szubjektív látleletet ad a mai magyar társadalomról. Virágvölgyi István kurátorral Szentimrei Kristóf járta végig a tárlatot.

Adásunk végén meghallgathatják a pécsi Konok zenekar Építs hegyet című kislemezéről a Mielőtt című dalt, melynek kapcsán május végén jelent meg az együttes első videóklipje az NG Stúdió segítségével.


    

Legutóbbi adások:

2023. október 02.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
30 éves a beregszászi színház;
MagdaFeszt Debrecenben;
Az Independent Theatre programja
» bővebben...
2023. szeptember 29.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Október 1.: Fergeteges báli hangulat a Pesti Vigadóban - A zene világnapján ismét műsorra tűzi Álarcok című produkcióját a Honvéd Férfikar
» bővebben...
2023. szeptember 28.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Országos Könyvtári Napok programsorozat
Minden színben című tárlat 13 kortárs grafikus munkáiból válogatva
Kabay Barna legújabb filmje a Fénytörés

» bővebben...
2023. szeptember 27.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Rádiós Regénytár: Sánta Ferenc novellái, Orient Enikő kiállításai, 25. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál, Kulturmorzsa
» bővebben...
2023. szeptember 26.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2023. szeptember 25.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Változatos programkínálat a 18. Múzeumok Őszi Fesztiválján;
A Pozsonyi úti játékbolt története;
Új szólólemezén dolgozik Lukács Miklós cimbalomművész
2023. szeptember 22.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2023. szeptember 21.
csütörtök
15:04
Luk__cs___gota_plak__t.jpgAkvarell
kulturális paletta
Jazzben nagy - avagy egy bigband negyedévszázada

Lélek, lebegés lapokon – avagy imából született grafikák

Gúnyolták Hóman-boynak, nevezték zseninek – avagy emlékezés egy színházújítóra

» bővebben...
2023. szeptember 20.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Székelyhidi Zsolt: Jelenések, Balatonalmádi városfejlesztés, Kulturmorzsák
» bővebben...
2023. szeptember 19.
kedd
15:04
Megh__v___(plak__t)_-_K__s__rlet_1970.jpgAkvarell
kulturális paletta

Széphalom Könyvműhely kötetbemutatója most szerdán Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költővel:
KÍSÉRLET 1970 - egy nemzedék betiltott névjegye;

Petőfi 200' - Tematikus séták Debrecenben;

Klasszikusra hangolva: szüreti Nádmesék koncert a Szépművestár alkotóival a Háló S4-ben most vasárnap
» bővebben...


Következő adások:

2023. október 03.
kedd
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
30 éves a beregszászi színház;
MagdaFeszt Debrecenben;
Az Independent Theatre programja

» bővebben...
2023. október 03.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2023. október 04.
szerda
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
2023. október 04.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Liget Budapest, ResoArt: Zsolnay-kiállítás, 40 éves a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület, Budapest Bábszínház: Péntek úr csodálatos barátai

» bővebben...
2023. október 05.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Liget Budapest, ResoArt: Zsolnay-kiállítás, 40 éves a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület, Budapest Bábszínház: Péntek úr csodálatos barátai

» bővebben...

Partnereink: