Kerengő

A műsor stúdióbeszélgetései és riportjai társadalmi problémákat, az egyház, a gazdaság, a kultúra, a közélet aktualitásait és a közvéleményt foglalkoztató kérdéseit világítja meg.

Elhangzott: 2023.06.07. 17:30

Adás információk:

közéleti beszélgetések

Csontváry 170 – A festőművész kézírásának üzenetéről W. Barna Erika kézíráskutató, grafológus szakértővel beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva

Archívum: hallgassa meg!

Csontváry Kosztka Tivadar (1853. július 5. - 1919. június 20.) születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A mintegy negyven művet felvonultató, július 16-ig megtekinthető tárlat tisztelgés a magyar festészet egyik legeredetibb alkotója előtt, aki magát a „Napút festők” közé sorolta.
W. Barna Erika kézíráskutató, grafológus szakértő, grafoterapeuta "A sorssal nem lehet tréfálni" - Csontváry Kosztka Tivadar személyiségéről írásai és kézírása alapján című könyvén húsz évig dolgozott. Úgy véli, nekünk, utódoknak tanulságos összegezni, hogy a festőművész milyen adottságok birtokában volt képes önerőből felépíteni rendkívüli életművét, s önmaga menedzsereként, sőt „mecénásaként” festeni monumentális panorámaképeket. Csontváry életútjáról, kézírásának üzenetéről W. Barna Erikával a kutatási eredményeire épülő könyve alapján beszélgettünk.
(fotók: www.wbarnaerika.hu, https://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/csontvary-170/

Kapcsolódó képek:

csontvary.jpgwbe1.jpgwbecsontvary.jpg

Legutóbbi adások:

2023. szeptember 27.
szerda
17:30
b__res3.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével, a munkája iránti elkötelezettségéről, erkölcsi elveiről, édesapja példájáról, a nemzedékek közös feladatvállalásáról beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2023. szeptember 27.
szerda
17:04
DSC06754.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 26.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András
2023. szeptember 26.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András
2023. szeptember 22.
péntek
17:30
gloviczki_zoltan.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Gloviczki Zoltánnal, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorával beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2023. szeptember 22.
péntek
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Simai Mihály közgazdász professzorral, akadémikussal beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 21.
csütörtök
17:30
Speidl_iszl__m_k__nyv.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

Hódít az "igazhit" - iszlám soft-power Nyugat-Európában
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2023. szeptember 20.
szerda
17:30
Rosta_Gergely_jobb.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Vallási helyzetkép Magyarországon, a kutatások fényében
Rosta Gergely szociológus a vendégünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2023. szeptember 20.
szerda
17:04
DSC06421.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Ifjúsági kultúrák a változó társadalmakban
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 19.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András


Következő adások:

2023. szeptember 28.
csütörtök
13:04
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2023. szeptember 28.
csütörtök
13:30
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

Dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével, a munkája iránti elkötelezettségéről, erkölcsi elveiről, édesapja példájáról, a nemzedékek közös feladatvállalásáról beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva

» bővebben...
2023. szeptember 28.
csütörtök
17:30
Kerengő
külpolitikai beszélgetések

Szlovákia választ!
Lánczi Tamás politológussal beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...
2023. szeptember 29.
péntek
13:30
Kerengő (ism.)
külpolitikai beszélgetések

Szlovákia választ!
Lánczi Tamás politológussal beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...
2023. szeptember 29.
péntek
17:04
Kerengő
élőben jelentkezünk a KATTÁRS helyszínéről
Udvardy György veszprémi érsekkel beszélget Lázár Csaba.

» bővebben...

Partnereink: