Szerkesztő: Sályi András" />

Kerengő

A műsor stúdióbeszélgetései és riportjai társadalmi problémákat, az egyház, a gazdaság, a kultúra, a közélet aktualitásait és a közvéleményt foglalkoztató kérdéseit világítja meg.

Elhangzott: 2023.06.06. 17:04

Adás információk:

közéleti beszélgetések

Mi lesz veled "Club Aliga"? A rendszerváltozás egyik legellentmondásosabb története az egykori pártüdülő. Ma is áll a villa, ahol Kádár János töltötte szabadságát.
Szerkesztő: Sályi András

Archívum: hallgassa meg!

A mai helyzet szerint a terület könnyen bezárulhat a nagyközönség előtt. Már megvannak - állítólag - az új tulajdonosok a régi duplazárt részen, akik a Balaton partot is birtokolják majd. Ezzel pedig megszűnik a parti sétánynak ez a része.

Idézet Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook oldaláról: "Én azok közé tartozom a kormányzatban és a kormánypártban, akik azt mondják, hogy a Balaton partjára csak azt és csak olyat lehet építeni, amit a helyi közösség megenged és lehetővé tesz."
A területen áthaladó út közút, mégis sorompó zárja.
Mit hoz a jövő Aliga számára? A kommunista párt elvette, de ki adja vissza?
Vendégem: Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület alelnöke

fotó: nol.hu

Kapcsolódó képek:

Club_Aliga_soromp__.jpg

    

Legutóbbi adások:

2023. szeptember 28.
csütörtök
17:30
szlov__k_v__laszt__s.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

Szlovákia választ!
Lánczi Tamás politológussal beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2023. szeptember 27.
szerda
17:30
b__res3.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével, a munkája iránti elkötelezettségéről, erkölcsi elveiről, édesapja példájáról, a nemzedékek közös feladatvállalásáról beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2023. szeptember 27.
szerda
17:04
DSC06754.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 26.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András
2023. szeptember 26.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András
2023. szeptember 22.
péntek
17:30
Apor-Vilmos-Katolikus-Foiskola.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Gloviczki Zoltánnal, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorával beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2023. szeptember 22.
péntek
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Simai Mihály közgazdász professzorral, akadémikussal beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. szeptember 21.
csütörtök
17:30
Speidl_iszl__m_k__nyv.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

Hódít az "igazhit" - iszlám soft-power Nyugat-Európában
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2023. szeptember 20.
szerda
17:30
Rosta_Gergely_jobb.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Vallási helyzetkép Magyarországon, a kutatások fényében
Rosta Gergely szociológus a vendégünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2023. szeptember 20.
szerda
17:04
DSC06421.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Ifjúsági kultúrák a változó társadalmakban
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2023. szeptember 29.
péntek
13:30
Kerengő (ism.)
külpolitikai beszélgetések

Szlovákia választ!
Lánczi Tamás politológussal beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...
2023. szeptember 29.
péntek
17:04
Kerengő
élőben jelentkezünk a KATTÁRS helyszínéről
Udvardy György veszprémi érsekkel beszélget Lázár Csaba.

» bővebben...
2023. szeptember 29.
péntek
17:30
Kerengő
KATTÁRS Veszprémben - Székely János, szombathelyi megyéspüspököt Kékesi Enikő szólaltja meg.
2023. október 02.
hétfő
13:04
Kerengő (ism.)
élőben jelentkezünk a KATTÁRS helyszínéről
Udvardy György veszprémi érsekkel beszélget Lázár Csaba.

» bővebben...
2023. október 02.
hétfő
13:30
Kerengő (ism.)
KATTÁRS Veszprémben - Székely János, szombathelyi megyéspüspököt Kékesi Enikő szólaltja meg.

Partnereink: