Zenepavilon

Adás információk:

Egy Stamitz-koncert, amely nem klarinétra íródott
Szerkesztő: Marton Árpád

Archívum: hallgassa meg!

A hamarosan megszólaló, kecses és elbűvölő koncert hallatán az az érzésünk támad, mintha egy újonnan fölfedezett Mozart-zongoraversenyt hallanánk az utolsó salzburgi évekből. Nem is egészen alaptalanul! Ennek az F-dúr zongoraversenynek az a Carl Stamitz a szerzője, akit jobbára klarinétversenyeiről ismerünk. A komponista egy cseh eredetű muzsikusdinasztiában látta meg a napvilágot 1745-ben, és nem is akárhol! Atyja, Johann Stamitz a nevezetes mannheimi zenekar koncertmestereként számos zenei újdonságot állított követendő példa gyanánt a világ muzsikusai előtt, élükön a híres és hatásos „mannheimi crescendóval”. Az általa divatba hozott szimfóniastílust egyenesen „német szimfónia” néven tarották számon Európa-szerte. Fia, Carl ugyancsak hegedűsként és virtuóz brácsásként működött közre az együttesben. Sikeres koncertkörutakat tett Oroszországtól Angliáig, majd egy időre Párizsban telepedett le, míg végül a jénai zenekar élén tevékenykedett. Utazásai nem maradtak nyom nélkül zenéjében: a virtuóz francia concerto-stílust elegyítette a német szimfóniastílussal. Mozart sohasem tagadta, mekkora hatást gyakoroltak rá a Mannheimben megismert zenei mesterfogások. Minthogy azonban az idősebb mester tíz esztendővel túlélte Mozartot, az sem kétséges, hogy rá is hatottak a salzburgi-bécsi kolléga alkotásai. Zenepavilonunkból ma tehát egy kimondottan salzburgi hangulatú zongoraverseny hangjai szállnak: még a második tétel concertáló hegedűszólója is a Mozart-művek világát idézi. A szólista Elena Pinciaroli, a hegedű Csányi Viktor kezében, a Rami Musicali zenekar élén Filippo Conti.