A héten történt

A közéleti magazin célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás, a szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A műsor az elmúlt hét eseményeit, megnyilatkozásait összegezi és értékeli, az ügyek szempontjából illetékes személyiséggel készített interjúkkal, a hallgatók széles körének érdeklődésére számítva. Ezzel szolgálva a fővárosban élő, dolgozó emberek, s a családok tájékoztatási igényeit.

A műsor az NMHH Médiatanácsának támogatásával készül.

Elhangzott: 2023.04.29. 20:04

Adás információk:

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!


Ferenc pápa látogatásáról két politikai elemző, Huber Szebasztián és Lesti Árpád mond véleményt.
Pápák Magyarországon címmel, a Rubicon Intézet a Főőrség és Lovardával közösen nemrég egy rendezvényt szervezett. Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársával beszélgetünk. Az Emberi Méltóság Tanácsa munkájáról Lomnici Zoltán elnök számol be.
Fogyatékosságról szóló ingyenes kurzust tart a Bibó István Szabadegyetem. Az egyik szervező Kozma Ágnes, a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet munkatársa és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával megvalósuló A fogyatékos emberek kirekesztésének változó és új mechanizmusai című kutatás vezetője.
Várja az általános- és középiskolások jelentkezését az MCC. Constantinovits ( Konstantinovics) Milán, a Mathias Corvinus Collegium szakmai főigazgatója mondja el a részleteket.
A Transzplantációs Alapítvány 20-dik „MI IS NYARALUNK” tábora veszélyben van! Ezért adománygyűjtő csapatok futnak értük az NN Ultrabalaton futóversenyen. Az alapítvány részéről Vincze Balázsné  szervezi az eseményt. Vele beszélgetünk.
Az Emmanuel Macronról alkotott kép egy csapásra megváltozott a nyugati országok körében, után a francia államfő április elején kínai látogatásán arról beszélt, hogy Európának egy harmadik pólus kialakításán kellene dolgoznia, és saját érdekeit kellene szem előtt tartania, az amerikai politika pánikszerű követése helyett. A kijelentést követően az európai vezetők szembehelyezkedtek Macronnal, és gyorsan megmagyarázták Washingtonnak, hogy ez nem a közös uniós álláspont, hanem a francia elnök véleménye. Macron mielőbb tárgyalóasztalhoz ültetné Oroszországot és Ukrajnát. A francia államfő Pekinggel együtt dolgozna ki egy tervet a béketárgyalásokhoz.
A tavaszi fesztiválról Dúl Géza atya számol be.

Kapcsolódó képek:

Legutóbbi adások:

2023. június 10.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. június 03.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér,
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 27.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előttem a héttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 20.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 13.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 06.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 29.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 22.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 15.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 08.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2023. június 12.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2023. június 17.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 19.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 24.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 26.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: