Kerengő

A műsor stúdióbeszélgetései és riportjai társadalmi problémákat, az egyház, a gazdaság, a kultúra, a közélet aktualitásait és a közvéleményt foglalkoztató kérdéseit világítja meg.

Elhangzott: 2023.04.27. 17:04

Adás információk:

közéleti beszélgetések

Interjú Novák Katalin köztársasági elnökkel.
Különleges az alkalom, Ferenc pápa magyarországi látogatása. Őszentsége harmadik alkalommal találkozik a magyar hívekkel, de ez a mostani minden bizonnyal más lesz, mint az Eucharisztikus kongresszus alkalmával tett látogatás.
Szerkesztő: Sályi András

Archívum: hallgassa meg!

Hogyan készül Novák Katalin a találkozásra? Előzetesen, csak annyit, hogy férje és gyerekei is ott lesznek majd.
És már gondolatban kész van a beszéd, mely Ferenc pápa felszólalását megelőzően hangzik el az ünneplő sokaság előtt.
A rádióműsor felvételének a helyszíne a Sándor Palota volt, azt nem mondom meg melyik terem - az interjúból sem derül ki -, de úgy tűnik pont az, ahol Ferenc pápát is fogadják majd. Nem tartozik a témához, de azért elmondom, hogy amikor beléptünk a Palota kapuján, az ott álló őrség tisztelgett nekünk. Ez azért jól esett.
Novák Katalin néhány nap híján egy éve tölti be a hivatalát. Ez alatt mintegy harminc országba látogatott. Deklaráltan vállalja, hogy aktív szerepet játszik a diplomáciában, ebben némiképp különbözik elődeitől.
A beszélgetésből nem maradhatott ki a család sem, sőt még olyan jelentéktelennek látszó dolgok is kiderültek, hogy Elnök asszony maga vásárol a zöldségesnél, pont úgy, ahogy sok családanya teszi. Amit pedig politikusként a családpolitikában korábban elkezdett, azt államfőként is folytatni kívánja.

Csütörtök 17:05 perctől a Kerengő műsorában beszélgetést hallhatnak Novák Katalin köztársasági elnökkel.
A két kérdező Szikora József és Sályi András.

Fotó: Veres Ádám

Kapcsolódó képek:

DSC03565.jpgDSC03602.jpgDSC03726.jpg

    

Legutóbbi adások:

2023. június 09.
péntek
17:30
Klotz_Peter.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Klotz Péterrel, Szőlősgyörök község polgármesterével beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2023. június 09.
péntek
17:04
DSC02711.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. június 08.
csütörtök
17:30
koszov___magyar_kfor.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

Zavargások Koszovóban
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2023. június 07.
szerda
17:30
wbe1.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Csontváry 170 – A festőművész kézírásának üzenetéről W. Barna Erika kézíráskutató, grafológus szakértővel beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2023. június 07.
szerda
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. június 06.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

Az 1970-es években a BAH-csomópont házainak nyitott folyosóin fecskék fészkeltek. Nem egy, nem kettő, sok. Mi lett velük? És mi a sorsa a többi madárnak, akiket egyre ritkábban látunk?
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2023. június 06.
kedd
17:04
Club_Aliga_soromp__.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Mi lesz veled "Club Aliga"? A rendszerváltozás egyik legellentmondásosabb története az egykori pártüdülő. Ma is áll a villa, ahol Kádár János töltötte szabadságát.
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2023. június 02.
péntek
17:30
gg_emlektarsasag.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Devecser kulturális életéről és hagyományőrzéséről beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2023. június 02.
péntek
17:04
DSC01492.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Jogsegély
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. június 01.
csütörtök
17:30
afg__n-k__nai.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

Na de mit keres Kína Afganisztánban?
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...


Következő adások:

2023. június 12.
hétfő
13:04
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2023. június 12.
hétfő
13:30
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

Klotz Péterrel, Szőlősgyörök község polgármesterével beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva

» bővebben...
2023. június 13.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András
2023. június 13.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András
2023. június 14.
szerda
13:04
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András

Partnereink: