Akvarell
Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.
Adás információk:
kulturális paletta
Pápalátogatások Magyarországon; Brenner János-filmsorozat; Básti-páholyavató a Nemzeti Színházban
Archívum: hallgassa meg!
Ferenc pápa újbóli Magyarországra látogatása kapcsán Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa nyilatkozott Bognár Annának. A Rubicon Intézet, valamint a Főőrség és Lovarda közös eseményén a magyarországi pápalátogatások kapcsán többek között olyan kérdésekre kerestek választ a szakértők, hogy ki volt az első magyar területre látogató pápa, és mi volt a célja, miért nem sikerült Bakócznak a pápai cím elérése, és miként formálták a pápalátogatások a magyar-szentszéki kapcsolatokat.
Legyetek szeretettel címmel indul április 24-én nyolcrészes filmsorozat a Hír Tv-ben az öt éve boldoggá avatott Brenner János életéről és meggyilkolásáról. Az összesen hat és fél órás film ősbemutatóját - a kétszer négy rész vetítésével - a Kommunizmus Áldozatainak emléknapján tartották Szentgotthárdon. Tóth János András összeállításában Székely János szombathelyi megyéspüspök méltatja az alkotók munkáját, és a filmsorozat forgatókönyvíró-rendezőjét, Szilágyi Andort is hallhatják.
Básti Lajosról nevezte el a 3. emeleti 4-es páholyát a Nemzeti Színház. A jellegzetes orgánumú, karakteres színész 1945 és 1968, illetve – rövid vígszínházi kitérő után – 1972 és 1977 között, haláláig volt a Nemzeti társulatának tagja, ahol számos más jelentős alakítása mellett másfél évtizedig játszotta Ádámot Az ember tragédiájában Gellért Endre legendás rendezésében. Erről is szólunk kulturális ajánlónkban.
Kapcsolódó képek:
![]() |



Legutóbbi adások:
2023. június 09. péntek 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Válogatás az elmúlt hét legérdekesebb témáiból |
2023. június 08. csütörtök 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Shakespeare szonettjei új fordításban |
2023. június 07. szerda 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Középpontban a bambusz: iparművészeti kiállítás és vásár a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban; Színészlegendák sorozat: Lázár Balázs; Fesd újra a Tabánt: Szabó Zoltán Attilával, a „Tabán, a világ közepe” című kötetről » bővebben... |
2023. június 06. kedd 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Akartok-e játszani? Zenés színházi játék Kosztolányi műveiből a Hegyvidéki Kulturális Szalonban Tűzből született - A Tűzzomácművészek Magyar Társaságának kiállítása Kecskeméten Kökényessy Ági és a szinkronszerepek |
2023. június 05. hétfő 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta A Szülők Világnapja alkalmából tartott műhelykonferenciát a Kopp Mária Intézet; A Lakodalom című táncprodukcióval ünnepli 30 éves fennállását a Bozsik Yvette Társulat; Színészlegendák című sorozatunk alkalmából beszélgettünk Lux Ádám Jászai Mari-díjas Érdemes Művésszel » bővebben... |
2023. június 02. péntek 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta |
2023. június 01. csütörtök 15:04 |
![]() |
![]() kulturális paletta Történelem és Erdély, hit és nemzet, tánc és költészet, » bővebben... |
2023. május 31. szerda 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Valami Produktív: nyitott alkotóműhely Budapesten, John Saward: Édes és áldott haza - A mennyorsyág keresztény reménye, A XVI. Szent Korona konferencia ás egy lengyelországi zarándokút » bővebben... |
2023. május 30. kedd 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Böll közlegény megmentése – Egy leendő író katonalevelei Magyarországról című dokumentumfilm; Szegedi-Szabó Béla mesekötete: Hangyabefőtt; Budapest Bábszínház: Éjszaka a Bábszínházban (10-12 éveseknek) |
2023. május 29. hétfő 15:04 |
![]() |
Akvarell kulturális paletta Színes nyári programkínálat a Várkert Bazárban; A folyó című nagylemezével lép fel a Kollár-Klemencz Kamarazenekar; 80 éves Mezey Katalin - ajánló a Rádiós regénytár keddi műsorához |
Következő adások:
2023. június 12. hétfő 15:04 | Akvarell kulturális paletta |
2023. június 13. kedd 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta |
2023. június 13. kedd 15:04 | Akvarell kulturális paletta |
2023. június 14. szerda 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta |
2023. június 14. szerda 15:04 | Akvarell kulturális paletta |