Magyar téka

Több, mint 600 könyv, csaknem félezer irodalmi rendezvény, utóbbiak közé értve pályázatokat, táborokat, fesztiválokat, konferenciákat is. Mindez bő 3 évtized eredménye. Talán szokatlan ez a statisztikai megközelítés, ha az Írók alapítványáról, illetve annak kiadójáról a Széphalom könyvműhelyről van szó. Egy jubileum azonban mindig lehetőséget ad az összegzésre, de persze annak elmesélésére is, ami a számok mögött van. A hamarosan saját évfordulót is ünneplő Mezey Katalin író, költő, a kiadó vezetője a „Magyar téka” vendége volt. A házigazda: Nagy György András.

„Nemzedékében a hazai szociografikus hagyomány egyik életben tartója” – ez a mondat is szerepel a hivatalos indoklásban, vagyis hogy miért a Sárospatakon született, jelenleg Debrecenben élő szerző, Juhász Tibor kapta idén a Sziveri János -díjat. A fiatalon elhunyt vajdasági alkotóról elnevezett elismerés persze elsősorban a líra vezető szerepét valló utódnak szól, illetve - ahogyan a hivatalos szöveg fogalmaz – a magabiztos szerkesztőnek, aki, mint kihangsúlyozzák 1992-ben látta meg a napvilágot. A beszélgetésben a földrajzi távolságot telefon hidalta át.
Kép: A Sziveri-díj átadása (Gerle Margit, Fenyvesi Ottó, Juhász Tibor) fotó: Mariia Kashtanova

Az irgalom olyan kincs, amelyet lehet kérni és lehet önként is gyakorolni. Irgalmas csak az tud lenni, aki valamikor maga is irgalmasságot talált valahol, valakinél.” Ezekkel a mondatokkal ajánlott a közönség és a közösségek figyelmébe a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, Balog Zoltán egy könyvet. A kötet létrejöttéhez az első lépést 14 évvel ezelőtt Beer Miklós a váci katolikus egyházmegye akkori püspöke tette meg, amikor börtönkápolnát avatott Balassagyarmaton. A „Misszió a rácsok mögött” című album tulajdonképpen főhajtás azok előtt, akik segítő útravalót nyújtottak át az új életet kezdőknek. Mert vannak annak feltételei, hogy a letöltött büntetés után a kiszabadulás egyben felszabadulás is lehessen. A mű szerkesztőjével, Gránitz Miklós fotóművésszel Nagy György András beszélgetett.

Élete utolsó hónapjaiban, azaz 1936. augusztus 8-a és november 3-a között úgynevezett kórházi beszélgetőlapok segítségével kommunikált környezetével. Ő, aki a szónak igencsak mestere volt; ő, aki a magyart pusztán a szépségéért is szerette, ő, aki megannyi nyelvre is építő játékot, tréfát eszelt ki a barátaival. A költő és író hírnevét furcsa tükörben mutatja, milyen részletességgel, bulváros felhangokkal számoltak be a korabeli lapok a végórákról; egy olyanfajta kultuszt elkezdve, amit Kosztolányi Dezső másnál sem szeretett. A magyar tékában ma Parádi Andrea irodalomtörténésszel, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos titkárával beszélgetek.

Képek: Kosztolányi Dezső levelezőlapja Szegi Pálnak, a Pesti Hírlap Vasárnapja szerkesztőjének, 1930-as évek (PIM Kézirattár)

Pécsett az első jelentős könyvgyűjteményt Berényi Zsigmond püspök hozta létre, ám a könyvtár fénykora Klimo György püspöksége idején kezdődött, akit az a cél vezérelt, hogy újraindíthassa Nagy Lajos király középkori egyetemét. A könyvtárat 1774-ben nyilvánossá tette, így annak ellenére, hogy Mária Terézia nem adott engedélyt az egyetem létrehozására, a gyűjteményt a püspök mégis a köz szolgálatába állította, mely a mai napig is elérhető bárki számára. A pécsi Klimo Könyvtárban minderről Méreg Martin könyvtáros mesélt.

Az Év Könyve. Valószínűleg nehéz lenne teljes listát összeállítani arról, hány szakmai szerveződés készít ilyenkor saját sorrendet. A Könyves magazinnál mindenesetre egy olyan kötet lett az első, amely szövegében és formavilágában a Bibliát idézi. Egy olyan történelmi regény, amely egy nagyon kicsi gyermek szemével láttatja az eseményeket. Olyanokat, amiket a szerző maga is át- vagy megélt:1958-ban – mialatt református lelkész édesapja börtönben volt - őt, édesanyját és 6 testvérét deportálták. Évekig éltek a román állambiztonsági szolgálat őrizete alatt a Duna-deltában. A Kitelepítés szerzőjét, a Kolozsváron élő Visky Andrást telefonon értem el.

Születési anyakönyvi kivonatába a Lipák vezetéknév került. Első verseskötetében maga közli, hogy: „Zalán Tibor: kitalált személy, egy idegen, így tökéletes viszony mindenhez.” Nemrég dőlt el, hogy a több műfajban is alkotó szerző kapja majd – egy másik 68 esztendőssel, a kaliforniai Peter V. Czipott műfordítóval együtt - a Balassi-kardot, amit majd a szokásoknak megfelelően Bálint-napkor, tehát jövőre adnak át. A díjazott azt elfogadja, hogy a 70-es években indult nemzedékhez tartozik, ám hivatalos, szervezeti tagságra nem vágyik. Keres ugyan, de valami mást. Utazó című versében írja:
Megérkezését
nem tartotta számon
senki.
A napok
is ferdén peregtek el. Az
éjjeli szekrényen
hideg félórája
maradt
és az aritmikus ketyegés
a fürdőszoba hamis
márványtörülközőiben