Elhangzott: 2023.03.05. 09:04
Adás információk:
Imádság a békéért
Szerkesztő: Gadácsi János
Archívum:
hallgassa meg!
Az orosz-ukrán háború kitörésének évfordulóján magyar politikusok a békéért imádkoztak. A Parlament Imacsoportja 24 órás imalánccal fohászkodott azért, hogy hallgassanak el a fegyverek. Egyik vendégünk a stúdióban a szervező, Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának tagja, az Imacsoport vezetője. Másik beszélgetőtársunk Szomráky Béla újságíró, aki az elmúlt évtizedekben a pápák tolmácsa volt a magyar-vatikáni találkozókon. Szóba kerül az ima ereje,az imaláncok története, a háború keresztény szemmel, és a Szentatya közelgő magyarországi látogatása is.
Kapcsolódó képek:
2023. május 20. szombat 10:04 |
|
Iránytű Az "Összefogó" - Szarka Tamás
Szerkesztő: Gadácsi János » bővebben...Erősítsük meg a magyarság összetartozását, ünnepeljünk 2023. június 2-án is! Így szól Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző kezdeményezése, idén már 5. alkalommal. Tavaly június 4-én, a világon több mint százezren énekelték egyszerre a zenész Kézfogás című dalát. Ez a közös éneklés folytatódik ebben az esztendőben, amihez már tánccal is lehet csatlakozni. Szarka Tamás a legnagyobb összmagyar kulturális eseményt szeretné létrehozni, ezért újra közös éneklésre és táncolásra is hívja a világ magyarságát. Elkészült a Kézfogás című dal „táncos“ verziója, melynek kisfilmjén a Magyar Állami Népiegyüttes szerepel. |
2023. május 06. szombat 10:04 |
|
Iránytű A Szent Jobb országjárása gyarapodó Hazánkban 1938 és 1942 között
Szerkesztő: Gadácsi János » bővebben...Vannak olyan hitéleti események, amelyek örök nyomot hagynak a nemzet emlékezetében. Ilyen volt Szent II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatása, az 1938-as és a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten vagy éppen Ferenc pápa egy héttel ezelőtti apostoli útja fővárosunkban. Ilyen volt a Szent István emlékévben, a Szent Jobb 1938-ban, tehát 85 évvel ezelőtt kezdődő, közel 5 évig tartó országjárása is, amely újra összeforrasztotta az azokban az években visszatért területeink lakosságát az Anyaországgal. Az évfordulóra megjelent kötet szerzői közül, Gianone Andrással, a Budai Ciszterci Gimnázium kutatótanárával és Baják László történésszel, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársával idézzük fel ezt a páratlan eseménysorozatot. |
2023. április 22. szombat 10:04 |
|
Iránytű Szerkesztő: Gadácsi János |
2023. április 08. szombat 10:04 |
|
Iránytű Húsvéti beszélgetés dr Martos Levente Balázs Ezstregom-Budapesti segédpüspökkel
Szerkesztő: Gadácsi János » bővebben...Martos Balázs Leventét, a Központi Papnevelő Intézet rektorát egy hónapja szentelték püspökké Budapesten. Két esztendeje, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt talán még nem sejthette Ferenc pápa, hogy hamarosan aláírja magyországi tolmácsa kinevezési okmányait, amellyel elnyeri a trebai címzetes püspöki és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöki címet.Vajon hogy alakul egy pap pályája a XXI. században? Hogy lesz egy szombathelyi fiatalember az egyház egyik vezetője? Diákjai biztosan büszkék a tanárukra és valódi példaként tekintenek rá. |
2023. március 25. szombat 10:04 |
|
Iránytű Márciusi ifjak, március után
Szerkesztő: Gadácsi János » bővebben...1848. március 15-ével megszületett, a "márciusi ifjak".fogalma. Ezek közül a fiatalemberek közül néhányan nemzeti hősök lettek, már csak sajnálatosan fiatalkori haláluk miatt, így Petőfi Sándor vagy Vasvári Pál. Jókai Mór és több társa is csak bujdokolva élte túl a szabadságharc leverése utáni éveket. Az ő élete később szerencsés fordulatot vett és íróként a csúcsra jutott. De vajon hogyan alakult a többiek, Bulyovszky Gyula, Degré Alajos, Hamary Dániel, Irányi Dániel, Korányi Frigyes, Irinyi József vagy éppen Vajda János sorsa? Ennek a nemzedéknek a történetét idézzük fel Babucs Zoltán író, hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa segítségével. |
2023. március 05. vasárnap 9:04 |
|
Iránytű Imádság a békéért
Szerkesztő: Gadácsi János » bővebben...Az orosz-ukrán háború kitörésének évfordulóján magyar politikusok a békéért imádkoztak. A Parlament Imacsoportja 24 órás imalánccal fohászkodott azért, hogy hallgassanak el a fegyverek. Egyik vendégünk a stúdióban a szervező, Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának tagja, az Imacsoport vezetője. Másik beszélgetőtársunk Szomráky Béla újságíró, aki az elmúlt évtizedekben a pápák tolmácsa volt a magyar-vatikáni találkozókon. Szóba kerül az ima ereje,az imaláncok története, a háború keresztény szemmel, és a Szentatya közelgő magyarországi látogatása is. |
2023. február 25. szombat 10:04 |
|
Iránytű Az első botanikus kertünk - Füvészkert
Szerkesztő: Gadácsi János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila » bővebben...1771-es alapítása után a Fűvészkert 1847-ben került a VIII. kerületi Illés utcába . A XIX. század utolsó évtizedeiben már 12 000 fajt számlált a gyűjtemény. 1893-ban az amazonasi óriás-tündérrózsa számára külön épületet építettek, amelyet a növény iránti tiszteletből Viktória-ház-nak neveztek el. A kertben volt egy természetes forrással táplált tó, a közepében szigettel és műromokkal. Ez a vörösingesek főhadiszállása Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című világhírű regényében, és itt fürdik meg a legbátrabb hős, a tragikus sorsú Nemecsek Ernő. A Klinikák építkezései miatt a tavat később feltöltötték. A közönség számára látogatható Füvészkert 2006-óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem különleges oktató egységeként működik. A kertről Dr. Orlóczy László igazgató mesél.
|
2023. február 11. szombat 10:04 |
|
Iránytű Földrengés a Közel-keleten - a legfrissebb hírek a helyszínről
Szerkesztő: Gadácsi János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila » bővebben...Február 6-án hajnalban 7,5 erősségű földrengés súlytotta a Közel-keletet. A legsúlyosabb károkat Törökország és Szíria szenvedte el, A magyar mentőalakulatok azonnal a helyszínre indultak és megkezdték a mentést. Több, mint 150 honfitársunk dolgozik a romok között, akik keresőkutyákkal és a legmodernebb technikai felszerelésekkel kutatnak még napokkal az első rengést követően is túlélők után. Már 20 ezernél is többen estek a természeti csapás áldozatául. Műsorunkban hallhatnak helyszíni jelentéseket és megkérdezzük Dr. Kubassek János geológust a földrengések hátteréről, valamint Sayfo Omar újságírót arról, hogy ez a katasztrófa milyen hatással lehet a térség rendkívül bonyolult politikai helyzetére.
|
2023. január 28. szombat 10:04 |
|
Iránytű Dárdai Pál labdarúgó, edző, családapa
Szerkesztő: Gadácsi János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila » bővebben...Dárdai Pál már futballistaként is feltűnő jelenség volt. Na, nem a termetével, még csak nem is a virtúóz játékával, hanem a nélkülözhetetlenségével. Azzal, ahogy jelen volt a pályán. Ha bajban volt a csapata, kirángatta a csávából azzal, hogy megakasztotta az ellenfél góllal kecsegtető támadását, adott egy jó labdát a saját szélsőjének, lelket vert a gyengélkedő csatárba. Csapatkapitányként már a pályán is szinte edző volt a belini Hertha-nál és a magyar válogatottban is.Visszavonulása után persze hamar a kispadon találta magát, továbbra is hűségesen szolgálva választott- és szülőhazáját. A csillogás, a sikerek közepette is "normális" ember maradt, aki feleségével, Mónikával felnevelte három fiát és aki nem a botrányairól, hanem eredményeiről és remek humoráról lett híres.
H
|
2023. január 14. szombat 10:04 |
|
Iránytű A Szent korona visszatért!
Szerkesztő: Gadácsi János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila » bővebben...Nemzeti ereklyénket az évszázadok során rendszerint biztos helyen őrizték Magyarországon. Ám a törökök, a Habsburgok, majd a szovjetek elől menekíteni kellett. Végül 45 éve,1978 Vízkeresztjén visszaadta Magyarországnak az Egyesült Államok, ahová a II. világháború után vitték. Akkor a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. De vajon hogyan került a Szent Korona Németországból Amerikába, majd onnan haza? Kinek lehetett az érdeke a hidegháború időszakában ez a lépés? Mikor, kik és hogyan hozták haza, milyen feltételekkel? A XX. század második felének, a kommunista évtizedeknek az egyik legérdekesebb politikai művelete volt a Szent Korona hazatérése, amelyről a kor szakértője, Dr. Borvendég Zsuzsanna történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa beszél. |