Magvetés

A műsor egyházi és hitéleti eseményekről tudósít heti rendszerességgel.

Elhangzott: 2023.02.20. 17:04

Adás információk:

hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Visy László

Archívum: hallgassa meg!

Balassagyarmat, Szeged, Róma, Székelyföld. Mai műsorunk helyszínei, még ha csak gondolatban is. Felújították a balassagyarmati fegyház és börtön tizenkilencedik században épült kápolnáját, amelyet a kommunizmus évei alatt raktárként használtak. Gránitz Miklós fotográfus, újságíró most könyvet állított össze a kápolna újjászületéséről, ami egyáltalán nem csak építés, hanem nagyon hangsúlyosan léleképítés is egyben. Szegedről egy katolikus alapokon működő cigány szakkollégiumról kaptunk hírt. Róma zarándokok millióinak úticélja. Róma ürügyén beszélgetünk majd arról is, hogy zarándokolni sokfelé, sokféleképpen lehet. Gyalog, vonaton, autón, repülőn. A sokszor fáradságosan megtett út kizökkent a hétköznapokból, kizárja a külvilágot, hogy kinyithassuk a szívünket Krisztus felé. Székelyföldről indult az a fiatal énekes, László Attila, akit a műsor végén hallhatnak. Az ő élete jó példa arra, hogy sokszor miképpen kap utólag értelmet egy-egy sorsforduló, erősítve, elmélyítve ezzel a már korábban is meglévő istenhitet. Tanulságos, szép történeteket hallhatnak ezúttal is a műsorban.
Kép: A balassagyarmati börtönkápolna Forrás: nogradikum.hu

Kapcsolódó képek:

67_429_zoomed__mg_9433.jpg

    

Legutóbbi adások:

2023. május 29.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2023. május 15.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2023. május 01.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

- Összefoglaló Ferenc pápa magyarországi látogatásáról
- Munkás Szent Józsefre emlékezünk Horváth Zoltán újpesti plébánossal.
- Az Úr napját szenteld meg! - Monostori László tanítása a harmadik parancsolatról.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2023. április 17.
hétfő
17:04
h__sv__t_titka_1.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

- Húsvét titka – az utolsó vacsorától a feltámadásig és a Szentlélek eljöveteléig címmel nyílt állandó kiállítás Győrben, Borza Teréz alkotásaiból. Veres András püspök és a művésznő nyilatkozik.
- Hetven éve kántor a 90 éves Kiss Katalin. Német Ernő riportja.
Fotó:Horváth Gábor/ Győri Egyházmegye
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2023. április 03.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

- A megtérés természetéről és ajándékáról beszél Udvardy György veszprémi érsek.
- Isten nevét hiába ne vedd! - szól a második parancsolat, melyről Monostori László esperessel beszélgetünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2023. március 20.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Nagyböjti elmélkedés dr.Udvardy György veszprémi érsekkel.
- A megtérés - Isten ajándéka
- A megbocsátó Isten.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2023. március 06.
hétfő
17:04
krisztus_a_jovonk_hun_ferenc_papa.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2023. február 20.
hétfő
17:04
67_429_zoomed__mg_9433.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Visy László
» bővebben...
2023. február 06.
hétfő
17:04
ORP_2714.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Máltai Szimfónia - zenekar és szociális program egyben.
Szerkesztő: Visy László
» bővebben...
2023. január 23.
hétfő
17:04
IMG_20220201_180936.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Lélekerősítő falak között
Szerkesztő: Visy László
» bővebben...


Következő adások:

2023. június 12.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2023. június 13.
kedd
13:04
Magvetés (ism.)
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2023. június 26.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2023. június 27.
kedd
13:04
Magvetés (ism.)
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő

Partnereink: