Hagyományok éltetői
Az utolsó szegedi papucs készítő, a bősárkányi gyékényfonó, az erdélyi taplász és a kopjafa-faragó… Műsorunk olyan személyiségeket szólaltat meg, akik nemcsak őrzik a hagyományokat, hanem éltetik is. Munkásságukkal, műveikkel és életükkel is bizonyítják, hogy néprajzi, népművészeti, kulturális, ipari örökségünknek fontos helye van a 21. század mindennapjaiban is.
A riportműsor erősíti a nemzet kulturális identitását és a népi kultúra egykori jelenségeinek ismertetésén túl bemutatja azok máig élő formáit, hatását és nagyvárosi továbbélését a családokban, különös tekintettel a kiskorúak érdeklődésére, ismereteik gazdagítására.
Adás információk:
Lengyel emlékek egy "csak" kalotaszegitől
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Archívum: hallgassa meg!
Van, hogy az ember szinte nap, mint nap találkozik valakivel, de mégsem ismeri eléggé. Aztán egyszer csak történik valami, és rádöbbenünk, mit mulasztottunk. Én is így voltam a Katolikus rádió recepciósával. Először a fotóit láttam, aztán megtudtam, hogy már fiatalon cikkeztek róla az újságok: a 80-as évek végén ugyanis egy társával különleges módon tiltakozott a Ceausescu-diktatúra ellen. A tollat valójában már a jelképes turistabot előtt érvényesen a kezébe vette, ám az is egy valódi tortúra volt, míg első könyve megjelenhetett. Most az erdélyi lengyel emlékhelyeket, történetek gyűjtötte kötetbe. Beszélgetőtársam Okos Márton a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke.
Kapcsolódó képek:
![]() |



Legutóbbi adások:
2023. február 26. vasárnap 13:04 |
![]() |
Hagyományok éltetői Krzbai Judit rajztanárral és művészetörténésszel beszélgetünk a szakrális művészet világáról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa |
2023. február 19. vasárnap 13:04 |
![]() |
Hagyományok éltetői Ferences jubileumok, földrengés, háború. Kauser Tiborral, a ferences világi rend minisztergenerálisával beszélget Szerdahelyi Csongor. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa |
2023. február 12. vasárnap 13:04 |
![]() |
![]() Lengyel emlékek egy "csak" kalotaszegitől Szerkesztő: Nagy György András Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter » bővebben... |
2023. február 05. vasárnap 13:04 |
![]() |
Hagyományok éltetői Hász István tábori püspök és Hász Brokárd karmelita tartományfőnök testvérek voltak. Az ő rokonuk Berkes Ersébet gyógyszerész. Vele beszélgetett Szerdaheléyi Csongor. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa |
2023. január 29. vasárnap 13:04 |
![]() |
Hagyományok éltetői Urbán Erik erdélyi ferences provinciális az idei ferences jubileumokról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa |
2023. január 22. vasárnap 13:04 |
![]() |
Hagyományok éltetői Egy gellérthegyi villa titkai. Vendégségben Molnár István Mihály biológosnál. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa |
2023. január 15. vasárnap 13:04 |
![]() |
![]() Kútraszállás "MűGond"-dal Szerkesztő: Nagy György András Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter » bővebben... |
2023. január 08. vasárnap 13:04 |
![]() |
Hagyományok éltetői In memoriam XVI. Benedek Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa |
2023. január 01. vasárnap 13:04 |
![]() |
Hagyományok éltetői Séta a Ferencváros főutcáján. II. rész. Orbán Györggyel Szerdahelyi Csongor beszélget. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa |
2022. december 25. vasárnap 13:04 |
![]() |
Hagyományok éltetői In memoriam Halmai Vilmos ferences (1946-2022) Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa |