Magyar téka

Az irgalom olyan kincs, amelyet lehet kérni és lehet önként is gyakorolni. Irgalmas csak az tud lenni, aki valamikor maga is irgalmasságot talált valahol, valakinél.” Ezekkel a mondatokkal ajánlott a közönség és a közösségek figyelmébe a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, Balog Zoltán egy könyvet. A kötet létrejöttéhez az első lépést 14 évvel ezelőtt Beer Miklós a váci katolikus egyházmegye akkori püspöke tette meg, amikor börtönkápolnát avatott Balassagyarmaton. A „Misszió a rácsok mögött” című album tulajdonképpen főhajtás azok előtt, akik segítő útravalót nyújtottak át az új életet kezdőknek. Mert vannak annak feltételei, hogy a letöltött büntetés után a kiszabadulás egyben felszabadulás is lehessen. A mű szerkesztőjével, Gránitz Miklós fotóművésszel Nagy György András beszélgetett.

Élete utolsó hónapjaiban, azaz 1936. augusztus 8-a és november 3-a között úgynevezett kórházi beszélgetőlapok segítségével kommunikált környezetével. Ő, aki a szónak igencsak mestere volt; ő, aki a magyart pusztán a szépségéért is szerette, ő, aki megannyi nyelvre is építő játékot, tréfát eszelt ki a barátaival. A költő és író hírnevét furcsa tükörben mutatja, milyen részletességgel, bulváros felhangokkal számoltak be a korabeli lapok a végórákról; egy olyanfajta kultuszt elkezdve, amit Kosztolányi Dezső másnál sem szeretett. A magyar tékában ma Parádi Andrea irodalomtörténésszel, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos titkárával beszélgetek.

Képek: Kosztolányi Dezső levelezőlapja Szegi Pálnak, a Pesti Hírlap Vasárnapja szerkesztőjének, 1930-as évek (PIM Kézirattár)

Pécsett az első jelentős könyvgyűjteményt Berényi Zsigmond püspök hozta létre, ám a könyvtár fénykora Klimo György püspöksége idején kezdődött, akit az a cél vezérelt, hogy újraindíthassa Nagy Lajos király középkori egyetemét. A könyvtárat 1774-ben nyilvánossá tette, így annak ellenére, hogy Mária Terézia nem adott engedélyt az egyetem létrehozására, a gyűjteményt a püspök mégis a köz szolgálatába állította, mely a mai napig is elérhető bárki számára. A pécsi Klimo Könyvtárban minderről Méreg Martin könyvtáros mesélt.

Az Év Könyve. Valószínűleg nehéz lenne teljes listát összeállítani arról, hány szakmai szerveződés készít ilyenkor saját sorrendet. A Könyves magazinnál mindenesetre egy olyan kötet lett az első, amely szövegében és formavilágában a Bibliát idézi. Egy olyan történelmi regény, amely egy nagyon kicsi gyermek szemével láttatja az eseményeket. Olyanokat, amiket a szerző maga is át- vagy megélt:1958-ban – mialatt református lelkész édesapja börtönben volt - őt, édesanyját és 6 testvérét deportálták. Évekig éltek a román állambiztonsági szolgálat őrizete alatt a Duna-deltában. A Kitelepítés szerzőjét, a Kolozsváron élő Visky Andrást telefonon értem el.

Születési anyakönyvi kivonatába a Lipák vezetéknév került. Első verseskötetében maga közli, hogy: „Zalán Tibor: kitalált személy, egy idegen, így tökéletes viszony mindenhez.” Nemrég dőlt el, hogy a több műfajban is alkotó szerző kapja majd – egy másik 68 esztendőssel, a kaliforniai Peter V. Czipott műfordítóval együtt - a Balassi-kardot, amit majd a szokásoknak megfelelően Bálint-napkor, tehát jövőre adnak át. A díjazott azt elfogadja, hogy a 70-es években indult nemzedékhez tartozik, ám hivatalos, szervezeti tagságra nem vágyik. Keres ugyan, de valami mást. Utazó című versében írja:
Megérkezését
nem tartotta számon
senki.
A napok
is ferdén peregtek el. Az
éjjeli szekrényen
hideg félórája
maradt
és az aritmikus ketyegés
a fürdőszoba hamis
márványtörülközőiben

Halottak napja

– Menj el a térre
ahol fekszenek,
mondták – csak menj oda
ha nem hiszed.
Elindultunk
és néztük, hogy dörög
egy helikopter
a város fölött.
Kocsikon fegyver,
tankok, katonák
vonultak
a Szabadság-hídon át.
A rádióban
dobolt a gyászzene,
szél fujt, a város
vad lélegzete.
Esőben csillogtak
a háztetők
amikor megálltunk
a tér előtt.
Sötétedett már,
nem láttuk a vért,
csak a gyertyák
lobogtak a holtakért.
S nem tudtuk, hogy
ki ölt és ki a holt?
Hullt az eső,
halottak napja volt.

1956 novemberében születtek ezek a sorok. Egy olyan költő írta, akinek nem a neve lett igazán híressé, hanem egy másik verse: Piros a vér a pesti utcán. Az álmok katonája abban az esztendőben született, amikor az első magyar távbeszélőként is használható rádióadót üzembe helyezték Csepelen. Tamási Lajos életében is fontos szerepet játszott a dunai sziget, ám az ő kisugárzását, tényleges hatását nem lehetett fizikai eszközökkel, műszerekkel mérni. Vajon csak a forradalom, mint fogalom és megélt valóság köti őt össze Petőfivel, vagy valami más is? - Erre keresi a választ egy ikerkötet. Üdvözlöm Önöket a zenei szerkesztő Laczó Zoltán Vince nevében is. Nagy György András vagyok. A duplabrevárium összeállítóját, Benke Lászlót kérdeztem.

„Néma testvérek, álmotok beszéljen,
Anyatej-szóval, ajándék-igékben,
Szűz nyelven, amelyben tudat s világa
Egy lett, hogy verssorát hagyja a mára,
Mint hóba írná ösvényét a vándor -
Nem tudván, hogy eltűnik olvadáskor.”
/Richard Wilbur, fordította Széky János/

Ezt az etruszk kötőkhöz szóló verset idézi egy tanulmányában a Madách Irodalmi Társaság elnöke. Bene Zoltán ebben az írásában azt a kérdést feszegeti, hogy olvassák-e ma még például az Ember tragédiáját. Ő társaival együtt egyébként azok közé tartozik, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy az 1864 október 5-én elhunyt szerző, amúgy halhatatlan alkotását ne kezdje ki például a feledés. „Ember küzdj és bízva bízzál!”