Koszorúk

81 éves lenne, de már 15 éve nincs közöttünk. Tiszteletére hozta létre az Írószövetség és Érd város önkormányzata a Bella István-díjat, amellyel fiatal lírikusokat tüntetnek ki. Emlékét ébresztgetendő két igen tartalmas könyv jelent meg róla/vele a kétezres években, amelyeket Zsille Gábor szerkesztett. Bella István tagja volt a HETEK költőcsoportnak. Idősebb mesterek: Farkas László és Kabdebó Lóránt nevezték el őket így az Új Írás és a Napjaink szerkesztőségében. A vidéki származás, az elkötelezett magyarságtudat és a szakadatlan igazságkeresés hozta össze őket. A társaság többi tagja: Ágh István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon. Így együtt és külön-külön is érdemesek az utókor figyelmére.

100 éve született és 20 esztendeje hunyt el Mészöly Miklós, Kossuth-díjas prózaíró. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben nem publikálhatott, akkor a Bábszínház dramaturgja volt, a gyermekirodalom adott neki kenyérkeresetet. Később - a három T kultúrpolitikai rendszerében - a TŰRT kategóriába került, ezután olvasói örömére mind többet és egyre jobbakat írt. Ez idő tájt születtek fontos regényei: a Saulus és Az atléta halála. Briliáns szellem, méltóságát és felelősségét őrző, mértékadó személyiség és elbűvölő ember, nagyon szép férfi volt. A fiatalabb prózaíró-generáció: a Péterek nemzedéke részben az ő "köpönyegéből" bújt ki, később eltávolodott tőle. A hozzá igazán hűségesek ma is a szakmai tisztesség tántoríthatatlan képviselőjének és megbízható tájékozódási pontnak tartják.

95 éve született Vasadi Péter Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista, a Nemzet Művésze. Négy esztendeje hunyt el, magas kort megérve is fiatalos kíváncsiság, nyitottság jellemezte. Az Új Ember munkatársaként írásaival sok olvasónak szerzett örömet, adott erőt, eligazító tudást. Igazi evangéliumi ember volt, aki élte, gyakorolta a szeretetet. Embertársaival és a világ dolgaival kapcsolatban a figyelmes megérteni vágyás vezérelte, az élet minden pillanatát élményként élte meg és teljességében élte át. Fiatalabb pályatársa mesél róla és néhány jellemző történetet is felelevenít barátságukról. Az emlékező műsorban mindkettejüktől elhangzik egy-egy vers is.

85 éve született Orbán Ottó költő, műfordító, esszéista, tanár. 66 évesen hunyt el Szigligeten, ahol az Alkotóházban sokszor megfordult. Gyermekkorában - háborús félárvaként - Sztehlo Gábor Gaudiopoliszában nevelkedett. Egész életében súlyos betegséggel küzdött, mégis rengeteget alkotott, köteteinek jegyzéke hosszú listát tesz ki. Ironikus-intellektuális költeményei a versolvasók csemegéi.
Egyetemi tanulmányait nem fejezte be, ám autodidakta módon párját ritkító műveltséget szerzett. Fiatalabb pályatársait önzetlenül segítette. A Kortárs szerkesztőjeként és a PEN Klub alelnökeként is támogatta őket. Közkedveltté tette legendás humora is.

85 éves lenne Csukás István, aki egy éve távozott a földi életből. A kettős évfordulón két régi barátjával emlékezünk rá. Kedves, szeretetreméltó lénye, jó humora kiváló társasági emberré tette, öröm volt vele együtt lenni. Kormos István bíztatására kezdett gyermekeknek írni élete derekán és csakhamar az ifjúsági irodalom felkent fejedelme lett. Ki ne ismerné Süsüt, a sárkányt, Mirr Murr Kandúrt vagy Pom Pom-ot? És barátunk lett Bagaméri, aki a fagylaltot maga méri. Érdemes azonban felnőtt költészetét is felfedezni, ami kicsit háttérbe szorult zajos gyermekkönyv- és filmsikerei árnyékában. Egyik legszebb verse a Rövid életemet megtoldom, ebből idézünk a műsorban.

Nem csupán a huszadik századi magyar irodalom, de a filmművészet jeles alakja is Balázs József kétszeres József Attila-díjas prózaíró. Regényeivel üstökösként tűnt fel a pályán, súlyos betegsége megszakasztotta ígéretes írói karrierjét. A Magyarok, a Fábián Bálint találkozása Istennel és a Koportos filmváltozatban is megrendítő siker volt. A budapesti Márvány utcai lakásuk házfalán emléktábla hirdeti: "Azokról az emberekről akartam beszélni, akik nem tudtak beleszólni sorsuk alakításába."

80 éve született Gion Nándor, a Délvidék kortárs, kisebbségi magyar írója, aki 1993-ig Jugoszláviában élt, a szerb háború elől települt át Magyarországra. A Symposion-nemzedékkel indult, de kezdeti neo-avantgarde korszaka után visszatért ahhoz az elbeszélő hagyományhoz, amihez a legjobban értett. Istenáldotta tehetségű mesélő volt, akinek "dúsított realizmusa" sok hívet, rajongót szerzett varázslatos prózájának. Szülőföldjének, Szenttamásnak a történeteit dolgozta fel novelláiban, regényeiben. Nemcsak krónika, hanem legendárium is, amit alkotott. Képzelettel, fantasztikummal, természetfölöttivel, álommal és álmodozással dúsította fel a sztorikat, amelyeket főként gyermek- és ifjúkorában hallott, de felnőtt korában is voltak "mesefái", akik bőven szolgáltattak témákat neki.