Magyar téka

„Az írónak nem az a szerepe, hogy szerepe legyen, hanem hogy hasson.” Írta az 1888. szeptember 7-én született Karácsony Benő, aki valójában Klärmann Bernátként látta meg a napvilágot, s amíg tehette, az élet napos oldalát látta. Történelmietlen a kérdés, milyen hatása lehetett volna neki magának, ha nincs a történelem - ha nincs Trianon, ha nincs Auschwitz. „Írogatok. Palackokba üzenetet zárok s a palackot tengerbe dobom, mint magányos szigetről a hajótörött.” Ez is egy önvallomás az alkotótól. Életművében talán mindenki megtalálhatja a neki szóló levelet. Beszélgetőtársam egy olyan író, irodalomtörténész, aki történetesen most a Magyar Nemzet főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Kép: Részlet a Brassói lapok cikkéből

Idén lenne 80 éves, de a felét sem érte meg. Annak idején augusztus 10-én érkezett ebbe a világba, de távozásakor már nem várta ki ezt az időpontot. Sokan ködlovagnak mondják, s talán valóban akként lovagolt ki - nem Perzsiából, hanem a lassan túlérő Kádár-kor Magyarországáról. Ha azt mondom volt benne spiritusz, akkor van, aki simán a szeszre gondol, van, akiben az örök ellenálló képe villan fel, s van, aki pedig az ihletet érti rajta; az meg úgy lehet, talán abból a másik világból érkezett, amit, mint író folyton keresett. A kritikusok hol a nemzedéki élmény megfogalmazójának tekintik, máskor meg épp azt emelik, ki hogy túllépett generációján. Egy mai tankönyv úgy mutatja be, mint aki megszabadult a politikai rendszer igazolásának kényszerétől; nem szakított az elbeszélői hagyományokkal, de bátran kísérletezett – így kijátszott mindenféle olvasói elvárást. Nem könnyű – ez sokféle értelemben elmondható Hajnóczy Péterről. Róla kérdezem Hoványi Márton egyetemi adjunktust, irodalmárt, teológust.

Sárváron született. Legfontosabb tudományos munkájának a Magyarországi Középkori Latinság Szótárát tartja, de legalább ennyire lényeges számára a hazai vonatkozású emlékek kutatása a vatikáni levéltárban. Sokat foglalkozott a legendák László királyával és Anonymusszal. Az eddigiek sorát gyarapító elismerését azonban nemrégiben egy másik, történelmünket meghatározó személyiségért kapta. Egészen pontosan a Szent Istvánról szóló könyvért – ami a Kossuth kiadó Sorsfordítók-sorozatában jelent meg. A Stephanus–díj indoklásában szerepel a keresztény értékrend magas színvonalú közvetítése is. Üdvözlöm Önöket a zenei szerkesztő Bögös Henrietta nevében. Nagy György Andás vagyok! A Magyar téka ma Szovák Kornél professzorhoz, az Eötvös Loránd Kutatói Hálózat egyik intézetigazgatójához látogatott el.

Kép: Szovák Kornél a Magyar Kurír felvételén

Ha a hivatalos névjegyét nézzük, akkor abból annyi derül ki, hogy kiadó, producer illetve annak az egyesületnek az elnöke, amely a Magyar Örökség-díjat gondozza. Ez azonban még mindig kevés magyarázat arra, miért tűnik fel jellegzetes alakja megannyi rendezvényen. Számos program az ő ötlete alapján valósult meg, illetve öltött testet, máig szervez, intéz, de ha kell az adminisztratív teendőket is elvégzi. Számára az első a szolgálat. Ha meglátja, hogy tenni kell, akkor munkához lát. Legalább ennyire fontos neki – sőt talán egy picivel többet is számít – a zene. Legyen szó a Kárpát-medence muzsikájáról, református fesztiválról, énekes cd-ékről, vagy éppen progresszív rockról. Szóval a hit és a hagyomány egysége. Szakálla ma már sokkal rendezettebb, mint a lemezlovas-korszakból fennmaradt fényképeken, frizurája azonban még emlékeztet a korántsem feledésre ítélt múltra. Leveleinek aláírásába mostanában bele-belekerül egy szám: 70. Ez az aktuális életkort takarja, és némi magyarázat arra, miért gondolkodik a pihenésen, vagy legalábbis azon, amit ő annak tart. Üdvözlöm önöket a zenei szerkesztő Laczó Zoltán Vincze nevében is. Nagy György András vagyok. A Magyar téka vendége egy olyan ember, akiről lehetne is könyvet írni, de ha más nem, akkor majd ő maga megteszi: Böszörményi Gergely.

Képek: Az életút néhány állomása

A pleográfia, vagyis az írástörténet, valamint a pálos rend múltjának kutatása nem csak hangzásban cseng össze: Sarbak Gábor ugyanis mind a kettőt műveli. A keresztény kultúra továbbadásáért végzett szolgálatát idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjkal ismerte el. Az irodalomtörténész természetesen kodikológus is, azaz otthon van az irodalmat és a történelmet hordozó régi kéziratos könyvek világában. Pont úgy, ahogy az Országos Széchényi Könyvtárban is, ahol beszélgettünk.

Kép: Sarbak Gábor a díj átvételekor tartott ünnepségen

„Hálásan és szívszorongón gondolok mindazokra, akik sejtjeim és verseim génjeit magukban hordták, megőrizték és nekem adták”- írta gyűjteményes kötete, vagy ahogyan ő fogalmazott: "vers-élete" összegzése előszavában. Bella István a második világháború idején született, a forradalomban eszmélt, bő harminc évet eltöltött a "bebádogozott ablakok" korszakában, hogy aztán első kötetére utalva feltegye magának is a kérdést „Tudsz-e még világul”. Az ember, "aki ivott az ég vizéből, felhőt evett kenyér helyett", 2006. április 20-án hagyta maga mögött a földi létet. A vers nem akkor sírt fel, hanem még életében. Gyerekkorából hozta magával a dalt, amikor árva evangélistaként énekelte a megfeszített Jézust. Aztán úgy látta, hogy amit ír, az nem is költemény, hanem adóslevél. Kutatta milyen nyelven érdemes szólni - balladákba burkolva - a tényleges meghallgatásért. Ha az ember visszakéri az arcát az elmúlástól, hogy odaadja a múlhatatlannak: önmaga immár örök fiatalságának, akkor talán nem véletlenül hagyja meg az utókornak sírfeliratul: "halt ennyi vagy annyi évet, élt tizenhárom napot". A költő egészen biztosan elfoglalta lírai honát. A Csodaszarvashoz írt soraiban – lám itt milyen fontos szerepet játszik a hetes szám – ősi erővel tör fel az eredetmonda, magyar Kalevalát festenek a szavak a gondolatlüktetésben: "Bölcső és sír ez a fa! / sír és bölcső ez a fa! // Ott leszen az új haza! / Mi leszünk az új haza! // Ott ahol mi vagyunk, / mindig ott a haza." A Magyar tékában Bakonyi István irodalomtörténésszel a részben közös élethelyszínen, Székesfehérvárott beszélgetünk.

Kép: Bakonyi István egy Bella István emlékülésen Székesfehérvárott, a költő portréjával