Magyar téka

Pécsett az első jelentős könyvgyűjteményt Berényi Zsigmond püspök hozta létre, ám a könyvtár fénykora Klimo György püspöksége idején kezdődött, akit az a cél vezérelt, hogy újraindíthassa Nagy Lajos király középkori egyetemét. A könyvtárat 1774-ben nyilvánossá tette, így annak ellenére, hogy Mária Terézia nem adott engedélyt az egyetem létrehozására, a gyűjteményt a püspök mégis a köz szolgálatába állította, mely a mai napig is elérhető bárki számára. A pécsi Klimo Könyvtárban minderről Méreg Martin könyvtáros mesélt.

Az Év Könyve. Valószínűleg nehéz lenne teljes listát összeállítani arról, hány szakmai szerveződés készít ilyenkor saját sorrendet. A Könyves magazinnál mindenesetre egy olyan kötet lett az első, amely szövegében és formavilágában a Bibliát idézi. Egy olyan történelmi regény, amely egy nagyon kicsi gyermek szemével láttatja az eseményeket. Olyanokat, amiket a szerző maga is át- vagy megélt:1958-ban – mialatt református lelkész édesapja börtönben volt - őt, édesanyját és 6 testvérét deportálták. Évekig éltek a román állambiztonsági szolgálat őrizete alatt a Duna-deltában. A Kitelepítés szerzőjét, a Kolozsváron élő Visky Andrást telefonon értem el.

Születési anyakönyvi kivonatába a Lipák vezetéknév került. Első verseskötetében maga közli, hogy: „Zalán Tibor: kitalált személy, egy idegen, így tökéletes viszony mindenhez.” Nemrég dőlt el, hogy a több műfajban is alkotó szerző kapja majd – egy másik 68 esztendőssel, a kaliforniai Peter V. Czipott műfordítóval együtt - a Balassi-kardot, amit majd a szokásoknak megfelelően Bálint-napkor, tehát jövőre adnak át. A díjazott azt elfogadja, hogy a 70-es években indult nemzedékhez tartozik, ám hivatalos, szervezeti tagságra nem vágyik. Keres ugyan, de valami mást. Utazó című versében írja:
Megérkezését
nem tartotta számon
senki.
A napok
is ferdén peregtek el. Az
éjjeli szekrényen
hideg félórája
maradt
és az aritmikus ketyegés
a fürdőszoba hamis
márványtörülközőiben

Halottak napja

– Menj el a térre
ahol fekszenek,
mondták – csak menj oda
ha nem hiszed.
Elindultunk
és néztük, hogy dörög
egy helikopter
a város fölött.
Kocsikon fegyver,
tankok, katonák
vonultak
a Szabadság-hídon át.
A rádióban
dobolt a gyászzene,
szél fujt, a város
vad lélegzete.
Esőben csillogtak
a háztetők
amikor megálltunk
a tér előtt.
Sötétedett már,
nem láttuk a vért,
csak a gyertyák
lobogtak a holtakért.
S nem tudtuk, hogy
ki ölt és ki a holt?
Hullt az eső,
halottak napja volt.

1956 novemberében születtek ezek a sorok. Egy olyan költő írta, akinek nem a neve lett igazán híressé, hanem egy másik verse: Piros a vér a pesti utcán. Az álmok katonája abban az esztendőben született, amikor az első magyar távbeszélőként is használható rádióadót üzembe helyezték Csepelen. Tamási Lajos életében is fontos szerepet játszott a dunai sziget, ám az ő kisugárzását, tényleges hatását nem lehetett fizikai eszközökkel, műszerekkel mérni. Vajon csak a forradalom, mint fogalom és megélt valóság köti őt össze Petőfivel, vagy valami más is? - Erre keresi a választ egy ikerkötet. Üdvözlöm Önöket a zenei szerkesztő Laczó Zoltán Vince nevében is. Nagy György András vagyok. A duplabrevárium összeállítóját, Benke Lászlót kérdeztem.

„Néma testvérek, álmotok beszéljen,
Anyatej-szóval, ajándék-igékben,
Szűz nyelven, amelyben tudat s világa
Egy lett, hogy verssorát hagyja a mára,
Mint hóba írná ösvényét a vándor -
Nem tudván, hogy eltűnik olvadáskor.”
/Richard Wilbur, fordította Széky János/

Ezt az etruszk kötőkhöz szóló verset idézi egy tanulmányában a Madách Irodalmi Társaság elnöke. Bene Zoltán ebben az írásában azt a kérdést feszegeti, hogy olvassák-e ma még például az Ember tragédiáját. Ő társaival együtt egyébként azok közé tartozik, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy az 1864 október 5-én elhunyt szerző, amúgy halhatatlan alkotását ne kezdje ki például a feledés. „Ember küzdj és bízva bízzál!”

„Az írónak nem az a szerepe, hogy szerepe legyen, hanem hogy hasson.” Írta az 1888. szeptember 7-én született Karácsony Benő, aki valójában Klärmann Bernátként látta meg a napvilágot, s amíg tehette, az élet napos oldalát látta. Történelmietlen a kérdés, milyen hatása lehetett volna neki magának, ha nincs a történelem - ha nincs Trianon, ha nincs Auschwitz. „Írogatok. Palackokba üzenetet zárok s a palackot tengerbe dobom, mint magányos szigetről a hajótörött.” Ez is egy önvallomás az alkotótól. Életművében talán mindenki megtalálhatja a neki szóló levelet. Beszélgetőtársam egy olyan író, irodalomtörténész, aki történetesen most a Magyar Nemzet főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Kép: Részlet a Brassói lapok cikkéből

Idén lenne 80 éves, de a felét sem érte meg. Annak idején augusztus 10-én érkezett ebbe a világba, de távozásakor már nem várta ki ezt az időpontot. Sokan ködlovagnak mondják, s talán valóban akként lovagolt ki - nem Perzsiából, hanem a lassan túlérő Kádár-kor Magyarországáról. Ha azt mondom volt benne spiritusz, akkor van, aki simán a szeszre gondol, van, akiben az örök ellenálló képe villan fel, s van, aki pedig az ihletet érti rajta; az meg úgy lehet, talán abból a másik világból érkezett, amit, mint író folyton keresett. A kritikusok hol a nemzedéki élmény megfogalmazójának tekintik, máskor meg épp azt emelik, ki hogy túllépett generációján. Egy mai tankönyv úgy mutatja be, mint aki megszabadult a politikai rendszer igazolásának kényszerétől; nem szakított az elbeszélői hagyományokkal, de bátran kísérletezett – így kijátszott mindenféle olvasói elvárást. Nem könnyű – ez sokféle értelemben elmondható Hajnóczy Péterről. Róla kérdezem Hoványi Márton egyetemi adjunktust, irodalmárt, teológust.