Légy hálás mindenért
2021. szeptember 23. csütörtök

 

A Hála nem valaminek a következménye, hanem alapvető magatartás, amelyet minden történés táplálhat.

Minden pillanatban hálás lehetek azért, ami éppen most történik velem, ami megindít, ami kihívást jelent számomra, ami boldoggá tesz.

Aki nem felejti el a múlt szép élményeit, csaknem kifogyhatatlan forrásból meríthet.

Aki hálával tekint életére, megérti és elfogadja mindazt, ami történt vele.

Felhagy azzal, hogy önmaga körülményei és sora ellen lázadozzon.

Járd végig a mai napot a Hála Angyalával!

Meglátod, mindent új megvilágításban ismersz meg. Megtapasztalod, hogy új ízt és új színt nyer az életed. Tekints hálával mindarra, amit az előtted élt emberektől kaptál, amit mások alkottak, elgondoltak! Légy hálás a világ fejlődéséért! Te is új dolgokat hozol létre, új gondolatokat, új színt hozol a világba. Isten az örök újdonság. Isten benned is valami sohasem-voltat teremtett. Általad új szavakat, új megoldásokat, új elképzelést hoz erre a világra. Alakítsd úgy az életedet, ahogyan azt rólad az örökké új Isten megálmodta. 

Ha valaki azért is hálás, amikor valami kellemetlenség éri, annak még a balszerencse sem tudja elűzni belső örömét és békéjét. 

A hála tanít meg arra, hogy éppen az, ami terveidet meghiúsította, új ajtót nyithat, új távlatot teremthet, és nem sejtett nagyszerű útra vezethet. 

Ne hasonlítsd magad össze másokkal! Légy azért hálás, amit Isten neked ajándékozott, köszönj meg minden neked felkínált pillanatot! Ahelyett, hogy másokra figyelnél, vedd észre, hogy Te magad ajándék vagy! Légy egyszerűen önmagad, s légy jelen mások számára. Ez a feltétele annak, hogy megleld belső békédet. Légy teljesen jelen, légy összhangban önmagaddal, fogadd el és örülj a pillanatnak.

Ha másoknak köszönetet mondasz, akkor ezáltal megtanulod mélyebben szeretni őt. Kimondott köszönő szavadból áldás árad a másikra. 

Anselm Grün OSB

 

Partnereink: