Gyászol a Magyar Katolikus Rádió,
2023. március 29. szerda

a magyar katolikus újságírás.

Március 29-én, hosszabb ideje viselt betegség majd szenvedés után meghalt Kipke Tamás,
író, újságíró. Munkásságának legnagyobb részében az Új Ember katolikus hetilap szerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese. Számos regény, esszé, tárca, illetve novelláskötet szerzője. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetégének egyik alapítója, majd elnökségi tagja. A Gyulai Pál-, Táncsics
Mihály- és Mikszáth Kálmán-díj, a Mindszenty-emlékérem és a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés birtokosa. És mindenekelőtt férj, családapa, nagypapa. Kitűnő és pótolhatatlan barát, munkatárs és muzsikustárs.
A Katolikus Rádió indulása óta minden héten hallottuk írásait. A március 29-én este elhangzó jegyzetét két éve olvasta fel, a rádió munkatársai ezzel a felvétellel mondanak köszönetet neki és adnak hálát érte a Teremtőnek. E földi hullámhosszon ma halljuk így utoljára: Kipke Tamás olvassa fel írását.

(fotó: Veres Ádám)

Partnereink: