Három új telephellyel bővül a Katolikus Rádió vételkörzete
2021. január 18. hétfő

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a múlt héten három frekvenciapályázaton hirdette ki a Katolikus Rádiót nyertesként. A tihanyi, győri és mosonmagyaróvári adások 2021 májusától indulnak.

 

„A 2020-as évben sokat dolgoztunk azon, hogy bővítsük vételkörzetünket. Ennek köszönhetően az elmúlt mintegy fél évben öt új frekvenciát sikerült nyernünk. Október óta Cecén és környékén is fogható adásunk, a Pápán elnyert frekvencián pedig a napokban indul az adás. Májustól Tihanyban, Győrött és Mosonmagyaróváron is jelen leszünk, ezzel 25-re emelve aktív, földfelszíni frekvenciáink számát.” - mondta Dr. Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese.

 

A Magyar Katolikus Rádió szándéka, hogy műsorainak minden eleme által a közt, vagy az egyház társadalmi tanításának kifejezésével élve a közjót szolgálja. E szolgálat lényege a rádió felfogása szerint az, hogy a műsorok által végig vezesse egy olyan úton a hallgatót, amelynek a végére érve talán jobban tudja majd, hogy hogyan, merre tovább, mint annak előtte. Műsorában így jelen van a közélet, az irodalom, a művészet, a kultúra, a tudomány és természetesen a zene.

 

A rádió jelenleg 22 analóg FM frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy 3,5 millió ember él, napi hallgatottsága meghaladja a 170.000 főt. Népszerű a Magyar Katolikus Rádió hivatalos mobiltelefon-alkalmazása is, több ezer ember már ezen keresztül hallgatja a műsort. Az alkalmazás segítségével földrajzi korlátok nélkül, bárhol, bármikor hallgatható az élő műsor, böngészhető az archívum, olvashatóak a hírek, és számos tematikus zenei csatorna kínálatából is választhatnak a hallgatók. Az alkalmazás Android és iOS rendszereken egyaránt használható.

Partnereink: