Gyászol a Katolikus Rádió 2025. október 12. vasárnap
Súlyos betegség következtében 71 éves korában elhunyt Keceli Zsuzsa, rádiónk zenei szerkesztője
Keceli Zsuzsa az egri tanárképző főiskolán diplomázott ének-zene, karvezetés szakon. Rövid tanári működést követően előbb a Magyar Rádió, majd több mint két évtizeden át a Magyar Televízió zenei szerkesztője volt. A kétezres évek elején részt vett a Szent István Rádió indításában, majd 2004-ben az akkor alapított Magyar Katolikus Rádió munkatársa lett.
A Magyar Televízióban végzett munkáját tizenhárom alkalommal ismerték el nívódíjjal. Keceli Zsuzsa zenei műveltsége mondhatni határtalan volt, de a zenei műfajok közé sem állított határt. Barokk, klasszikus, vagy éppen kortárs, komoly, könnyű, népi, vagy dzsessz – Zsuzsa számára egyik sem volt idegen. Közeli, mondhatni természetes viszonyban volt a ZENÉVEL.
Csodálatos érzéke és alapos munkája eredményeképp mindig a legjobb, legalkalmasabb muzsika szólalt meg az általa „zenélt” műsorokban. Egymásnak vannak teremtve – mondhatnánk, hallván a választott dallam és a beszéddel előadott mondanivaló harmóniáját. És talán így is volt: Keceli Zsuzsa a szavak és dallamok összeházasításával valóban új egységet, új minőséget teremtett. S nemcsak a beszéd és zene harmóniáját viselte a szívén. A műsorszerkesztők, riporterek első hallgatójukat, egyszersmind első kritikusukat tisztelhették benne.
Büszke lehetett magára, akinek Keceli Zsuzsa dicsérte a műsorát. S minden munkatársnak, végső soron a műsornak javára vált, ha megfogadta az ő tanácsát. Közös ügyünk iránti elkötelezettségét mutatja, hogy gyakran éjszaka is bekapcsolta a számítógépet, hogy még jobb, még odaillőbb zenét válasszon egy-egy műsorhoz.
Keceli Zsuzsa hiánya egyaránt súlyos veszteség a Magyar Katolikus Rádió munkatársai és hallgatói számára. Hisszük, hogy most már örökké élvezi a harmóniát, amelynek megteremtésén oly elkötelezetten fáradozott. A Jóisten adjon neki örök életet!
-----------------
Zsuzsa így foglalta össze rádiós pályafutását a Hogyan lettem rádiós? című, 2020-ban megjelent könyvben:
"Hatéves korom óta zenésznek készültem, akkor még nem tudtam, milyen hangszeren, de az mindegy volt, csak zene legyen! Zenei általánosban kezdtem egy kitűnő énektanárral, Csizmadia Imrével, akitől rengeteg szeretetet kaptam. Mindig ötös voltam. A kezdeti hangszerválasztás, a hegedű, nekem nem jött be, kényszer volt. Ő javasolta, hogy válasszak fúvós hangszert, mert szerinte azt szeretni fogom. Így lettem klarinétos kilencévesen. Pár év múlva már budapesti versenyeken is részt vehettem, és vagy második vagy első helyezést értem el. Nem volt kérdés, hogy a "Bartók Konziba" kell felvételiznem, és hála, felvettek.
Nehéz időszak volt a családomnak, mert apukám fizikai dolgozó volt, anyum meg szinte folyamatosan kórházban volt. Élveztem a konzi minden percét, mert egy fantasztikus korban lehettem ott, felettem járt a mai zenészszakma krémje: Presser, Kocsis, Ránki, Schiff, Berkes, Dés, Döme, Novák János, Márta Pista.
Nekem a Zeneakadémia volt a cél, de sajnos az nem sikerült. Akkor jöttem rá, hogy utálom, ha néznek, nem szeretem, ha én vagyok a középpontban. Viszont azt sem szeretném, ha egy zenekarban ülnék másodklarinétosként. 1972-t írunk. Muszáj volt valahova elmennem dolgozni a Konzi után. Választhattam: vagy a Rózsavölgyi Zenemű vagy a Magyar Rádió Zenei Kartontára. Én az utóbbit választottam. Úgy gondoltam, majd később levelezőn megpróbálom valamelyik vidéki főiskolát.
1972. szeptember 1-től az MR dolgozója lehettem. Imádtam a kartontárat, mert rengeteg zenész megfordult nálunk Benkő Dánieltől kezdve Déki Lakatos Sándorig és persze a Zenei Főosztály zenei szerkesztői is, Benczés Magda, Boros Anikó, Török Mari, Divéky Pista, Kiss Gyöngyi és Komjáthy Gyuri is. Az én dolgom volt, hogy a „Z” felvételeket „lehetezzem” azaz egy Ötórai tea vagy Tánczenei koktél szerkesztett változatát megnézzem és beírjam a központi kartonon, hogy három napig ne legyen adásban, mivel idő kellett, hogy a tekercs leérjen az adóra és onnan vissza a szalagtárba, ezért egy zene csak háromnaponta mehetett adásba.
Nagyon tetszett a zenei szerkesztők feladata, de nem tudtam volna elképzelni, hogy csak egy műfajban szerkesszek, mivel ha jó a zene, akkor számomra teljesen mindegy, hogy Bach vagy a Beatles együttes.
Öt év telt el a kartontárban. Megszerettem, és közben férjhez mentem, majd sikerült bejutnom az egri Ho-Si-Minh – ma Esterházy – Főiskola, Ének-zene-karvezetés szakára, amit minisztériumi engedéllyel két év alatt elvégeztem, félévente egy év anyagából szigorlatozva. Az első évet terhesen, majd a másodikat már gyerekkel. Ha nincs Anyum, nem tudtam volna megcsinálni. A diploma után mégis úgy döntöttem, hogy tanítani akarok! Kiléptem a rádióból és elkezdtem tanítani a Kassák Lajos Általános Iskolában, de sajnos két hónap múlva kiderült, hogy csak egy gyesen lévőt helyettesítek. Ott álltam februárban állás nélkül, amikor felhívott egy régi konzis ismerősöm, hogy Olaszországba megy felvételizni, helyettesíteném-e a Rádióban a Külföldi Adások Főosztályán. Ha felveszik, enyém az állás. Felvették őt is, engem is!
Hát innentől számítom magam „igazi” rádiósnak, végre mindenfajta zenét szerkeszthettem a hat külföldi szekciónak. Ez volt a tanulás a műfajok között, és a technikára, a vágásra pedig rengeteg kitűnő technikus tanított, Reisler Erzsitől Bérces Margóig, amiért örökké hálás leszek!!
De jött 1982. áprilisa, amikor Palásti Pali feltette a kérdést: Szeretnél a csoportomban dolgozni, ahol kép is van? Igen szerettem volna, de ez már egy másik történet, életem másik 22 éve a Magyar Televízióban."
Az ezt követő évekről a Magyar Katolikus Rádió 20. évfordulójára 2024-ben megjelent kiadványban írt Zsuzsa:
"Számomra ez igazi főnyeremény volt, mert minden műfajban kipróbálhattam magam, a mesétől a dokumentumfilmen át, a külpolitikai és nyelvművelő műsorokig, a tévéjátékoktól a vetélkedőkig. 22 év alatt 13 Nívó-díjjal jutalmaztak, és egy Veszprémi Fesztivál különdíját is elnyertem.
2000-ben elindult az egri Szent István Rádió műsora, ahol több pesti rádióssal együtt tanítgattuk a leendő zenei szerkesztőket. 2004-ben a fővárosban induló Magyar Katolikus Rádióba hívtak, és én boldogan jöttem ide. Jó, hogy itt is, minden műfajban kipróbálhatom magam a portrétól a magazinműsorig, de legjobban az irodalmi műsorokat szeretem. Hálás vagyok, hogy olyan szerkesztőkkel dolgozhatok, akik megbíznak bennem, olyan műsorokat zenélhetek, amelyek sokszor engem is elgondolkodtatnak. 2017 decembere óta nyugdíjas lettem, de örülök, hogy most is számítanak rám, és továbbra is zenélhetek. Mert a legjobb dolog az életemben az, hogy a hobbim a munkám!"
