12 GONDOLAT CSÓKAY ANDRÁSTÓL
2020. október 28. szerda

 

Dr. Csókay András neve akkor vált igazán ismertté az országban, amikor a műtét egyik vezető orvosaként részt vett a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztásában. A mélyen hívő orvos vallja, hogy legjobb ötleteit imádságai során kapja. Új kötetünkben dr. Csókay András mesél őszintén életútjáról, fiatalkori bűneiről és megtéréséről is. Az “Istennel a műtőben” legjobb idézeteiből olvashattok egy válogatást.

 

1) Tudomásul veszem, hogy van kísértés, de nem uralkodhat el rajtam.

2) A lelki közeledés után a diákszerelmeknél sajnos szinte mindig elérkezik az erős testi közeledés is. A fiatal is tudja – akár a szülők, akár az egyház által –, hogy nem ez az illendő, és innentől kezdve bűntudat alakul ki, aminek a következménye általában nem a bűn felszámolása, hanem a templom elhagyása lesz.

3) Nem úgy van, hogy megtér az édesapa, és a kamaszkorú gyermekei vidáman követik. Ez szülőként nagyon nagy fájdalom.

4) Mindig mondom a gyerekeimnek is: nem voltam még soha olyan házibuliban, ahol éjfél után bármi érdemleges történt volna.

5) A házasság előtti házasélet nagyon káros – hiába próbáljuk szépítgetni. A bűnben való élés pedig csökkenti az ember teljesítményét és tisztánlátását. Kerényi Lajos atya fogalmaz úgy, hogy a fiatalok a „talicska-Istent” szeretik, aki mindig arra megy, amerre ők tolják. De ennek súlyos következményei lesznek egyszer.

6) Isten nélkül élő ember voltam, akinek a hittel felszínes kapcsolata volt. Ugyanúgy égtem ki orvosként, ahogy kiégtem mérnökként.

7) Az a borzasztó, hogy az abortusz a társadalom jelentős részének nem probléma, mert nem tudják, hogy hol kezdődik az ember élete. Napi négyezer abortuszt hajtanak végre Európában.

8) Jézus folyamatosan ott kopogtat az ajtódon, csak nem nyitod ki. De ha egyszer végre megteszed, akkor rögtön világossá válik minden, az egész életed. Amikor én idáig eljutottam, egy dolgot tudtam tenni: bocsánatot kértem mindenkitől.

9) A hitnek és az imádságnak óriási felhajtóereje van a tudományra nézve.

10) A tudóstársadalom nem szereti az Istenre való hivatkozást. A felvilágosodás óta fokozatosan kiirtották a tudományból, azt hangsúlyozva, hogy ne keveredjen a kettő egymással.

11) Ha te nem váltasz ki a Krisztust követő magatartásoddal egyes emberekből hihetetlen utálatot, akkor valamit rosszul csinálsz.

12) Annál nagyobb öröm itt a földi életben nincsen, mint hogy nemcsak hiszem, hanem tudom is, hogy Isten országa köztünk és bennünk van – ahogy Jézus is mondta.

Forrás:777blog.hu

 

Partnereink: