Kerengő

közéleti beszélgetések

Interjú Gloviczki Zoltánnal a KATTÁRS konferenciáján a MI és az oktatásról tartott előadása kapcsán
Szerkesztő: Sallai Éva

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.09.26. 17:30

Vác és a Váci Egyházmegye volt a házigazdája a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényének szeptember 19-21. között. 10 éves a Laudato si enciklika címmel szeptember 19-én egésznapos konferenciát tartottak, amelyen délelőtt a teremtés- és életvédelem kapcsolatát vizsgálták az előadók teológiai, etikai és társadalmi szempontok mentén, délután a mesterséges intelligencia társadalmi és oktatási hatásait elemezték. Előadások hangzottak el a technológia nyelvi, neveléstudományi és etikai vonatkozásairól, majd egy kerekasztal-beszélgetés keretében a MI jelentette gyakorlati kihívásokról fejtették ki nézeteiket a szakemberek.
Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia pedagógusképzési bizottsága választott elnöke A mesterséges intelligencia, mint kihívás és kihívás az oktatásban címmel tartott előadást. Többek között arra a kérdésre keresett választ, és fejtette ki véleményét, hogy szükségünk van-e mesterséges intelligenciára, kell-e nekünk az oktatásban, illetve milyen kihívást jelent a pedagógus, a diák és az iskola számára.
Mai műsorunkban Gloviczki Zoltánnal a KATTÁRS konferenciát követően rögzített interjú hangzik el.
(fotók: https://avkf.hu, https://www.magyarkurir.hu)

Kapcsolódó képek:

A_holnaput__n_iskol__ja_fot__.jpgG.Z.el__ad__sa.jpgGloviczki_Zolt__n_fot__.jpg


A Katolikus Társadalmi Napok rendezvénysorozat 2025 őszi váci eseményeihez kapcsolódó műsoraink.
Ennek a tematikus műsorcsoportnak az adásai itt találhatók.

    

Legutóbbi adások:

2026. március 19.
csütörtök
17:30
Kerengő
külpolitikai beszélgetések

Meddig tart az iráni háború?
Szabadságindex: milyen a német sajtó, mernek-e beszélni a németek?
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2026. március 18.
szerda
17:30
IMG_20260312_133833.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Tanulj szakmát és legyél a szakmád sztárja!
Szakma Sztár Fesztivál tehetséges szakképzős diákoknak
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2026. március 18.
szerda
17:04
lesti.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. március 17.
kedd
17:30
HaideggerTamas.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Robotok meg humanoid robotok.
És a mesterséges intelligencia.
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2026. március 17.
kedd
17:04
BAUER_Bence.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Német választások 2026-ban.
Merre tovább?
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2026. március 13.
péntek
17:30
W._Barna_Erika_k__nyvbor__t__.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Interjú Petőfi Sándor kézírásának üzeneteiről W. Barna Erika kézíráskutató, grafológus szakértővel
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2026. március 13.
péntek
17:04
hahner.jpgKerengő
közéleti beszélgetések


Dr. Hahner Péter történésszel, kutató professzorral beszélgetünk,
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. március 12.
csütörtök
17:30
Kerengő
külpolitikai beszélgetések

Iráni háború. Kinek a háborúja? Miért? Meddig? Mit akar az USA? Vendég: Lévai Dániel
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2026. március 11.
szerda
17:30
Agocs-Gergely.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Interjú dr. Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, mesemondóval a hagyományos mesemondás értékeiről
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2026. március 11.
szerda
17:04
georgina.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Kis-Kozma Georginával, az Ifjúságkutató Intézet igazgató helyettesével beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2026. március 20.
péntek
17:04
DSC06432.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

All Digital Weeks 2026 – Digitális jólét egy versenyképes Európáért.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2026. március 20.
péntek
17:30
Birinyi_Beres_Sallai_fot__.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Vendég:Béres Marcell a Béres Gyógyszergyár elnöke és Birinyi Péter gyógyszertárvez. szakgyógyszerész
Szerkesztő: Sallai Éva

» bővebben...
2026. március 20.
péntek
22:04
DSC06432.jpgKerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

All Digital Weeks 2026 – Digitális jólét egy versenyképes Európáért.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2026. március 20.
péntek
22:30
Birinyi_Beres_Sallai_fot__.jpgKerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

Vendég:Béres Marcell a Béres Gyógyszergyár elnöke és Birinyi Péter gyógyszertárvez. szakgyógyszerész
Szerkesztő: Sallai Éva

» bővebben...
2026. március 24.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Szerkesztő: Sályi András

Partnereink: