Kerengő
közéleti beszélgetések
Gróh János festőművész Csontváry-tanulmányáról (1948) Gróh Gáspár irodalomtörténésszel beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva
Archívum: hallgassa meg!
A Magyar Szemle Füzetek sorozatban jelent meg Gróh János (1923.2007) festőművész, művészeti író, a BME Rajz és Formaismereti Tanszékénak docense, 1948-ban lezárt, kéziratban maradt írása Csontváryról, amely megírását követően nem jelenhetett meg, és a szerző hagyatékában maradt fenn.
Gróh Gáspár József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, esszé- és közíróval a most megjelent írás szerkesztőjével, édesapja Csontváry-tanulmányáról beszélgetünk.
A kötet Egy festő tisztelgésa - Gróh János Csontváry-tanulmánya című bevezetőjében Gróh Gáspár többek között ezt írja: "Édesapám, Gróh János 1948-ban kapta meg diplomáját a Képzőművészeti Főiskolán, mestere Szőnyi István volt. A politikai fordulat meghatározta az akkor végzett fiatalok esélyeit: nemcsak megélhetésüket, hanem az általuk követendő esztétikai normákat is. Apám előtt ezzel gyakorlatilag bezárult a művészpálya lehetősége, a család anyagilag nem tudta segíteni...E rendkívül nehéz időszak előtt, legkésőbb 1948-ban írta kéziratban maradt tanulmányát Csontváryról, a letisztázott gépirat ebből az évből való. A szöveg nyilvánvalóvá teszi, hogy Csontváry képei lenyűgözték: az életmű titkai egész életében foglalkoztatták."
(fotó: https://mmakademia.hu)
Kapcsolódó képek:
![]() | ![]() |



Legutóbbi adások:
2025. július 18. péntek 17:30 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Vendégünk dr. Birinyi Péter, a budapesti Mikszáth Gyógyszertár gyógyszertárvezető szakgyógyszerésze Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben... |
2025. július 18. péntek 17:04 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések A pápaválasztás múltja Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... |
2025. július 17. csütörtök 17:30 |
![]() |
Kerengő külpolitikai beszélgetések Amerika fegyvert küld Ukrajnába - európai pénzen Jó hír, hogy nincs rossz hír: izraeli-iráni helyzet Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben... |
2025. július 16. szerda 17:30 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Czirók Mártonnal a klimatizálásról, a hűtés - fűtés - energiahatékonyság kérdéseiről beszélgetünk. Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben... |
2025. július 16. szerda 17:04 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... |
2025. július 15. kedd 17:30 |
![]() |
Kerengő közéleti beszélgetések Gyuricza Csaba a klímváltozásról, az elsivatagosodás veszélyeiről. II. Szerkesztő: Sályi András » bővebben... |
2025. július 15. kedd 17:04 |
![]() |
Kerengő közéleti beszélgetések Gyuricza Csaba a klímváltozásról, az elsivatagosodás veszélyeiről. I. Szerkesztő: Sályi András » bővebben... |
2025. július 11. péntek 17:30 |
![]() |
![]() közéleti beszélgetések Mennyire hatékony a gyermekvállalást ösztonző állami rendszer? Interjú Csath Magdolna közgazdásszal Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben... |
2025. július 11. péntek 17:04 |
![]() |
Kerengő közéleti beszélgetések Szentek a rajzfiókból: Szent Kristóf és Antiochiai Szent Margit Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... |
2025. július 10. csütörtök 17:30 |
![]() |
![]() külpolitikai beszélgetések Musk-Trump párharc és Aligátor Alcatraz: kedélyborzoló amerikai aktualitások Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben... |
Következő adások:
2025. július 22. kedd 17:04 | Kerengő közéleti beszélgetések Lázár Zsuzsa és Somody Bea a vizuális nevelésről, és a minket körülvevő képi világról. Szerkesztő: Sályi András » bővebben... |
2025. július 22. kedd 17:30 | Kerengő közéleti beszélgetések Balla Ákos a 3 százalékos kedvezményes hitellehetőségről. Szerkesztő: Sályi András » bővebben... |
2025. július 22. kedd 22:04 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések Lázár Zsuzsa és Somody Bea a vizuális nevelésről, és a minket körülvevő képi világról. Szerkesztő: Sályi András » bővebben... |
2025. július 22. kedd 22:30 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések Balla Ákos a 3 százalékos kedvezményes hitellehetőségről. Szerkesztő: Sályi András » bővebben... |
2025. július 23. szerda 17:04 | Kerengő közéleti beszélgetések Szerkesztő: Pécsi Krisztina |