Az út, ami a mennyországba vezet
Maksó Péter tarnaleleszi plébániai kormányzóval beszélget Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia.

Azzal szembe nézni, hogy valaki végrévényesen megszűnik, félelmetes dolog, de hogyha hisszük, hogy valahova megérkezik, akkor sokkal elviselhetőbbé válik az elválás. Hogy maga a haldokló miként viszonyul a halálhoz, nagy mértékben befolyásolja, hogy a körülötte lévők hogyan élik meg az búcsúzást. A környezet akkor teszi a haldoklóval a legjobbat, ha hozzásegíti ahhoz, hogy elrendezze Istennel a dolgait, és nem akkor, ha elrejti előle közelgő halála tényét. Az emberi élet a szépség, jóság és igazság isteni ígérete, amely a halálban teljesedik be. A halál katarzisa a végső szembesülés azzal, hogy van kinek a kezébe letenni az életem.

Még katolikus körökben is keveseknek lépte át az ingerküszöbét, hogy a múlt hónapban nem csak Bódi Mária Magdolnát emelték a boldogok sorába, hanem szeptember 27-én boldoggá avatták a vértanúhalált halt Orosz Péter Pál görögkatolikus papot is. Pedig személyében egy olyan hitvalló papról van szó, aki a kommunisták elől éveken keresztül bujkálva hűségesen szolgálta a reábízottakat, amíg végül el nem fogták és embertelen körülmények között ki nem végezték. Hogy Orosz Péter Pál egyáltalán normális ember tudott maradni, az az isteni Gondviselés bizonyítéka, hiszen egy ennyire hányattatott gyerekkor után, szinte lehetetlen nem elkallódni. A modern orvostudomány és pszichológia csak a közelmúltban kezdte el feltérképezni, hogy minden gyógyulásnak van spirituális dimenziója, sőt valójában a spiritualitás a gyógyulás végső útja. A kompenzációs hipotézis szerint egy súlyosan traumatizálódott gyerek esetében Isten léphet annak a személynek a helyére, akivel a biztonságos kötődésnek ki kellett volna alakulnia, de ez valamilyen okból nem történhetett meg. Beszélgetés Grunda Dávid görögkatolikus pappal és feleségével, Grunda-Wettstein Angéla pszichológussal.

XIV. Leó pápa névválasztása és első megnyilatkozásai ráirányították a figyelmet XIII. Leó pápára, akit a Katolikus Egyház társadalmi tanításának megalapozójaként tartanak számon. Az Egyháznak ugyanis a XIX. század vége óta egy egyre jobban kibontakozó, ám alapértékeiben változatlan társadalmi tanítása van, amit ha komolyan vennénk, akkor megoldást találhatnánk korunk égető szociális problémáira. Ez a társadalmi tanítás ugyanis nem ideológiákból indul ki, hanem mindig az ember valóságából, aki Isten képmására teremtetett, ám a természete a bűn által rosszra hajlóvá vált. A keresztény társadalom eszméje nem utópia, hanem értelmes politikai cél, és keresztény politikus nem is igen tűzhetne ki mást maga elé. Beszélgetés Illyés Szabolcs egyetemi oktatóval, a Keresztényszociális stratégia XIII. Leó pápától XIV. Leó pápáig című könyv szerzőjével.

A Katolikus Egyházban a papok száma nagyjából állandó, a szerzetesek száma viszont az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent, legalábbis a nyugati féltekén, úgy a férfi, de még inkább a női szerzetesek körében. Mi történhetett? Miért nem mennek a fiataljaink szerzetesnek? Válságba jutott a szerzetesi hivatás? Milyen lesz a jövő szerzetessége?

Akik a Családok Jézusban Közösség közreműködésével készültek fel a házasságra, azoknak 95% esélyük van arra, hogy nem válnak el. Aki ismeri a mai válási statisztikákat, az tudja, hogy ez milyen nagy dolog. Persze a garancia a sikerre csak akkor érvényes, ha a szervizelés is folyamatos. Gorove László és Kriszta idén negyedszázada alapították meg a CSJK-t Magyarországon, több mint 2500 házasság létrejöttében közreműködtek, és vállalnak azóta is aktív szerepet az utánkövetésükben. Láttak tehát már mindent, és annak az ellenkezőjét is, ami a saját házasságukra is nagy hatással volt.

2. rész
Ma, amikor nyelvi zsonglőrök szakmányban árasztják el a világot különféle értelmetlen és tartalmatlan fogalmi kreálmányokkal, különösen fontos szerepe (lenne) a földhözragadt latinnak, mint az ellenőrzés nyelvének: ha egy szöveg latinra lefordítva értelmetlen, akkor bizony nem jelent semmit. Egyházunk hivatalos nyelve mind a mai napig a latin. A II. Vatikáni zsinat dokumentuma, az 1963-ban kiadott Sacrosanctum Concilium egyenesen kötelezővé teszi a latin nyelv megőrzését. Ehhez képest a mai hívő lényegében soha nem találkozik vele. Vajon mennyire tartozik hozzá elválaszthatatlanul római katolikus hitünkhöz és egyházunkhoz a latin, ami mégiscsak egy pogány birodalom nyelve volt? Szakrális nyelv-e a latin? Mit veszítünk, ha nem csak a hétköznapokból, hanem a hivatalos egyházi kommunikációból is kiszorul? Beszélgetés Acél Zsolt piarista szerzetes-tanár, klasszika-filológussal.

1. rész
Ma, amikor nyelvi zsonglőrök szakmányban árasztják el a világot különféle értelmetlen és tartalmatlan fogalmi kreálmányokkal, különösen fontos szerepe (lenne) a földhözragadt latinnak, mint az ellenőrzés nyelvének: ha egy szöveg latinra lefordítva értelmetlen, akkor bizony nem jelent semmit. Egyházunk hivatalos nyelve mind a mai napig a latin. A II. Vatikáni zsinat dokumentuma, az 1963-ban kiadott Sacrosanctum Concilium egyenesen kötelezővé teszi a latin nyelv megőrzését. Ehhez képest a mai hívő lényegében soha nem találkozik vele. Vajon mennyire tartozik hozzá elválaszthatatlanul római katolikus hitünkhöz és egyházunkhoz a latin, ami mégiscsak egy pogány birodalom nyelve volt? Szakrális nyelv-e a latin? Mit veszítünk, ha nem csak a hétköznapokból, hanem a hivatalos egyházi kommunikációból is kiszorul? Beszélgetés Acél Zsolt piarista szerzetes-tanár, klasszika-filológussal.

Szeptember 8-án ünnepelte a verbita rend alapításának a 150. évfordulóját. A szerzetes rendek „munkamegosztásában” a verbiták különleges karizmája a misszió. Ez azt jelenti, hogy olyan helyre viszik Krisztus örömhírét, ahol erről talán még soha nem hallottak, ahol az örömhír terjesztésének nincsenek meg az eszközei, nincs meg az infrastruktúrája. Mindent a legelejéről kell kezdeni, újonnan kell felépíteni a közösséget, a plébániát, a templomot. Igazi „zöldmezős beruházások” ezek, ahol a siker egyáltalán nem garantált.

Az a kultúra, amelyik megfeledkezik Istenről, egy idő után már azt sem fogja tudni, hogy ki az ember. A jólétben, nyugalomban, biztonságban élő ember az intellektusával akarja foglyul ejteni az Istent, tanul róla, megismeri, leírja, de ezzel együtt bele is kényszeríti a maga világába. Ez a mi nyugati vallási tapasztalatunk elégtelensége. Úgy akarjuk megismerni az Istent, hogy egyben birtokba is vegyük, elemezzük, jellemzőket aggatunk rá, meghatározzuk, hogy mit tehet és mit nem, Isten azonban mindig „kicsúszik” az emberi kategóriákból. Az egyetlen hiteles Isten-képünk Krisztustól származik. Az Egyház feladata ennek a hűséges megőrzése és továbbadása. Minden közösség előbb vagy utóbb intézményesül, ez elkerülhetetlen. Az Egyház ugyanakkor nem pusztán intézmény. A világ, amikor azt mondja, hogy az egyház újuljon meg, akkor az intézményi megújulásra gondol. Egyházunk megújulását azonban óriási tévedés lenne pusztán szervezetfejlesztési kérdésre redukálni.