Az igazi ellenség a gonosz lélek
Majnek Antal ferences szerzetessel, nyugalmazott Munkácsi püspökkel beszélgetett Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia.

Minden háború az emberi szívben kezdődik, ez az elsődleges csatatér a jó és a gonosz erői között. Itt jelenik meg ugyanis legelőször minden gyűlölködés, irigység és bűnös kívánság, aminek gyilkosság, háború és halál lesz a következménye. Az egyik embernek soha nem a másik ember az ellensége, hiszen mind Isten képmására vagyunk teremtve. A mi valódi ellenségünk a gonosz lélek. A sátán pedig bármelyik embernél erősebb és hatalmasabb, aki a saját erejéből akar szembeszállni vele. Jézussal együtt viszont erősebbek vagyunk. Éppen ezért rendkívül hatékony eszköz a Gonosz elleni harcban az Úrral való egység imája. Ha azt látjuk, hogy szeretetlenség van a családban vagy bárhol a környezetünkben, mondjuk el félhangosan az Egység imáját, és az az ígéret szerint megvakítja a sátánt.

Szinte napra pontosan 81 éve halt vértanúhalált Ervin Gábor katolikus pap, akit 1944. december 3. és 6. között valamikor a Dunába lőttek a nyilasok. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye október 20-án ünnepélyesen bejelentette, hogy megnyílt a boldoggá avatási eljárás egyházmegyei szakasza. Erdő Péter bíboros úrral az eljárás részleteiről, a vértanúság mibenlétéről, a magyar katolikus egyház második világháború során játszott szerepéről, valamint zsidó illetve katolikus identitás egymáshoz való viszonyáról beszélgettünk, de szóba került az őszödi beszéd is.

Egy szentév nem pusztán egyházi rendezvények sorozata, sőt elsősorban nem az, hanem válasz az egyéni és globális krízisekre. A jelen egyik legnagyobb krízise az egyre jobban eluralkodó békétlenség. A Ferenc pápa által meghirdetett, még egy bő hónapig tartó „A remény zarándokai” szentév egyik fő üzenete a könyörgés a békéért. Ugyanis még mi, katolikusok is elfelejtettünk imádkozni a békéért. Pedig amiért imádkozunk, az átalakít minket a szívünkben. Ez pedig a metanoia, azaz a megtérés. Beszélgetés Török Csaba teológussal, az Esztergomi Bazilika plébánosával.

A szegénység nem jelent automatikus belépőt a mennyországba, mert önmagában véve a szegénység nem érték, csak Jézuson keresztül válik azzá. A szegények témája ugyanis egy misztikus téma, nem egy humanista vagy szociális vagy filantróp kérdés. Mindig azok a szegények, akik a történelem perifériáján voltak/vannak, de mivel rajtuk keresztül sejtjük meg az evangélium lényegét, ezért a szerepüknél – és nem az érdemeiknél – fogva kerülnek a történelem centrumába, mert ott mutatkozik meg valami az evangéliumból. Beszélgetés Gájer László atyával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával.

Észtek, lettek, litvánok – a balti népeket egy kalap alá szoktuk venni, pedig nagyon eltérő módon éltek és fejlődtek. Már csak hitüket tekintve is, hiszen a litvánok szinte teljes egészében katolikusok, a lettek inkább protestánsok, az észtek pedig a poszt-szovjet időkre lényegében elvallástalanodtak. A litván identitás meghatározó eleme a katolicizmus, ami azért is meglepő, mert ez volt az az ország, amelyik a legtovább volt pogány Európában: csak a 14. század legvégén tértek át a kereszténységre. Akkor pedig Moszkva helyett Rómát választották, ami miatt rengeteget szenvedtek az évszázadok során. Viszont ennek köszönhetik, hogy ma népként és országként léteznek. Kevesen tudják, de az Isteni irgalmasság eredeti kegyképe, amit Szent Fausztina nővér instrukciói alapján festettek, és amiről sokáig azt hitték, hogy elveszett, a vilniusi Szentháromság-templomban található. Beszélgetés Kuzmányi István diakónussal, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztőjével, aki egyedüliként szervez zarándoklatokat a balti országokba.
2. rész

Zarándokegyház – így nevezzük magunkat, ami azt jelenti, hogy úton vagyunk Isten országa felé. Nem véletlen, hogy a zarándoklatoknak nagy hagyománya van a Katolikus Egyházban. De ha mindenhol Isten maximális szeretetének a jelenlétében vagyunk, akkor vajon mi értelme van útra kelni, és elmenni egy másik helyre? Egy zarándoklat a középkorban rendkívül veszélyes és megterhelő vállalkozásnak számított, mégis nagyon sokan vállalkoztak rá. Ma sokkal biztonságosabb és kényelmesebb körülmények között vághatunk neki egy zarándoklatnak. De vajon mi különbözteti meg a zarándoklatot a teljesítménytúrától vagy a vallási turizmustól? Mi van akkor, ha az élmény, amire vártunk és vágytunk nem érkezik meg? Beszélgetés Kuzmányi Istvánnal, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztőjével.
1. rész

Azzal szembe nézni, hogy valaki végrévényesen megszűnik, félelmetes dolog, de hogyha hisszük, hogy valahova megérkezik, akkor sokkal elviselhetőbbé válik az elválás. Hogy maga a haldokló miként viszonyul a halálhoz, nagy mértékben befolyásolja, hogy a körülötte lévők hogyan élik meg az búcsúzást. A környezet akkor teszi a haldoklóval a legjobbat, ha hozzásegíti ahhoz, hogy elrendezze Istennel a dolgait, és nem akkor, ha elrejti előle közelgő halála tényét. Az emberi élet a szépség, jóság és igazság isteni ígérete, amely a halálban teljesedik be. A halál katarzisa a végső szembesülés azzal, hogy van kinek a kezébe letenni az életem.

Még katolikus körökben is keveseknek lépte át az ingerküszöbét, hogy a múlt hónapban nem csak Bódi Mária Magdolnát emelték a boldogok sorába, hanem szeptember 27-én boldoggá avatták a vértanúhalált halt Orosz Péter Pál görögkatolikus papot is. Pedig személyében egy olyan hitvalló papról van szó, aki a kommunisták elől éveken keresztül bujkálva hűségesen szolgálta a reábízottakat, amíg végül el nem fogták és embertelen körülmények között ki nem végezték. Hogy Orosz Péter Pál egyáltalán normális ember tudott maradni, az az isteni Gondviselés bizonyítéka, hiszen egy ennyire hányattatott gyerekkor után, szinte lehetetlen nem elkallódni. A modern orvostudomány és pszichológia csak a közelmúltban kezdte el feltérképezni, hogy minden gyógyulásnak van spirituális dimenziója, sőt valójában a spiritualitás a gyógyulás végső útja. A kompenzációs hipotézis szerint egy súlyosan traumatizálódott gyerek esetében Isten léphet annak a személynek a helyére, akivel a biztonságos kötődésnek ki kellett volna alakulnia, de ez valamilyen okból nem történhetett meg. Beszélgetés Grunda Dávid görögkatolikus pappal és feleségével, Grunda-Wettstein Angéla pszichológussal.

XIV. Leó pápa névválasztása és első megnyilatkozásai ráirányították a figyelmet XIII. Leó pápára, akit a Katolikus Egyház társadalmi tanításának megalapozójaként tartanak számon. Az Egyháznak ugyanis a XIX. század vége óta egy egyre jobban kibontakozó, ám alapértékeiben változatlan társadalmi tanítása van, amit ha komolyan vennénk, akkor megoldást találhatnánk korunk égető szociális problémáira. Ez a társadalmi tanítás ugyanis nem ideológiákból indul ki, hanem mindig az ember valóságából, aki Isten képmására teremtetett, ám a természete a bűn által rosszra hajlóvá vált. A keresztény társadalom eszméje nem utópia, hanem értelmes politikai cél, és keresztény politikus nem is igen tűzhetne ki mást maga elé. Beszélgetés Illyés Szabolcs egyetemi oktatóval, a Keresztényszociális stratégia XIII. Leó pápától XIV. Leó pápáig című könyv szerzőjével.

A Katolikus Egyházban a papok száma nagyjából állandó, a szerzetesek száma viszont az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent, legalábbis a nyugati féltekén, úgy a férfi, de még inkább a női szerzetesek körében. Mi történhetett? Miért nem mennek a fiataljaink szerzetesnek? Válságba jutott a szerzetesi hivatás? Milyen lesz a jövő szerzetessége?