A médiavilág erkölcséről

Orbán Viktor azt mondta: a Tisza Párt nem egy magyar párt, az egy brüsszeli párt.
Szerkesztő: Kövér Tamás

Elhangzott: 2025.04.29. 18:04

A miniszterelnök Hont Andrásnak elmesélte, mi történne, ha őt másnap elütné a villamos, de beszélt Ukrajna EU-csatlakozásáról, az amerikai–magyar kapcsolatokról, és Magyar Péterről is. Ő egyébként arra is számít, hogy 12 éven keresztül a republikánusok, és trumpista kormányzat lesz Amerikában, úgy látja, J. D. Vance alelnöknek jó esélye lehet tovább vinni Trump politikáját. A miniszterelnök hozzátette, hogy ő arra számít, hogy ezt még látni fogja, hogy kormányról vagy máshonnan, azt majd a magyar választók eldöntik.

Amikor egy politikus azt mondja, hogy hazudtunk reggel, délben, meg este, vagy hogy trükkök százaival átvertünk mindenkit és így kerültünk hatalomra, akkor az ember megdöbben – fejezte ki a miniszterelnök. Úgy folytatta: most itt is gyaníthattuk, hogy vannak olyan európai parlamenti képviselők, akiktől nem áll távol a gondolat, hogy a saját hazájuk ellen dolgozzanak.

Történelmi kalauzolásért ezúttal is Márai Sándorhoz fordulunk. A Sértődöttek című regény főalakja, az íróra is emlékeztető Garren Péter meséli párizsi megállapításait.

Freedom House-jelentés kapcsán az NMHH-nak hiányérzete van. "Ezek tárgyi tévedéseket vagy minden alátámasztást nélkülöző, szubjektív megállapításokat is tartalmaznak. A dokumentum kritizálja például a médiapluralizmus hazai helyzetét, holott a magyar médiapiac sokszínű, a meghatározó piaci szereplők között pedig számos eltérő álláspontot megjelenítő médium működik" - közölte minderről az NMHH.

Az amerikai elnök kedvéért visszavesz a NATO a woke-nyelvezetből. A Trump-adminisztráció nemrég az európai nagykövetségeken keresztül kiküldött hivatalos levélben szólított fel európai cégeket, hogy tiltsák be a rövidítve DEI néven említett, tehát a (diversity, equity, inclusion) elnevezésű programjaikat, vagyis a sokszínűséget, esélyegyenlőséget és befogadást támogató kezdeményezéseket. A Politico szerint a NATO változtatásainak vélhetően ehhez is köze van.



Legutóbbi adások:

2026. március 31.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Meta 375 millió dollár büntetést kell fizessen, mert félrevezette a felhasználókat
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. március 17.
kedd
18:04
Ima_Estreh__zy_j__nos_boldogg___avat__s____rt.jpgA médiavilág erkölcséről
Atya, fiú, algoritmus – A papi szolgálat része lett a tartalomgyártás, - írta a Népszava...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. március 03.
kedd
18:04
IV._K__roly_eml__kk__nyv_szerz__i.jpgA médiavilág erkölcséről
AI-al hamisított videóval akarták lejáratni Trumpot a német köztévében – a nézők jelezték a csalást.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. február 17.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. február 03.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Szentatya figyelmeztet az online zaklatás, a manipulált álhírek veszélyeire
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. január 20.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Egyre komolyabb tétel a digitális rezsi...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. január 06.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A nők mellett egyre több férfit is megzsarolnak intim fotóival a digitális térben
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. december 23.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken felbukkanó trendek
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. december 09.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Az európai államoknak cselekedniük kell, amíg még nem túl késő.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. november 25.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A pápa kérdezz-felelek műsorban találkozott 15 ezer amerikai fiatallal az indianapolisi rendezvényen
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2026. április 14.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Elbocsátották az újságírót, aki a Mesterséges Intelligenciával íratott meg egy könyvrecenziót.
Szerkesztő: Kövér Tamás

» bővebben...
2026. április 14.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Elbocsátották az újságírót, aki a Mesterséges Intelligenciával íratott meg egy könyvrecenziót.
Szerkesztő: Kövér Tamás

» bővebben...
2026. április 28.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. április 28.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. május 12.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: