A médiavilág erkölcséről

A Kísértés című valóságshow tavalyi évada olyan deviáns viselkedésmintákat állított be követendő példaként, mint az egyéjszakás kalandok, a mértéktelen alkoholfogyasztás és a másokkal szembeni tiszteletlenség. Ezen jelenségekre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Szerkesztő: Kövér Tamás

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.04.15. 18:04

Mivel a műsorban közvetített társadalmi üzenetek több szempontból is károsak, az NMHH továbbra is figyelemmel kíséri a Kísértés következő évadait, hogy biztosítsa a fiatalok védelmét és a társadalom jogszabályi előírásoknak megfelelő védelmét, ahogyan azt más valóságshow-k esetében is teszi.

A mesterséges intelligencia szerint sem a CO2 okozza a felmelegedést... „Ez felforgatja a klímatörténetet” – mondja Jonathan Cohler. „Elképzelhető, hogy nem az emberiség, hanem a természet kezében van az irányítás.” A mesterséges intelligencia (MI) által végzett elemzést emberi meglátásokkal ötvöző tanulmány vitát szeretne indítani és a természetes hajtóerőkre kívánja irányítani a figyelmet. A tanulmány a Science of Climate Change folyóiratban érhető el.

„Ne szúrjuk el idő előtt” – váratlan helyről könyörögnek Magyar Péternek, mert Kollár Kinga veszélybe sodorja a kormányváltást - írta a mandiner.hu. Az MSZP elnöke szerint Kollár Kinga a magyarok ellensége, Márki-Zay Péter bukására emlékezve pedig arra kérte a Tisza Pártot, hogy rágják meg kétszer minden mondatukat. Megdöbbenve olvastuk Kollár Kinga szavait, aki az uniós források visszatartásától reméli, hogy végre „romlik a helyzet” Magyarországon. Ez nem egyszerűen felelőtlenség, ez színtiszta cinizmus – írja hivatalos közleményében az MSZP.






Legutóbbi adások:

2025. július 08.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Újabb szakaszába ért a nemzeti régiók polgári kezdeményezés
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. június 24.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Hitelességgel az összeesküvések és a terrorizmus ellen
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. június 10.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. május 27.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Húsvétkor, amikor a szívek imádság felé fordultak, néhányak elméjében egy beteges gondolat született
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. május 13.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Hogyan adhatjuk át hitünket, keresztény értékeinket a médián keresztül?
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. április 29.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Orbán Viktor azt mondta: a Tisza Párt nem egy magyar párt, az egy brüsszeli párt.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. április 15.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Kísértés című valóságshow tavalyi évada olyan deviáns viselkedésmintákat állított be követendő példaként, mint az egyéjszakás kalandok, a mértéktelen alkoholfogyasztás és a másokkal szembeni tiszteletlenség. Ezen jelenségekre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. április 01.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Még mindig a televízióban bíznak leginkább a magyarok - írta a médiahatóság honlapja.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. március 18.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Új médiabirodalom épül Magyar Péter köré, és ez Gyurcsány Ferencnek is jól jöhet.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. március 04.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A koronavírus-járvány éveiben robbanásszerűen felgyorsult a digitalizáció.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2025. július 22.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. július 22.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. augusztus 05.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. augusztus 05.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: