Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Anselm Grün - Linda Jarosch: Éld, ami vagy! című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (39/5.)
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
egyéb közéleti műsorok
A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumról Barcza István igazgatóhelyettes Szerkesztő: Szikora József
Hogyan készül Pannonhalma a tanévre, egyáltalán, mi a teljes neve az intézménynek, amit egyszerűen csak Pannonhalmi Bencés Gimnáziumként ismerünk? Milyen szerepe van a pannonhalmi bencés diákok életében a zenének, a liturgiának és az imának? E kérdések mellett arra is választ kapunk a Barcza István igazgatóhelyettessel folytatott beszélgetésben, hogy folytatódik-e a hatosztályos gimnáziumi képzés Szent Márton hegyén.
1:30
egyéb műsorok
KMKSZ, Pedagógus akadémia, Krisz Szerkesztő: Nyíri Kata
Példás összefogás valósult meg Tiszakeresztúrban, ahová a KMKSZ akciójának köszönhetően 12 mezőgecsei mesterember érkezett segíteni a kármentésben. A Mester András önkormányzati titkár által meghirdetett kezdeményezéshez a helyi református gyülekezetek tagjai is csatlakoztak Folytatódott a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében zajló XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen. A négynapos szakmai fórum második felében a résztvevő tanárok és szakemberek az anyanyelvi oktatás jogi lehetőségei, a nyelvi akadálymentesítés és a vizuális nevelés mellett az élmény- és mozgásalapú pedagógiai módszertanokat is górcső alá vették. A képzésen Balatoni Katalin előadásában kiemelt szerepet kapott az "Így tedd rá!" program, amely a népi játékok és a ritmus segítségével kínál korszerű fejlesztési lehetőségeket a gyermekek számára. "Valami régi, valami új, valami örök" ennek a mottónak a jegyében szervezte meg idén is hagyományos KRISZ-hetét a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet a Nagyberegi Református Líceumban.
2:00
portré- és riportműsorok

Kvaterka
(ism.)

Vásáry Tamás utolsó lemezfelvétele: Chopin két zongoraversenye Szerkesztő: Magyar Kornél
A szólót játssza és emlékezik Farkas Gábor Liszt-díjas zongoraművész
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Weöres Sándor versei Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
egyéb kulturális műsorok
Jules Verne, a tudomány és utazásról szóló regények atyja - beszélgetés Paár Ádám történésszel Szerkesztő: Pál Amanda
1.rész A 20. század fordulójának legnépszerűbb kalandregényeinek, ifjúsági történeteinek szerzőjéről beszélgettünk a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársával. A műsor jövő héten folytatódik.
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
A év, évközi idő 20. vasárnap ** Mt 15,21-28 ** Felolvassa: Varga László
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.'' Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: ,,Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.'' Ekkor így szólt: ,,Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.'' Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: ,,Uram, segíts rajtam!'' Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.'' De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.'' Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.'' És abban az órában meggyógyult a lánya. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:15
vallási műsorok
Anselm Grün - Linda Jarosch: Éld, ami vagy! című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (39/6.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
6:52
vallási műsorok
7:00
egyéb műsorok
Batla (Plegadis falcinellus) Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A magyar íbisz... persze nem magyar, de megfordul nálunk is, még fészkel is olykor, és ha szerencsénk van, megcsodálhatjuk a Hortobágy térségében. Vagy ha ott nem: a Budapesti Állatkertben, a többi íbisz között. Érdemes! Fiókája pont olyan, mint Pompom Radírpókja. Halmos Gergő, az MME igazgatója mutatja be. (Grafika: Kókay Szabolcs MME)
7:15
aktuális és hírműsorok
A Római Magyar Akadémia MOME ösztöndíjasainak kiállítását Szabó Krisztina mutatja be. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter (21/21.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: E. Román Kata
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából Kabdebó Lóránt irodalomtörténészre emlékezünk, aki augusztus 9-én lett volna 90 esztendős 2. rész
9:30
zenei műsorok
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya templomból.
A szentmisét bemutatja Molnár Miklós plébániai kormányzó. Orgonán kísér Bojosné Pethő Ildikó kántor.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
11:30
portré- és riportműsorok
Egy Regős, aki vendéglős Szerkesztő: Nagy György András
Úgy tartja, hogy hagyományos magyar ételeket csak hazai alapanyagokból lehet készíteni, hiszen például a kaliforniai paprika nagyon szép, de lecsónak nem használható. Szerinte a vendéglátás nem eléggé fedezte fel azokat a lehetőségeket, amelyeket páratlanul gazdag leves- és főzelékkínálatunk nyújt.Több évtizedes tapasztalatait a gyakorlatban szerezte és kamatoztatta. Regős Péter a családnevét viselő vendéglő (képünkön - a forrás az étterem közösségi honlapja) tulajdonosként sem ül a babérokon (nem mellesleg ez utóbbi ételbe való). Ma is aktív legfeljebb kicsit másként, mint régen. Nagy György András a beszélgetőtárs.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
A év, évközi idő 20. vasárnap ** Mt 15,21-28 ** Felolvassa: Varga László
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.'' Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: ,,Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.'' Ekkor így szólt: ,,Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.'' Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: ,,Uram, segíts rajtam!'' Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.'' De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.'' Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.'' És abban az órában meggyógyult a lánya. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
14:30
irodalmi és versműsorok
Sütő András: Gyermekkorom tükörcserepei Felolvassa: László Zsolt (7/7.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Rendező: Tar Éva
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Mai műsorunkban Széchey Rita: Sosemvolt nyarunk c. regényéről hallanak beszélgetéseket. Szerkesztő: Csuth Judit
Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendező: Sárospataki Zsuzsanna Műsorvezető: Harcsik Róbert
16:30
zenei műsorok
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Dévai Nagy Kamilla Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Őt nem kell bemutatnunk, hiszen évtizedek óta töretlenül ott van a kedvelt énekesek sorában. Bár elsősorban a népzene különböző megnyilvánulásai kötőtnek hozzá, ő mindig képes megújulni és előadóművészetét mnegisztani.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter (21/21.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: E. Román Kata
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
A év, évközi idő 20. vasárnap ** Mt 15,21-28 ** Felolvassa: Varga László
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.'' Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: ,,Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.'' Ekkor így szólt: ,,Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.'' Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: ,,Uram, segíts rajtam!'' Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.'' De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.'' Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.'' És abban az órában meggyógyult a lánya. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Sütő András: Gyermekkorom tükörcserepei Felolvassa: László Zsolt (7/7.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Rendező: Tar Éva
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04

23:00
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok