Kerengő

közéleti beszélgetések

„Szívünk Somogyországé” - Vendégünk Németh Julianna, a Somogyiak Baráti Köre elnöke
Szerkesztő: Sallai Éva

Az adás kezdete: 2026.04.08. 22:30

Az 1981-ben Budapesten megalakult Somogyiak Baráti Köre célja, hogy a Somogyból elszármazottak számára segítse a szülőföldhöz való kötődést, szervezze a kapcsolattartást és a rendszeres somogyi látogatásokat. A mintegy 300 fős civil szervezet főként budapesti és somogyi rendezvényekkel erősíti a szülőföld iránti hűséget.
Műsorunkban Németh Juliannával, a Somogyiak Baráti Köre elnökével, programjaikról, a tagjaik munkáit bemutató kiállításaikról, könyvbemutatóikról, a közös múzeumlátogatásokról, kirándulásokról, főzőversenyekről beszélgetünk. Fontosnak tartják a kapcsolattartást más civil szervezetek fiatal és idősebb tagjaival, gyermekkoruk somogyi ételei receptjeinek a megőrzését, továbbadását. Németh Julianna, a baráti kör elnöke hangsúlyozza, hogy programjaik nagy részét a tagjaik kezdeményezik, a szervezésbe is bekapcsolódnak, mert úgy vélik, somogyi gyökereiket őrizniük kell, ez öröm és kötelesség is számukra, hiszen „szívünk Somogyországé”.

Kapcsolódó képek:

N__meth_Julianna_fot__.jpgSomogyiak_Bar__ti_K__re_fot___jpeg.jpegSomogyiak_farsang_fot__.jpgSomogyiak_fot__.jpg

    

Legutóbbi adások:

2026. április 07.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

Az ostrom. II.
Meg ami utána következett.
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2026. április 07.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Az ostrom. I.
Meg ami utána következett.
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2026. április 06.
hétfő
20:30
Papp_Zsolt.jpgKerengő
Két kecskeméti katolikus iskola igazgatójával beszélgetünk
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
2026. április 03.
péntek
17:30
H.H._ki__ll__t__s_1.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Vendégünk dr. Czingel Szilvia, a Tulipán & zsálya - Kertek, korok, népművészet kiállítás kurátora
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2026. április 03.
péntek
17:04
jezus.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Nagypéntek témájú faliképek.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. április 02.
csütörtök
17:30
Kappad__kia_barlangv__ros.jpgKerengő
Kelet-törökországi keresztény emlékek, kegyhelyek, kolostorok -- 2.rész
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2026. április 01.
szerda
17:30
Mardin_deyrulzafaran-manastiri.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Keresztény szent helyek, emlékek, templomok Kelet-Törökországban - 1.rész
Vendég: Tóth Ági
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2026. április 01.
szerda
17:04
DSC06754.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. március 31.
kedd
17:30
SAYFO_Omar.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

IRÁN - ahol sok minden eldőlni látszik.
Egy ország, amely képes befolyásolni a világgazdaságot!
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2026. március 31.
kedd
17:04
website_coronation.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

A brit monarchia története a 21. században: mint egy modern szappanopera?

Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...


Következő adások:

2026. április 08.
szerda
17:04
DSC07150.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Toldi Ottóval, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2026. április 08.
szerda
17:30
N__meth_Julianna_fot__.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

„Szívünk Somogyországé” - Vendégünk Németh Julianna, a Somogyiak Baráti Köre elnöke
Szerkesztő: Sallai Éva

» bővebben...
2026. április 08.
szerda
22:04
DSC07150.jpgKerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

Dr. Toldi Ottóval, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2026. április 08.
szerda
22:30
Somogyiak_farsang_fot__.jpgKerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

„Szívünk Somogyországé” - Vendégünk Németh Julianna, a Somogyiak Baráti Köre elnöke
Szerkesztő: Sallai Éva

» bővebben...
2026. április 09.
csütörtök
17:30
Kerengő
külpolitikai beszélgetések

Donald Trump és az iráni háború
Vendég: Csizmazia Gábor, az NKE John Lukávs Intézet tudományos munka
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...

Partnereink: