Akvarell

kulturális paletta

RS9 Színház: Nektek semmi sem jó
Várkert Bazár: Képmás szobrokkal
Pálos út zarándokkönyvek
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

Az adás kezdete: 2026.04.30. 02:00

Nektek semmi sem jó – ezzel a címmel állították színpadra az RS9 Színházban azt az előadást, mely Stephen Leacock kanadai író, humorista két novellájának adaptációja alapján készült. A XX. század elején keletkezett műveket Karinthy Frigyes fordításában láthatja a közönség. A darab társszerzője, dramaturgja és rendezője Bánfalvi Orosz Eszter, aki Tóth Zsófiának mesél az előadásról, az abban megjelenő humorról, valamint arról is, hogyan jött létre ez a szövegkönyv két különálló novella felhasználásával.

A Várkert Bazár szabadtéri kiállításával folytatódik a jubileumi év programsorozata, amit Stróbl Alajos születésének 170., halálának 100. évfordulója alkalmából hirdettek meg. Ezúttal Képmás szobrokkal címmel szabadtéri tablókon villantják fel életének képkockáit. A kiállítást megnyitva Szőke Gábor Miklós szobrászművész felidézte Stróbl Alajos életútjának állomásait, azét a mesterét, akinek modellt állt Ferenc József és Liszt Ferenc is. Először Szőke Miklós Gábort, majd dr. Stróbl Alajost, a művész unokáját hallják, végül pedig Borovi Dániel művészettörténészt kérte mikrofon elé a megnyitó és a tárlatvezetés után Zsoldos Szilvia.

Pálos út – A természetben a természetfelettivel a címe azoknak a kis füzeteknek, amelyek segítségével egyszerre tehetünk zarándokutat testben és lélekben. Utazásunk során bizonyos pontokon a befelé figyelést segítő gondolatokat, elmélkedéseket találunk – a pálos rend, Esztergomi Boldog Özséb és a hajdani mecseki remeték lelkiségének jegyében. Ezeket az üzeneteket a füzetben olvashatjuk, valamint a telefonunk segítségével meg is hallgathatjuk a köveken található link vagy kód segítségével. A legutóbbi kötet bemutatóján, a Széchényi-könyvesteken járt Fazekas Gyöngyvér, aki Puskás Antal atyát szólította meg a könyvecskék kapcsán.

Legutóbbi adások:

2026. április 28.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

10 éves a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
Barangoló
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
2026. április 27.
hétfő
15:04
Akvarell_S__ptei_Eszter.jpgAkvarell
kulturális paletta

Festőnövények kortárs felhasználása,
Kósa Mária újrafelfedezése,
Illyés Gyula fiatalkori levelezése

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. április 24.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb anyagaiból válogatunk
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
2026. április 23.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Nyitottság, identitás: tánc
Szülőföld, otthon: Lőrincz P. Gabriella
Operett, pontosság: lekottázva
Szerkesztő: Nagy György András
2026. április 22.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Kultkikötő: Egy hajóban
Mario Vargas Llosa: Csendes forradalom
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. április 21.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Kelemen Barnabás:Tudja meg az egész világ!
Az Új Ember Kiadványok két kötetéről
Houdini 100 emlékév
Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. április 20.
hétfő
15:04
Akvarell_Felvid__ki_Judit_eml__kest.JPGAkvarell
kulturális paletta

A jövő század regénye – Jókai-kiállítás az OSZK-ban,
Gábor Miklós és Vass Éva emlékest,
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. április 17.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit
2026. április 16.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. április 15.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

MVM Classic and Club Kamarazenekar bemutatkozó koncertje
Budapest Bábszínház: Berzsián és Dideki
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...


Következő adások:

2026. április 29.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

RS9 Színház: Nektek semmi sem jó
Várkert Bazár: Képmás szobrokkal
Pálos út zarándokkönyvek
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. április 30.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

RS9 Színház: Nektek semmi sem jó
Várkert Bazár: Képmás szobrokkal
Pálos út zarándokkönyvek
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. április 30.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. május 01.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. május 01.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Pálos út.
Botanica Tinctoria
Illyés Gyula válogatott levelei
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Partnereink: