Akvarell

kulturális paletta

MAKEZA és MMA pályázat
Erkel Ferenc: István király - digitalizált kézirat
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

Az adás kezdete: 2026.02.26. 02:00

Hogyan működnek a liturgikus kórusok? Milyen műveket szólaltatnak meg? Mely zenei szerveződéséket nevezhetjük egyáltalán liturgikus kórusoknak? És miben lenne érdemes támogatni a munkájukat? Ehhez hasonló kérdések mentén készül átfogó felmérés a magyar nyelvterületen működő liturgikus kórusok tevékenységéről. A Magyar Keresztény Egyházzenei Atlasz, vagyis a MAKEZA elnevezésű projekt szakmai szervezetek közreműködésével nyáron indult el a Magyar Művészeti Akadémia Módszertani Kutatóintézetének szervezésében. A kezdeményezésről Tóth Zsófia beszélgetett a terület szakértőivel: Windhager Ákossal, a MAKEZA vezető kutatójával, és Nemes Márkkal, a MAKEZA szerkesztőbizottsági tagjával. A második rész következik.

Erkel Ferenc István király című operájának több mint tízezer oldalnyi forrása, beleértve a mű autográf partitúráját és játszópéldányait, digitálisan elérhetővé vált az Országos Széchényi Könyvtárban. A projekt szakmai együttműködés keretében valósult meg, és hozzáférhetővé tette a klasszikus magyar zenei örökség alapanyagait. A digitalizálás lehetővé teszi kutatásokat, oktatást és a mű értelmezését a jövő generációk számára. Az elvégzett munkáról és a jövőben tervezett munkáról beszélget Fazekas Gyöngyvér Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával. Előtte azonban elsőként Laskai Annát, az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtárának osztályvezetőjét kérdezi a kutatásról.

(kép: MNMKK OSZK)

Kapcsolódó képek:

fe_1180_600_konyves_magazin_nyitokep_2026_02_12t135151647.jpg

Legutóbbi adások:

2026. február 25.
szerda
15:04
fe_1180_600_konyves_magazin_nyitokep_2026_02_12t135151647.jpgAkvarell
kulturális paletta

MAKEZA és MMA pályázat
Erkel Ferenc: István király - digitalizált kézirat
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. február 24.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Essentia Artis tárlat: az MMA ösztöndíjasai
Lélek-Tér-Kép – váci piarista diákok művei
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. február 23.
hétfő
15:04
Romzsa_T__dor_film_01.jpgAkvarell
kulturális paletta

Romzsa Tódor film – egy görögkatolikus püspök vértanúsága,
Az Árva című film kulisszái,
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. február 20.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit
2026. február 19.
csütörtök
15:04
R__k_Kati__khoz.jpgAkvarell
kulturális paletta

Minden, ami hallható - Hangszínház
Nőkkel nőkről nem csak nőknek – különleges előadás
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2026. február 18.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Magyar Keresztény Egyházzenei Atlasz
Hagyományok Háza: Szabad szappanozni
OSZK: Digitálizáció
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. február 17.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

-Fabók Mancsi Bábszínháza: Fekete kakas
-Kötet Hidvégi Máté biokémikusról
-A szenior örömtáncról
Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. február 16.
hétfő
15:04
Eml__k-Sz__n.jpegAkvarell
kulturális paletta

Attila-kiállítás a Nemzeti Múzeumban
Színházi tér egy budapesti lakásban
A Háló Egyesület programjai
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. február 12.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Operett sorozat, Novák Ferenc Tata könyv, kedvcsináló beszélgetés a pénteki élő adáshoz
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2026. február 11.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Erdődy Kamarazenekar Karmelita Koncertek
MNMKK Országos Széchényi Könyvtár hírek
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...


Következő adások:

2026. február 26.
csütörtök
2:00
fe_1180_600_konyves_magazin_nyitokep_2026_02_12t135151647.jpgAkvarell (ism.)
kulturális paletta

MAKEZA és MMA pályázat
Erkel Ferenc: István király - digitalizált kézirat
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. február 26.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. február 27.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. február 27.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb anyagaiból válogatunk
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
2026. február 28.
szombat
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb anyagaiból válogatunk
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

Partnereink: