Akvarell

kulturális paletta

Magdi - színház és boldoggá avatás,
Orbán Bori és szerelmes slágerek,
Kalap És Kerék őszi túrái

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Elhangzott: 2025.09.08. 15:04

2025. tavaszára tervezett Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására mutatta be a Veszprémi Petőfi Színház Topolcsányi Laura: Magdi című misztériumjátékát. Ferenc pápa halála és az új pápaválasztás miatt szeptember 6-ára tolódott a boldoggá avatás, aminek előestéjén a színház újra műsorra tűzte a darabot. Az előadás létrejöttéről és részleteiről kérdezte Oberfrank Pál rendezőt Kovács Éva Rebecca.

Zenés gondolatok a szívről – ezzel a felütéssel ajánlja legújabb előadását az Udvari Kamaraszínház, melynek keretében a szerelem titokzatos témakörét járja körbe három művész a 20. századi zenei költészet gyöngyszemei segítségével. A fellépők között ezúttal is ott lesz a társulat oszlopos tagja, Orbán Bori, akit először énekesi pályájáról kérdezett Szentimrei Kristóf.
A Velünk jön a szerelem című zenés előadás szeptember 19-én, pénteken este 7 órakor kezdődik Budapest 13. kerületében, a Pozsonyi út 58. szám alatt.

Kerékpáros városnézés, tematikus séták, borkóstolók és kvízestek – mindez egy helyen. Bíró Gábor idegenvezető éppen a pandémia idején hívta életre Kalap És Kerék című saját vállalkozását, melynek őszi programjai is változatos kínálattal szolgálnak azok számára, akik újfajta szemszögből szeretnék felfedezni Budapest nevezetességeit. Hogy milyen közös pontok lehetnek a pedagógus és az idegenvezetői szakmában, többek között erről is kérdezte Bíró Gábort Szentimrei Kristóf rádiónk stúdiójában.


Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

Kép forrása: Veszprémi Petőfi Színház

Kapcsolódó képek:

Magdi_Veszpr__mi_Pet__fi_Sz__nh__z.jpg

Legutóbbi adások:

2026. április 13.
hétfő
15:04
Klim___K__roly_ki__ll__t__s_01.jpgAkvarell
kulturális paletta

Klimó Károly és az alkotói szabadság
Harmonika és orgona találkozása
Liszt, Bartók és jazz egy estén
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. április 10.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Rendhagyó költészet napi műsor.
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2026. április 09.
csütörtök
15:04
Tavaszi_Marg___Kov__ts_Zs__fia.jpgAkvarell
kulturális paletta

Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál, "Nemzetünk fájdalma és hitvallása" c. konferencia, operett sorozat
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2026. április 08.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A transzparencia szépsége: az akvarell
Versmaraton. Az év versei
Az alkotók szabadsága
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. április 07.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

- A Fő a kávé című kiállításról
- Kultúrmorzsák
- A 400 éves Káldi-féle Bibliáról

Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. április 06.
hétfő
15:04
Nemzetk__zi_Ker__mia_St__di__.jpgAkvarell
kulturális paletta

Nemzetközi zománc- és kerámiaművészet, valamint hazánk legnagyobb hangszermúzeuma Kecskeméten

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. április 02.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Az üldözés lélektana színpadon
-A tojásdíszítés, mint művészet
-Stílusfonódások a muzsikában

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2026. április 01.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Törökbálinti Falumúzeum: „Vagyok egyedül a Jóistennel” kiállítás
Róth Miksa Emlékház: Róth 160
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. március 31.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága - A Néprajzi Múzeum új időszaki kiállítása
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
2026. március 30.
hétfő
15:04
Veszpr__mi_Tavaszi_T__rlat.jpgAkvarell
kulturális paletta

Húsvét a moldvai csángómagyaroknál
Kettős jubileum a Hagyományok Házában
Tavaszi tárlat Veszprémben

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...


Következő adások:

2026. április 14.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

-Színdarab a magyar Gulágról
-Mesekönyv Béres Józsefről
-FAB: tehetségkutató és hegedűverseny


Szerkesztő: Tóth J. András

» bővebben...
2026. április 15.
szerda
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

-Színdarab a magyar Gulágról
-Mesekönyv Béres Józsefről
-FAB: tehetségkutató és hegedűverseny


Szerkesztő: Tóth J. András

» bővebben...
2026. április 15.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

MVM Classic and Club Kamarazenekar bemutatkozó koncertje
Budapest Bábszínház: Berzsián és Dideki
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. április 16.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

MVM Classic and Club Kamarazenekar bemutatkozó koncertje
Budapest Bábszínház: Berzsián és Dideki
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. április 16.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András

» bővebben...

Partnereink: