Akvarell

kulturális paletta

5öst érő tanulási 5letek,
Kodály-módszer Rómában,
Hamisított festmények nyomában

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Elhangzott: 2025.09.01. 15:04

Könyvajánlónk az új tanévre. Horváth Ria több mint 25 éve dolgozik pedagógusként és trénerként, miközben számtalan diáknak segített abban, hogy rátaláljon a tanulás örömére. Az „5öst érő tanulási 5letek” című könyve az elmúlt években diákoknak, szülőknek és pedagógusoknak egyaránt segített másként tekinteni a tanulásra, most pedig újra elérhető immár bővített és frissített tartalommal, valamint Balázs Andrea humoros illusztrációival. A szerzővel Szentimrei Kristóf beszélget.

Izgalmas útikönyv, turisztika, életrajz, az olasz nép életöröme, valamint a tanítás módszertani tárháza B. Horváth Andrea könyve. Egyben időutazás is, amely a ’70-es évek végétől indul, és 2015-ben zárul, a közel négy évtizednek alfája és ómegája pedig egyaránt Róma városa volt.
A történetet olvasva átélhetjük a szerző „missziónak és passziónak” nevezett szenvedélyes életútját. B. Horváth Andrea zenetanár, kórusvezető, szakíró nemzeti kincsünket, a Kodály-módszert vitte el a világba, akivel „Rómától Rómáig. 38 év története a Kodály-módszer jegyében” című könyve kapcsán Zsoldos Szilvia beszélgetett.

Magyarországon egyedülálló módszerrel vizsgálja a festmények eredetiségét Végvári Zsófia, aki speciális, vegyészeti technológiákat alkalmaz a hozzá kerülő képeken. Bár látványtervezőnek készült, egy családi történet megváltoztatta az életét, és saját elhatározásból pályát módosított. Sőt, egy új szakmát is életre hívott. Végvári Zsófiát először arról kérdezte Tóth Zsófia, létezik-e a hétköznapi életben a festményvizsgáló szakma.


Zenei szerkesztő: Varga Ramona

Fotó: Polcz Péter/MKR (Horváth Ria: 5öst érő tanulási 5letek)

Kapcsolódó képek:

20250827_145626_Horv__th_Szentimrei.jpg

Legutóbbi adások:

2026. április 17.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit
2026. április 16.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. április 15.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

MVM Classic and Club Kamarazenekar bemutatkozó koncertje
Budapest Bábszínház: Berzsián és Dideki
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. április 14.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

-Színdarab a magyar Gulágról
-Mesekönyv Béres Józsefről
-FAB: tehetségkutató és hegedűverseny


Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. április 13.
hétfő
15:04
Klim___K__roly_ki__ll__t__s_01.jpgAkvarell
kulturális paletta

Klimó Károly és az alkotói szabadság
Harmonika és orgona találkozása
Liszt, Bartók és jazz egy estén
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. április 10.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Rendhagyó költészet napi műsor.
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2026. április 09.
csütörtök
15:04
Tavaszi_Marg___Kov__ts_Zs__fia.jpgAkvarell
kulturális paletta

Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál, "Nemzetünk fájdalma és hitvallása" c. konferencia, operett sorozat
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2026. április 08.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A transzparencia szépsége: az akvarell
Versmaraton. Az év versei
Az alkotók szabadsága
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. április 07.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

- A Fő a kávé című kiállításról
- Kultúrmorzsák
- A 400 éves Káldi-féle Bibliáról

Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. április 06.
hétfő
15:04
Leskowsky_Hangszergy__jtem__ny.jpgAkvarell
kulturális paletta

Nemzetközi zománc- és kerámiaművészet, valamint hazánk legnagyobb hangszermúzeuma Kecskeméten

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...


Következő adások:

2026. április 20.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A jövő század regénye – Jókai-kiállítás az OSZK-ban,
Gábor Miklós és Vass Éva emlékest,
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

» bővebben...
2026. április 21.
kedd
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

A jövő század regénye – Jókai-kiállítás az OSZK-ban,
Gábor Miklós és Vass Éva emlékest,
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

» bővebben...
2026. április 21.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth J. András

» bővebben...
2026. április 22.
szerda
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth J. András

» bővebben...
2026. április 22.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...

Partnereink: