Kerengő

külpolitikai beszélgetések

Ismét keresztényeket ölnek Szudánban és Nigériában. A pápa és Trump felszólalt
Vaslédi Japán élén
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.11.06. 17:30

1. 2023 óta véres polgárháború dúl Szudánban. A harc a hatalomért folyik két muzulmán hadúr között, a keresztények pedig mindkét tábor áldozatai. 150 ezer halálos áldozat – a nemzetközi közvélemyény, a nyugati sajtó közönyössége mellett. XIV. Leó pápa vasárnap az Úrangyala elimádkozása után felszólalt a szudáni konfliktus, a nők és gyermekek, védtelen civilek ellen elkövetett válogatás nélküli vak erőszak ellen. Nigériában is hosszú ideje tart a véres erőszakhullám, amely legtöbbször ott is a keresztények ellen irányul. Donald Trump amerikai elnök felszólította a nigériai kormányt, hogy állítsa meg a keresztények elleni támadásokat, különben az Egyesült Államok katonai beavatkozást is mérlegelhet. -- Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezzük.

2. Október 21-én beiktatták Japán első női miniszterelnökét, akit a japán vaslédinek is neveznek, hiszen Margaret Thatcher a példaképe, de metál lédinek is hívhatnák, ugyanis korábban egy heavy metál banda dobosa is volt. Ki Takaicsi Szanae, milyen reformokat kell végrehajtania a gazdasági nehézségekkel és súlyos demográfiai problémával küzdő Japánban? Mit szólnak hozzá a japán férfiak? Vendégünk Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.

Kapcsolódó képek:

sudanese-woman.jpg

    

Legutóbbi adások:

2025. november 14.
péntek
17:30
Mih__ly_atya_fot__ja.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Konferencia a Pázmányon az akadályozottsággal élő személyekről szóló katolikus tanításról
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. november 14.
péntek
17:04
DSC07150.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Toldi Ottóval, az MCC Klímapolitikai Intézet vezető kutatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. november 13.
csütörtök
17:30
mamdani-new-york.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

New York - a baloldal új politikai fővárosa?
Tovább nyílhat a szakadék az USA-ban
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2025. november 12.
szerda
17:30
Statue_de_Seneb.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Fogyatékosságról, fogyatékkal élőkkel a történelem során
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2025. november 12.
szerda
17:04
georgina.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Kiss-Kozma Georginával beszélgetünk, az Ifjúságkutató Intézet Igazgatóhelyettesével.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. november 11.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

II/
Politikus = csaló, hazug, csak a saját hasznát néző korrupt gazember?
Tényleg?
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2025. november 11.
kedd
17:04
Schiffer_Andr__s.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

I/
Politikus = csaló, hazug, csak a saját hasznát néző korrupt gazember?
Tényleg?
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2025. november 07.
péntek
17:30
szeker.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Interjú dr.Szekér Nóra történésszel - 1956 hivatalos értékelése a Kádár-korszak levéltári anyagában
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. november 07.
péntek
17:04
DSC01492.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Jogsegély
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. november 06.
csütörtök
17:30
sudanese-woman.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

Ismét keresztényeket ölnek Szudánban és Nigériában. A pápa és Trump felszólalt
Vaslédi Japán élén
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...


Következő adások:

2025. november 18.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. november 18.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. november 18.
kedd
22:04
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. november 18.
kedd
22:30
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. november 19.
szerda
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: