Akvarell

kulturális paletta

Fényképválogatás Cseh Tamás utazásaiból,
Ferences koncert és nyilvános főpróba az autistákért

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.01.12. 15:04

„Lám csak, hát voltak nekünk élményeink...” címmel vándor fotókiállításon mutatják be Cseh Tamás hatvanas-hetvenes évekbeli, piros útlevéllel megtett utazásait. Tavaly nyáron az Ördögkatlan Fesztiválon láthatta a közönség, január 22-től, a művész születésnapjától pedig a Kőbányai Kulturális Központ ad otthont a tárlatnak. A Cseh Tamás Archívum munkatársát, Gergely-Kosza Zágont Szerdahelyi Csongor kérdezte.

2009 óta minden évben megrendezik a ferencesek jótékonysági koncertjét, amely ezúttal is a Gyöngyösön és Karácsondon működő Autista Segítő Központ gondozottjait és programjait kívánja támogatni. A január 22-i hangverseny Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódik, ebből az alkalomból pedig először lép a Zeneakadémia színpadára a FRATRES Ferences Kórus és Zenekar, melynek egyik tagjával, Kruppa Lajos testvérrel Szentimrei Kristóf beszélgetett.

Két nagy sikerű koncert után ismét színpadra állnak a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium kórusai, idén a ferences testvérekkel, hogy a rend fenntartásában működő Autista Segítő Központot támogassák. A zeneakadémiai nagykoncert nyilvános főpróbája január 17-én, szombaton délután 5 órakor lesz az iskola aulájában, ahová várnak minden érdeklődőt (Budapest, II. kerület, Ady Endre utca 3.). Ennek kapcsán kérdezte Sirákné Kemény Kingát, az Énekes Iskola egyik tanárát és Mráz Mónit, a szülői munkaközösség vezetőjét, szervezőt Zsoldos Szilvia.
A nyilvános főpróbán való részvételhez előzetes regisztráció szükséges a ferencesek.hu oldalon vagy az iskola honlapján keresztül. A 3000 forintos adományokat a belépéskor adománydobozban gyűjtik, de további támogatásokat is örömmel fogadnak az autista felnőttek és gyermekek számára.


Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

Kép forrása: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ honlapja (korosi.org)

Kapcsolódó képek:

Cseh_Tam__s_fot__ki__ll__t__s.jpg

Legutóbbi adások:

2026. február 17.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

-Fabók Mancsi Bábszínháza: Fekete kakas
-Kötet Hidvégi Máté biokémikusról
-A szenior örömtáncról
Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. február 16.
hétfő
15:04
Eml__k-Sz__n.jpegAkvarell
kulturális paletta

Attila-kiállítás a Nemzeti Múzeumban
Színházi tér egy budapesti lakásban
A Háló Egyesület programjai
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. február 12.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Operett sorozat, Novák Ferenc Tata könyv, kedvcsináló beszélgetés a pénteki élő adáshoz
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2026. február 11.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Erdődy Kamarazenekar Karmelita Koncertek
MNMKK Országos Széchényi Könyvtár hírek
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. február 10.
kedd
15:04
20260203_162920_DT1.jpgAkvarell
kulturális paletta

-Születésnapi beszélgetés Dóczi Péterrel
-Márton Áronról, a folyóiratszerkesztőről
-Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. február 09.
hétfő
15:04
Cziffra_Fesztiv__l_Lugosi_Ali___s_Varga_Tivadar.jpgAkvarell
kulturális paletta

A Scolar Kiadó újdonságai,
Török Sophie-kéziratok a Copián,
Cziffra Fesztivál: Fókuszban a fiatalok

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. február 06.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Fegya 80 - Jávori Ferenc jubileuma
Kristálykirály titkos naplója - Nyulász Péter új kötete
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
2026. február 05.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

- Könyv: Bitang nyarak
- Kiállítás: A titokzatos jégkorszak
- Program: Muzsikusok Kávéháza

Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2026. február 04.
szerda
15:04
katonai_terkepeszet2.jpgAkvarell
kulturális paletta

Sinkó István: Kép idő
Katonai Térképészet Szakmatörténeti Múzeum
Berka Attila: Gryllusok
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. február 03.
kedd
15:04
20260127_193336_MKR.jpgAkvarell
kulturális paletta

Kristálykirály titkos naplója
Versünnep Fesztivál 2026
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...


Következő adások:

2026. február 18.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Magyar Keresztény Egyházzenei Atlasz
Hagyományok Háza: Szabad szappanozni
OSZK: Digitálizáció
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. február 19.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

Magyar Keresztény Egyházzenei Atlasz
Hagyományok Háza: Szabad szappanozni
OSZK: Digitálizáció
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. február 19.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. február 20.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. február 20.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

Partnereink: