Kerengő

közéleti beszélgetések

Béres Klárával, a Béres Alapítvány elnökével, adományozási és támogató programjaikról beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.11.19. 17:30

A Béres Alapítvány a Teljes Életért idén is folytatja több mint három évtizedes adományozási programját, amelynek keretében az alapítvány elnöke, Béres Klára, 133 millió forint értékű Béres Csepp adományt nyújtott át az ország tizenkét legnagyobb karitatív és betegeket segítő szervezetének. A több mint 50 000 üveg immunrendszert támogató készítmény a szervezetek közvetítésével jut el a rászorulókhoz. Az ünnepélyes átadásra november 4-én került sor a Béres Gyógyszergyár budapesti székházában, ahol az ország legnagyobb karitatív szervezeteinek vezetői személyesen vették át a Béres Alapítvány idei ünnepek előtti jótékonysági adományát.
A támogatottak:„A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány, Görögkatolikus Metropólia, Katolikus Karitász, Magyar Hospice Alapítvány, Magyar ILCO Szövetség, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Rákellenes Liga, Magyar Református Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége, Ökumenikus Segélyszervezet, Rákbetegek Országos Szervezete.
A sajtónyilvános eseményen Béres Klára asszony elmondta, a Béres megalakulása óta kiemelt feladatának tekinti, hogy az alapító, id. dr. Béres József hitvallását követve, támogatást nyújtson elsősorban az egészségvédelem, a magyar kultúra és az oktatás területén.
(fotók: https://www.beres.hu)

Kapcsolódó képek:

B__res_Csepp___tad__s_november_4.jpgB__res_Kl__ra_a_B__res_Alap__tv__ny_eln__ke.jpg

    

Legutóbbi adások:

2025. december 05.
péntek
17:30
v__ci_egyh__zmegyei_fot__4.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Interjú dr. György-Kovács Gáborral, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatójával, állandó diakónussal
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. december 05.
péntek
17:04
DSC01481.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Jogsegély
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. december 04.
csütörtök
17:30
Le___p__pa_Szt_Charbel.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

Leó pápa Törökországban és Libanonban
Mit üzen az első apostoli út? Érszegi Márk Aurélt kérdezzük
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2025. december 03.
szerda
17:30
20251122_Cigany_mese_kicsi_csi_103.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

A cigány népmesék a közművelődésben, Puvásztā-Paramicsa-Mese...
Konferencia a Hagyományok Házában
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. december 03.
szerda
17:04
DSC06754.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. december 02.
kedd
17:30
K__v__r_L__szl___.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

KÖVÉR Lászlló, az Országgyűlés elnöke
Szerkesztő: Sályi András
2025. december 02.
kedd
17:04
K__v__r_L__szl____.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

KÖVÉR Lászlló, az Országgyűlés elnöke
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2025. november 28.
péntek
17:30
naray1.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Interjú a Professzorok Batthyány Köre jubileumi konferenciájáról dr. Náray-Szabó Gábor akadémikussal
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. november 28.
péntek
17:04
szent_miklos.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Szentek a rajzfiókból
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. november 27.
csütörtök
17:30
antalffy.jpgKerengő
Antalffy Péter történésszel, a Rubicon Intézet tudományos munkatársával beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2025. december 09.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. december 09.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. december 09.
kedd
22:04
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. december 09.
kedd
22:30
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2025. december 10.
szerda
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: