Kerengő

A műsor stúdióbeszélgetései és riportjai társadalmi problémákat, az egyház, a gazdaság, a kultúra, a közélet aktualitásait és a közvéleményt foglalkoztató kérdéseit világítja meg.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.11.08. 17:30

közéleti beszélgetések

1956 hivatalos értékelése a Kádár-korszakban, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára dokumentumai tükrében - dr. Szekér Nóra történésszel, az ÁBTL osztályvezetőjével beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva

Dr. Szekér Nóra történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Tudományos Főosztály Kutatási Osztálya osztályvezetőjével folytatjuk korábbi, október 23-án, a Kerengőben elhangzott beszélgetésünket. Az ÁBTL dokumentumainak kutatása és feltárása alapján, véleménye szerint:"A párt tanult 1956 tapasztalataiból, és miközben a társadalom felé megfogalmazta az igazolhatatlan és a hatalmi céljait szolgáló ellenforradalmi összeesküvés tételét, a saját berkein belül szembenézett azzal a kérdéssel, hogy mi is történt Magyarországon 1956-ban. Erről tanúskodnak azok a "szigorúan titkos" állambiztonsági összefoglaló elemzések, amelyek már a realitásokat figyelembevéve több száz oldalon vonják le a történtek tanulságait."
(fotó: www.abtl.hu)

Kapcsolódó képek:

szeker.jpg

    

Legutóbbi adások:

2025. április 30.
szerda
17:30
Mindszenty.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Mindszenty József rendíthetetlen kiállása
Dr. Kovács Örs történésszel beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2025. április 30.
szerda
17:04
celldomolk.JPGKerengő
közéleti beszélgetések

300 éve, hogy Lancsics Bonifác bencés szerzetes, teológus Dömölkre érkezett.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. április 29.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

A kutyák szőrös gyerekek. Vagy mégsem?
A kutya egyfajta gyerek pótlék? Vagy mégsem?
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2025. április 29.
kedd
17:04
a-kutyak-szoros-gyerekek.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

A kutyák szőrös gyerekek. Vagy mégsem?
A kutya egyfajta gyerek pótlék? Vagy mégsem?

Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2025. április 25.
péntek
17:30
abtl_fot___1_.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Tegzesné Bibó Borbálával, Bibó István lányával és dr. Szekér Nóra történésszel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára április 16-án tartott, Bibó István öröksége - személyes emlékezés és társadalmi felelősség című szabadegyetemi előadását követően beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. április 25.
péntek
17:04
petri_allo.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Petri Bernadett miniszteri biztossal beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. április 24.
csütörtök
17:30
pape-francois-762x428.jpegKerengő
külpolitikai beszélgetések

A párbeszéd, a periférián lévők -- és a béke pápája volt

Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2025. április 23.
szerda
17:30
Szakmai_Napok_fot__.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával, az április 3-án és 4-én a Hagyományok Házában tartott Szakmai Napok céljáról, eredményeiről beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2025. április 23.
szerda
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Petz Ernővel, a paksi atomerőmű nyugdíjas vezérigazgatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2025. április 22.
kedd
17:30
Kereszt_04.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Egy keresztállítás története.
Most, itt, Magyarországon.
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...


Következő adások:

2025. április 30.
szerda
22:04
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

300 éve, hogy Lancsics Bonifác bencés szerzetes, teológus Dömölkre érkezett.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2025. április 30.
szerda
22:30
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

Mindszenty József rendíthetetlen kiállása
Dr. Kovács Örs történésszel beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...
2025. május 01.
csütörtök
17:30
Kerengő
külpolitikai beszélgetések

Templomháborúk, papverések Ukrajnában: állami erőszak egy homogén nemzeti egyház létrehozására
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...
2025. május 01.
csütörtök
22:30
Kerengő (ism.)
külpolitikai beszélgetések

Templomháborúk, papverések Ukrajnában: állami erőszak egy homogén nemzeti egyház létrehozására
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...
2025. május 02.
péntek
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Jogsegély
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...

Partnereink: