Adás információk:
Archívum:
hallgassa meg!
Elhangzott: 2024.10.09. 16:04
Vendég: Viola Szandra
Szerkesztő: Ungváry Judit
Író, költő műsorvezető és kulturális forradalmár – weboldalán így aposztrofálja magát Viola Szandra. Már az első ifjúsági regényével bekerült a legjobb tíz közé az év könyve szavazáson 2023 év végén. Az alkotó tavaly a könyvhétre jelentette meg A világfa kilenc ága című ifjúsági regényét, amelyben a magyar mitológiából merített fantasy-elemek fűszerezik a főszereplő fiatal lány, Hajnal fejlődéstörténetét. Most jelent meg a második kötet, A hetedik Égbolt címen, amelyben tovább folytatja Hajnal négykötetesre tervezett történetét. Viola Szandra magyar–pedagógia szakon diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, kommunikációt és filozófiát is tanult. Írt már színházi- és táncszínházi kritikákat, recenziókat, esszéket, interjúkat és tanulmányokat különböző lapokban, ezeken kívül költészetet népszerűsítő programok szervezésében is részt vett. A szépirodalmi írást versekkel kezdte, 2008-ban jelent meg a Léleksztriptíz és 2014-ben a Testreszabás című kötete, 2021-ben napvilágot látott a Használt fényforrások versgyűjtemény is. A Covid időszakában vágott bele a prózaírásba, és rögtön sikeresen: A világfa kilenc ága szerencsésen debütált. Most pedig már a második kötetet is kézbe vehetik az olvasók. A Művészbejárónkban Viola Szandrával beszélgetünk.
2025. március 26. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Eperjes Károly
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Egy egészen különleges és bemutatása óta nagy sikerrel játszott színházi előadás megszületésének kulisszatitkaiba pillanthatunk be a mai Művészbejáróban. 2025 február elején mutatta be a Magyar Színház Shakespeare Hamletjét, Eperjes Károly rendezésében, a címszerepben Haumann Mátéval. Ez az előadás már az első hónapokban elsöprő sikert aratott, holott az alkotók nem kerestek eddig még soha nem látott megoldásokat, nincsenek benne aktualizálások vagy különleges színpadi "truvájok". Egyszerűen kézbe vették a szöveget, és értelmezték azt. A Magyar Színház Hamletjének születésébe avat be bennünket Eperjes Károly, a darab rendezője, akivel erről és - művészeti vezetőként - a teátrum terveiről is beszélgetünk. |
2025. március 12. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Onodi Daniela, a Vertigo Szlovák Színház vezetője
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Folytatjuk a Magyarországon működő kisebbségi színházakat és alkotókat bemutató sorozatunkat a Művészbejáróban. Mai műsorunkban a Vertigo Szlovák Színházzal, és főként annak igazgatójával, Onodi Danielával ismerkedhetünk meg. ”Néhány lelkes ember, a magyarországi szlovák színházi hagyományok újraélesztése, új kihívások, kulturális misszió betöltése, a szlovák nyelv iránti érdeklődés felkeltése, valamint egy nemes küldetés ötlete.” Ezekkel a szavakkal fogalmazták meg indíttatásukat, amellyel immár csaknem harminc éve működik a színház. Huszonhét bemutató több száz előadás és több ezer kilométer van már mögöttük Magyarországon, Szlovákiában, a szerbiai Vajdaságban, Romániában és a Cseh Köztársaság területén. Gyermekszínházi táborokat, műhelyeket, színházi találkozókat szerveznek, foglalkoznak drámapedagógiával és a filmművészettel, megpróbálják életben tartani és erősíteni a magyarországi szlovák közösségek identitását. |
2025. február 26. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Szerkesztő: Ungváry Judit |
2025. február 12. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Oláh Tánia, az Újszínház művésze
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Elhatározta, hogy magyar színésznő lesz – Oláh Tánia ettől az évadtól kezdve tagja az Újszínház társulatának. Az előbbi mondat talán furcsán hat, de igaz: a fiatal színésznő Romániában, a Kolozs megyei Désen született, itt és később Kolozsvárott végezte iskoláit, tanulmányait, többségében románul. Még a színházi tanulmányok kezdeti időszakában sem az anyanyelvén tanult, ezért van jelentősége az említett elhatározásnak. A színésznő január 17-én mutatkozott be a budapesti színház közönsége előtt, Szabó Magda első darabjának, a Disznótor című regényből színpadra adaptált Kígyómarásnak az előadásában, amelyet az Újszínház, koprodukcióban készített el a Békéscsabai Jókai Színházzal. A produkciót előbb Békéscsabán játszották, ott mintegy 30 előadásos szériát futott be. Az előadásban Kémery Paulát Oláh Tánia játssza, aki most először lépett színpadra Budapesten. A Művészbejáró mai adásában az Újszínház fiatal színészét ismerhetik meg, akivel eddigi útjáról, erről az előadásról és terveiről is beszélgetünk.
|
2025. január 29. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Nemes Zsófia, koreográfus
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Senki ne adja fel az álmait, a boldogság a Földön is megvalósulhat. Ezt üzeni Vörösmarty Mihály klasszikusa, a Csongor és Tünde kortárs táncszínházi adaptációjával Nemes Zsófia koreográfus, aki mintha saját életével is igazolná ezt a tézist, hogy soha nem adja fel az álmait. Most éppen újraszervezi társulatát, a PR-Evolution Dance Companyt, amellyel pár éve bemutatott Csongor és Tünde-feldolgozásukat értelmezik újra. A mai fiatalok számára újrafogalmazott Vörösmarty-adaptációt a Lázár Ervin programban is utaztatják, hogy minél több fiatal élje át ezt a szép történetet, és ismerje meg a kortárs táncművészet műfajának lehetőségeit. A Művészbejáróban Nemes Zsófia koreográfussal beszélgetünk. A PR-Evolution Dance Company Csongor és Tünde előadását 2025.február 18-án 19 óra 30 perctől láthatják az érdeklődők a Nemzeti Táncszínház Kistermében. |
2025. január 15. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: B. Nagy Ervin animációs filmes
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...A Művészbejáró mai adásában ezúttal egy animációs alkotót mutatunk be. B. Nagy Ervin 2011-ben diplomázott a MOME animáció szakán. Dolgozott a londoni Cartoon Networknek, a budapesti Cinemon-, Umatik-, Omega Kreatív filmstúdióknak, a mainz-i ZDF-nek, a Kecskemétfilmnek és Richly Zsolt Luther animációs műhelyében. Óraadóként tanít a Metropolitan Egyetem animációs tanszékén. 2014 óta dolgozik egy 13 részesre tervezett sorozaton, amely a magyar olimpikonok gyerekkoráról szól, a mintegy 8 perces részekből álló „CSEREBOGARAK” című animációs széria mindegyik epizódja más sportolót, másik sportágat mutat be. Érdekessége, hogy nem a nagy győzelmekre, hanem inkább a bajnokok ifjúkorára helyezi a hangsúlyt az alkotó. Az eddig elkészült öt epizódban az úszó Egerszegi Krisztina, a kardvívó Kárpáti Rudolf, a sakkozó Polgár-lányok, az ökölvívó Papp László, az öttusázó Balczó András életének egy-egy különleges pillanata látható. Az animációs alkotót saját munkája és tervei mellett a magyar animáció helyzetéről is kérdezzük műsorunkban. |
2025. január 01. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Szerkesztő: Ungváry Judit |
2024. december 18. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Szerkesztő: Ungváry Judit |
2024. december 04. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Szerkesztő: Ungváry Judit |
2024. november 20. szerda 16:04 |
|
Művészbejáró Vendég: Szilágyi Ágota színművész
Szerkesztő: Ungváry Judit » bővebben...Egyre több szerepben látható a Nemzeti Színházban Szilágyi Ágota, akit többek között a Bánk bánban, a GRANE - Képzelgések a Peer Gynt nyomán című előadásban, a King Lear Show-ban is láthat a közönség. A szatmárnémeti születésű színésznő játszott Temesváron, Újvidéken, a Maladype Színházban, és mintegy másfél éve a tagja a Nemzeti társulatának, ahol – mint mondja – kitűnően érzi magát. Most éppen egy egészen különleges produkcióban kapott szerepet, amit a belga képzőművész és színházi alkotó, Jan Fabre állított színpadra a teátrumban. A Vér vagyok című középkori tündérmeséről, korábbi szerepeiről és eddigi pályájáról is beszélgetünk Szilágyi Ágotával, a Nemzeti Színház színésznőjével. |