A héten történt

A közéleti magazin célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás, a szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A műsor az elmúlt hét eseményeit, megnyilatkozásait összegezi és értékeli, az ügyek szempontjából illetékes személyiséggel készített interjúkkal, a hallgatók széles körének érdeklődésére számítva. Ezzel szolgálva a fővárosban élő, dolgozó emberek, s a családok tájékoztatási igényeit.

A műsor az NMHH Médiatanácsának támogatásával készül.

Elhangzott: 2023.02.13. 04:00

Adás információk:

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

Segítség Törökországnak, illetve kárpátaljai rászoruló családokat segít a Katolikus Karitász. Écsy Gábor országos igazgató számol be a történtekről.
A Családbarát Hely tanúsítvány ünnepélyes átadására kedden került sor. Erről kérdezzük Szuromi-Kovács Ágnest, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjét.
Az „Ignác, Hova Sietsz?” című jezsuita vetélkedőre vállalkozó szellemű csapatok jelentkezését várja az Ignáci Pedagógiai Műhely. Vezetője, Nagy Ilona mondja el a részleteket. A verseny hátteréről Elek László jezsuita atya számol be.
91 éves korában elhunyt Schmidt Egon Kossuth-díjas író, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tiszteletbeli elnöke. Egész életét a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Halmos Gergővel, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezető igazgatójával beszélgetünk.
Idén február 7-én tartották a Biztonságos Internet Napot, ami huszadik alkalommal került megrendezésre. Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk.
Egyedülálló, fogyatékossággal kapcsolatos szemléletformáló programot dolgoztak ki a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar munkatársai. Perlusz Andreával, és Dukic Monikával a DAT-program vezetőivel, a kar oktatóival beszélgetünk.
.Márciusban nyitnak újra a szegedi könyvtárak. Ennek kapcsán
Andóczy Balogh Évával, a Somogyi Károly könyvtár munkatársával beszélgetünk.
A Honvéd Férfikar legközelebb február 15-én lép fel, amikor is lenyűgöző farsangi mulatságra várják az érdeklődőket. Fresch Zoltánt, a Honvéd Férfikar basszus szólam vezetőjét, az előadás játékmesterét hallják.

Legutóbbi adások:

2023. június 03.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér,
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 27.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előttem a héttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 20.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 13.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 06.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 29.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 22.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 15.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 08.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 01.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2023. június 10.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 12.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 17.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 19.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 24.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: