A héten történt

A közéleti magazin célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás, a szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A műsor az elmúlt hét eseményeit, megnyilatkozásait összegezi és értékeli, az ügyek szempontjából illetékes személyiséggel készített interjúkkal, a hallgatók széles körének érdeklődésére számítva. Ezzel szolgálva a fővárosban élő, dolgozó emberek, s a családok tájékoztatási igényeit.

A műsor az NMHH Médiatanácsának támogatásával készül.

Elhangzott: 2023.01.21. 20:04

Adás információk:

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

Megújult a budapesti RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat. Tóth Balázzsal, az intézmény vezetőjével beszélgetünk.
Az ELTE kutatói múzeumokkal közösen dolgoznak ki olyan programokat, amelyeknek célja, hogy a múzeumok az ovisok varázsvilágát középpontba állítva váljanak innovatív tanulási terekké. Kolosai Neddát, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar egyetemi docensét hallják.
Vasárnap több településen is időközi önkormányzati választást tartottak. Jászberényben az ellenzék által támogatott Budai Lóránt eddigi polgármester, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltje magabiztos győzelmet aratott. Lesti Árpád és Huber Szebasztián politikai elemzők fejtik ki véleményüket.
A Magyar Informatika Napja január 21-e. Ennek kapcsán Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk.
Európai jelenség, hogy a fiatal nemzedékek körében érték-bizonytalanság tapasztalható. Ennek mibenlétét hazánkban is vizsgálják társadalom-kutatók, mint például Szegeden, Jancsák Csaba professzor kutatócsoportja.
.A német hadvezetés 1941 telén vereséget szenvedett Moszkvánál, így 1942-ben mind eddiginél nehezebb feladat hárult a szövetségesekre. A birodalomnak újabb seregekre volt szüksége. A német véderő főparancsnokságának vezetője 1942 január 21-én Magyarországra utazott a kormánnyal való tárgyalás végett. A 2.magyar hadsereg történetéről beszélgetünk Marossy Endre hadtörténésszel.
Elkészült a Szent Imre-tankönyvcsalád teljes gimnáziumi tankönyvsora a 9-12 osztályosok számára magyar irodalom, magyar nyelv és történelem tantárgyból. A munka a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából, a Katolikus Pedagógiai Intézet koordinálásával történt. Sályiné Pásztor Judit, az irodalom tankönyvek és szöveggyűjtemények főszerkesztőjével beszélgetünk.

Legutóbbi adások:

2023. június 03.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér,
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 27.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előttem a héttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 20.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 13.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. május 06.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 29.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 22.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 15.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 08.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2023. április 01.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2023. június 10.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 12.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 17.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 19.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2023. június 24.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: