Zenei kincsestár

A magyar és a világ zeneirodalma gazdag lehetőséget kínál olyan összeállításokra, amelyek – a késő este hangulatához illeszkedve – jól segítik az igényes hallgató megpihenését.

Elhangzott: 2023.02.07. 23:30

Adás információk:

A Múzsák ideje
Szerkesztő: Marton Árpád

Archívum: hallgassa meg!

A latin közmondás úgy tartja: „Háborúban hallgatnak a múzsák.” Anélkül, hogy vitába szállnánk a régi bölcsességgel, hadd fűzzük hozzá: hitünk szerint épp a nemzetek közötti ellenségeskedés idején a legfontosabb, hogy a múzsák hallassák a szavukat, ráirányítva a figyelmet a minden emberlélekben ott munkáló szomjúságra az igazság és a szépség értékei iránt. Hisz egyedül ennek fölismerése teheti világossá minden ember számára, hogy a legfontosabb értékek egyetemesek, és halálos bűn föláldozni őket időleges anyagi vagy épp hatalmi érdekek oltárán. A Magyar Katolikus Rádió fennállásának eddigi 18 és fél esztendejében ebben a hitben készítettük komolyzenei összeállításunkat, hisz meggyőződésünk, hogy a zene, ez a nyelvi és világnézeti szakadékok fölött átívelő szellemi erő képes egyesíteni az embereket. Ebben az értelemben tehát minden értékes zene katolikus, egyúttal pedig az Örömhír célhoz juttatásának egyik leghatékonyabb eszköze. Ma este is ebben a hitben bocsátjuk az éterbe az 1861 és 1906 között élt orosz komponista, Anton Arenszkij 1894-ben keletkezett d-moll Zongoratrióját a berlini Spectrum Concerts muzsikusainak remek fölvételéről. Rahmanyinov mesterének kamaradarabja körénk varázsolja az európai műveltségű, ám az orosz táj és szellemiség bűvöletét levetni képtelen középnemesi otthonok világát, ahol a bécsi és párizsi szalonok zenestélyeit igyekeztek megidézni, miközben a cseléd jött-ment a szamovárral, a vendégeket pedig trojka röpítette haza a behavazott láthatáron át.

Legutóbbi adások:

2023. február 28.
kedd
23:30
Zenei kincsestár
Búcsú - bezárjuk a Zenei Kincsestárat
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. február 27.
hétfő
23:30
Zenei kincsestár
A szopránok az égbe mennek

Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. február 26.
vasárnap
23:30
Zenei kincsestár
Franz Schubert: Téli utazás
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2023. február 25.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
11 évvel ezelőtt halt meg Maurice André trombitaművész
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2023. február 24.
péntek
23:30
Zenei kincsestár
Könnyes búcsú
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. február 23.
csütörtök
23:30
Zenei kincsestár
Szabó Ferenc: Ludas Matyi - szvit
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2023. február 22.
szerda
23:30
Zenei kincsestár
Túl a hangokon
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. február 21.
kedd
23:30
Zenei kincsestár
A románok Bartókja
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. február 20.
hétfő
23:30
Zenei kincsestár
Dalok - jegyespárra
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. február 19.
vasárnap
23:30
Zenei kincsestár
Hárfamuzsika - Jan Ladislav Dussek szerzeményeiből
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...

Partnereink: