Zenei kincsestár

18 és fél esztendő után ma este utoljára tárul föl előttünk a Zenei Kincsestár. A jelképes trezor, amely a zeneirodalom legnagyobb alkotásait őrzi a legjelesebb előadók fölvételein. E szűk két évtized során jóformán két és fél évezred zenei öröksége támadt föl e késő esti félórákban a holt kottalapokról. Nem kis büszkeségünkre szolgál, hogy szinte minden este valami újjal szolgálhattuk zenekedvelő Hallgatóinknak: egy-egy ismeretlen szerzővel, fölfedezésre érdemes művel vagy épp az alaprepertoár újabb és újabb interpretációival. Ma sem lesz ez másként, hisz ma utoljára még módunkban áll egy jól ismert mű eddig sohasem hallott fölvételéről fújni le a port. És mit is választhattunk volna sorozatunk végére, ha nem Haydn 45., fisz-moll, úgynevezett Búcsú-szimfóniáját? A szerzemény formai értelemben semmiben sem különbözik az Esterházy-udvar zenekara számára írott többi alkotástól. Nevezetessé egy életrajzi anekdota teszi, mely szerint Haydn, lelkiismeretes zenekarvezető lévén, muzsikusai késlekedő fizetésére kívánta fölhívni a herceg figyelmét, amikor a zárótételben szép sorjában kikomponálta a partitúrából az együttes egyes tagjait. Haydn megbecsültségére jellemző, hogy a herceg nem állt bosszút a korabeli renitens sztrájkért, hanem kifizette alkalmazottait. Most a Búcsú-szimfóniával idézzük föl 18 és fél esztendő közös zenehallgatással töltött pillanatait, egyben azon kedves Munkatársainknak is búcsút intve, akikkel Kedves Hallgatóink immár nem találkozhatnak a Magyar Katolikus Rádió adásaiban. És mert eddig nem volt szokásunk, hogy egy fölvételt sokadszor is lejátsszunk, következzék egy friss beszerzés egy legendás karmester, a bécsi klasszika specialistájának számító Ernst Märzendorfer és a Bécsi Kamarazenekar ritkaság számba menő, ínyenc fölvételéről.

Közös esti zenehallgatásunk közel két évtizedes hagyományának egy nap múlva vége szakad. Ezért is gondoltuk úgy, hogy ma olyasmivel örvendeztetjük meg Önöket, ami csak kivételes alkalmakkor fordul elő: egy világszerte ünnepelt operadívát kísérünk el oldott és önfeledt műfaji kirándulásaira. Hisz Barbara Hendricks az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb szoprándívája, aki Mozarttól Pucciniig, Donizettitől Pucciniig és Glucktól Richard Straussig megszámlálhatatlan szerepben nyújtott maradandó alakításokat színpadon és hanglemezeken egyaránt. Egy nagy primadonna azonban időnként megteheti, hogy saját örömére készít fölvételeket. Így történt ez Barbara Hendricksszel is, amikor lemezre vette a most következő spirituálékat– hódolattal a sokat szenvedett ősök iránt. A művésznő partnere a zongoránál Dimitrij Alekszejev.

Vessük most pillantásunkat az amerikai kontingens déli részére. Az argentínok legnagyobb klasszikusától, Heitor Villa-Lobostól következik legnépszerűbb szerzeménye, az Ária a Bachianas brasileiras című sorozatból. Barbara Hendricks partnerei a Royal Filharmonikusok csellistái, élükön Enrique Bátizzal.

Újabb örökzöld, ezúttal a musicalek hőskorából. Barbara Hendricks a My Fair Lady legnagyobb slágerét énekli a Royal Filharmonikusokkal, Lawrence Foster vezényletével. „Ma éjjel táncolnék…”

És most valami, amit Barbara Hendricks minthacsak nekünk, magyar hallgatóinak küldene az éteren át. A Vilja-dal következik Lehár Ferenc operettjéből, A víg özvegyből.

„A szentek az égbe mennek” – Kedves Hallgatóink bizonyára ismerik a jazz-standarddé lett spirituálét. Barbara Hendricks mára ezzel búcsúzik Orphei Drängar, Ulf Johansson, Thomas Bergqvist és Arne Wilhelmsson közreműködésével.

Franz Schubert 1827 februárjában, Wilhelm Müller verseire készült „Téli utazás” dalciklusa nemcsak a zeneszerző életében, hanem a német dalirodalomban is csúcspontot jelent. Az eredetileg Winterreise címet viselő sorozat hősének útja kietlen téli tájon vezet át. Nyugalmat sehol sem lelhet, legfeljebb gyermekkori emlékeiben. Befagyott folyó, jéggé vált könny, lidércfény és varjúkárogás, - ezek vándorútjának jelképei.
A férfit, akit szerelmi házassággal hitegettek, elvándorol a ködös éjszakába. Istenhozzádot mond kedvesének: „Jó éjt! Áldjon ég!” - Hova megy? A sötétségbe, a hidegbe, ahol megfagynak a könnyek, ahol a hó betemet minden nyomot. Véget nem érő monológ ez a 24 dal, a magány, a kiúttalanság, a reménytelen vágyakozás monológja. A mű önéletrajzi jellegét egyértelműen sugallja a sorozat epilógusa, „A verklis” című dal. A vándor összetalálkozik a kintornással, aki dideregve, sípládáját forgatva járja az élet útjait. Nincs társa, nincs otthona, közöny veszi körül. És mégis: énekelni kell. Ez az élet értelme, az egyetlen remény.
Ez lesz a rendeltetése a „Téli utazás” hősének is, aki sorsközösséget vállalva a verklissel együtt vándorol tovább.
Schubert megrendítően szép „Téli utazás” - ciklusából a következő dalokat idézzük fel: Áldjon ég, Vízáradat, A hársfa, Lidércfény, A varjú, Letűnt napok, Ámítás, A verklis.
Polgár László énekel, zongorapartnere: Jan Schultz.

Elhangzó művek:
1. Telemann: D-dúr trombitaverseny
2. Hummel: Esz-dúr trombitaverseny
Közreműködik a Berlini Filharmonikus Zenekar Herbert von Karajan vezényletével.

Nagyböjt idején hagyományossá vált, hogy péntek esti régizenei összeállításunkban a liturgikus időnek megfelelő zeneművekből válogatunk a Zenei Kincsestár szűk fél órájában. Nem lesz ez másként ma sem – még ha ma búcsút is kell intenünk e hagyománynak. A mai a 711. péntek este, amikor az elmúlt bő fél évezred muzsikáiból mutatunk be Önöknek igazi különlegességeket. Egyben a mai az utolsó alkalom: márciustól – egy időre legalábbis – lakat kerül a Zenei Kincsestár ajtajára. Nem véletlen tehát, hogy búcsúzóul könnyes zeneműveket válogattunk, méghozzá a XVI. századból, a kóruspolifónia aranykorából. A flamand származású Orlando di Lasso, aki itáliai tanulmányait követően 1594-ben bekövetkezett haláláig Münchenben szolgált, a római zenei liturgiához méltó egyházi kórusművészettel emelve a bajor udvar vallási eseményeinek fényét. Halála előtt alig néhány héttel tette ki a záróvonalat Szent Péter könnyei című, húsz vallásos madrigált felsorakoztató gyűjteményének végére. A húsz kórusmű a Jézust eláruló Péter siránkozásának és bűnbánatának megfogalmazása húsz tételben – nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy bennük a vezeklő hívek fohászkodása nyerjen kifejezést bűnbocsánatért. A madrigálokban az öregedő, árulására visszagondoló apostol idézi maga elé a kereszten függő Megváltót, akinek fájdalmas tekintete holtáig elkíséri. Hallgassuk tehát töredelmes, de Isten irgalmában bizakodó szívvel e 430 esztendeje írt többszólamú fohászokat, amelyeket az Ars Nova énekegyüttes szólaltat meg Bo Holten vezényletével.

A "Ludas Matyi" című elbeszélő költeménnyel Fazekas Mihály örökre beírta nevét az irodalom
halhatatlanjai közé. A történet 1950-ben Szabó Ferencet vidám hangulatú muzsika írására ösztönözte, amikor felkérték a filmadaptáció kísérőzenéjének megírására. A műből készült „Ludas Matyi" szvitet
a Magyar Állami Hangversenyzenekar tolmácsolja Németh Gyula vezényletével.

A nagyböjt az elcsöndesülés, a magány, a kiüresedés és a kegyelemre megnyíló elmélkedés időszaka. Erre az időszakra a liturgia csöndre inti az örvendező zeneműveket, a glóriázó és allelujázó hangokat. Ám tévedés volna azt hinnünk, hogy az elcsöndesedés, a befelé fordulás, a lélek belső tereibe irányuló figyelem ne találhatná meg zenei kifejezését. Az 1893 és 1987 között élt katalán zongoraművész-komponista, Federico Mompou épp ezt a látszólag lehetetlen törekvést tűzte ki maga elé, amikor az egyik legnagyobb katolikus misztikus költő, Keresztes Szent János műveinek hatása alatt megírta Musica Callada – Csöndzene - című, négy sorozatot felölelő ciklusát. A komponista célja az volt, hogy – híven a nagy sarutlan kármelita szent tanításához – minden mulandót és minden fölöslegeset hátrahagyva megkísérelje szóhoz juttatni a minden zene mélyén fölhangzó múlhatatlan, örök, már-már hangokon túli Zenét. Misztikusan hangzó, nyugodalmasan kongó akkordjai meditatív légkört teremtenek hosszan elhaló visszhangjaikkal. A Csöndzene részleteivel kívánunk Kedves Hallgatóinknak megtisztító zenei élményt.

A Zenei Kincsestár történetének közel 19 esztendeje során arra törekedtünk, hogy mind a méltán népszerű klasszikus zeneműveket elérhetővé tegyük az Önök számára, mind pedig új fölfedezésekkel gazdagítsuk zenei élményeiket. Ma egy jól ismert, mégis viszonylag ritkán játszott komponista, az 1881 és 1955 között élt George Enescu életművébe nyerünk betekintést. A világhírű hegedűvirtuóz, zongorista, karmester és komponista, akit a román Bartóknak is szokás nevezni, zeneszerzői életművének méltatlanul kis töredékével van jelen a komolyzenei pódiumokon. Pedig a szintén legendás csellista, Pablo Casals egyenesen azt állította, hogy az ugyancsak csodagyermekként indult Enescuhoz fogható zenei tehetség Mozart óta nem született a Földre. Úgy hírlett, betéve tudja Bach, Mozart, Beethoven és Brahms életművének java részét. Hangszeres szólistaként befutott világkarrierje közepette sem feledkezett meg szülőhazája zenei örökségéről, mi több: a román folklórhoz fordult ihlető zenei motívumokért. Különösen igaz ez 3., a-moll hegedű-zongoraszonátájára, amelynek címében ott is szerepel a román népi témákra való hivatkozás. Ha pedig hozzátesszük, hogy ez a paraszthegedűsök és cimbalmosok játéka előtt tisztelgő szerzemény egy mindössze 18 esztendős komponista alkotása, aligha tarthatjuk túlzónak Pablo Casals iménti minősítését. Az a-moll szonátát Axel Strauss és Ilya Poletaev kiváló fölvételéről halljuk.

„A dalok éve.” Kedves Hallgatóink! Ha rendszeresen velünk tartottak a Zenei Kincsestár történetének 18 és fél éve alatt, bizonyára máris tudják, hogy ma este az 1840-es esztendőbe rándulunk, és hogy hamarosan Schumann-szerzemények hangoznak föl. Az is széles körben ismert tény, hogy a nagy német romantikust a jelzett esztendőben egy mindent elsöprő szerelem ihlette rekordmennyiségű, szám szerint 138 dal megírására. A vonzalom tárgya a tálentumos zongoraművész-jelölt, Clara Wieck volt, a szerelem mindent elsöprő erejére pedig mi sem jellemzőbb, hogy a két fiatal kölcsönös vonzalmát a Wieck-atya rendíthetetlen tiltakozása ellenére is házasság követte. Clara – immár Clara Schumann – számos további Schumann-szerzemény ihletője és első zongoristája volt. Kevesebb szó esik azonban saját szerzeményeiről, amelyek minden tekintetben állják az összehasonlítást férje kompozícióival. Arról pedig, hogy Clara a dalirodalom terén is maradandót alkotott, szinte alig hallani. Ma a csodálatos német koloratúszoprán, Diana Damrau mutatja be nekünk a Schumann-házaspár dalait Helmut Deutsch közreműködésével. Elsőként Clara dalai közül hallunk ötöt. Nem egy olyan versekre íródott, amelyeket férje is megzenésített, mint a Heine-versre komponált Lótuszvirág vagy Lorerey.

Clara Schumann dalai után következik hét dal az általa ihletett egyik 1840-es Schumann-ciklus, a Mirtuszok sorozatából, köztük olyan népszerű darabokkal, mint a Diófa, a Liszt által is földolgozott Ajánlás és az imént, Clara megzenésítésében már hallott Lótuszvirág.

Elhangzó művek:
1. c-moll szonáta - Rondo Op.2.
2. Esz-dúr koncert Op.15.
Előadja: Erica Goodman és Roberta Alessandrini